2010. február 18., csütörtök

A securitate és a székelyek

Kaptam, továbbítom, közzéteszem. A neten már annyi helyen találkoztam vele, hogy szabad prédának minősül.
Jellemző, hogy fontosságához mérten alig, vagy egyáltalán nem esik szó róla, ugyanúgy fű alatt terjed, suttogva, mintha továbbra is félni kellene. Vagy kell is?

Elolvasni kötelező.

Az interjú teljes szövege ITT olvasható.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Elolvastam a szöveget, tartalmát fenntartással kezelem. Minden együttműködő (és a vallomást tevő személy is az)azzal takarózik, hogy az igazság ügyét szolgálta. Ha annyi ideig képes volt nekik dolgozni, miért kellene elhinni neki, amit mond?
Egyébként a besúgórendszerek táptalaja a beszariság. Ezer beszariból könnyű kiemelni és meghurcolni az egyetlen szókimondót. Ha mindenki szókimondó lenne, a rendszer működőképtelenné válna.

György Attila írta...

Részben egyetértek Névtelennel, a beszariság lényegét illetően.
Csak itt nem ezer közül egyről volt szó, és pláne nem szókimondókról: itt kollaboráns, gyáva, számító emberekről van szó nagyrészt, és nyilván, áldozatokról is.

A besúgó is lehet áldozat, ezt nem kétlem. De az, aki besúgó volt, a rendszer lelkes munkatársa, aki anyagiakért, kivételezésért, hatalmi pozícióért szolgálta ki a diktatúrát, az bizony, az, aki: aljas, szemét utolsó gazember, akkor is, ha mosolyogva köszön nekünk az utcán.

Akiben minimális tisztesség volt, azt meggyónta ezt nyilvánosan. Akiben minimális erkölcsi érzék, nem vállalt utána közéleti szerepet azokkal együtt, akikről jelentett.
Nem sok ilyen volt.
Egyáltalán nem volt ilyen.

A vallomást tevő személynek meg azért hiszek mert:
1. nem mosdatja magát. Ő az volt, aki, a rendszer hű pribékje, - nyilván, neki is volt lelke.
2. Az illető ma halott. Nem sok értelme van a halál árnyékában hazudni.
3. Amit mondott, Csíkban addig is köztudott volt.

Névtelen írta...

Az beszariak alatt nem a rendszerben "dolgozókat" értettem, hanem az egyszerű halandókat, akik meglehetősen könnyen tudomásul veszik, hogy bizonyos dolgokról nem szabad beszélni, bizonyos dolgokat nem lehet megnevezni, és egyáltalán: bizonyos módon nem lehet gondolkodni. így maradnak magukra a szókimondó kevesek. Nem is kell besúgóvá válni - ez már önmagában felér az árulással.

Do-Mi írta...

Ezt a Linket világgá küldtem komment nélkül.Kaptam is jól megérdemelten a pofámra .
Ime :
"Már olvastam ezt, arechiváltam is.
Kis undorral olvastam. Én utálom
Király elvtársat és Sütő elvtársat szintén. Micsoda hősök voltak
Fazekassal együtt! Meg a szekus is...Tiszta szerencse, hogy ilyen derék
magyar ember is akadt a szekusok között. Befurakodott, mint R
barátunk. Érdekes: Olyan szekusról még nem hallottam, aki nem az "üldözött" komcsikról ír, hanem mondjuk azokról a megfigyeltekről,akik nem voltak komcsik.

Kellett nekem "halkan belelépni"...

Névtelen írta...

En is elolvastam a szoveget, tartalmat azert nem kezelem fenntartassal, mert:
1. a vallomas tevo szemely elismerte, szembenezett onmagaval es nem probalja felmenteni magat a felelosseg alol, egyszeruen csak tenykent kozli, hogy hogyan is alltak a dolgok akkoriban es most.
2 A Hargita Nepenel dolgoztam egy rovid ideig es mar akkor hallottam az "ottani" besugok sztorijat, ez most csak megerosites bennem. Az, hogy meg Hecser es ujdonsult tarsai meg mindig vezeto (bar papiron ez nem igy van) pozicioban vannak, csak azt erositi meg bennem, hogy meg most is mukodik a "rendszer" Szondyt egyszeruen leleptettek, olyan attetszo szoveggel, hogy nem tudom akad-e a varosban olyan ember, aki mindezt elhiszi.
A szomoru az, hogy az egesz sajto Romaniaban az UDMR kezen van (pontosabban Verestoy elvtars kezen) es amig ez igy van, addig egy valamirevalo napilap sem kozli ezt a vallomast. En a forradalom idejen taknyos kolyok voltam, a haztombunk tetejerol figyeltuk, hogy utik a rendoroket. De a legjobban az maradt meg bennem, es a legszebb emlekem arrol az idorol, hogy 1989 december 24-en este Krauszek feldiszitettek a haztomb elott a fenyofat es az egesz negyedbol odagyultunk es mindenki enekelte a Mennybol az Angyalt, a Magyar Himnuszt es a Szekely Himnuszt. Akkor nem ertettem miert sirnak a felnottek...

Névtelen írta...

Utólagos engedelmeddel Attila, erre a bejegyzésre és a tkp.-i szekus vallomásra felhívtam a figyelmet az "erdély.ma" portál hozászólói körében. Kérlek ne neheztelj rám, ha netalán rosszul tettem.

Barátsággal: Iszlai Csaba