2012. december 17., hétfő

Lumbricalis incarceratio (Transzilvállatok 21.0)



Ne tudd meg, mi az...



Magyarul: fába szorult féreg.

Aki a fába szorult féregről ilyenkor a puhafa- vagy keményfa szúra gondol, annak a keresztanyja térdje kalácsa, és egyébként is. A fába szorult féreg az egész Kárpát-medencében ordít, és nem csak föltétlen Trianon miatt. Amúgy is.

A fába szorult féreg eleve nem féreg, hanem valami más. A székelyeknél a féreg nyilvánvalóan valami egérféle: pocok, patkány, pele, mókus, vakondok, akármicsoda, részünkről akár kacsacsőrű emlős is lehet, ha négy lába van és kártékony.

Most szinte látom, ahogyan néprajzban és magyar népmesékben jártas emberekben bereczandrási mosoly ül ki az arcokra, s azt mondják: hehehe, s akkor Hétszűnyű Koponyányi Monyók mi vót? Amire én azt mondtam, igazuk van, a fene fog Benedek Elekkel vitatkozni, a kedves olvasó meg, ha többet akar tudni, használja az ember legjobb barátját, a Google-t.

Lényeg, hogy a fába szorult féreg meghatározását nem annyira biológiailag és fajtanilag, inkább politikailag lehetne meghatározni, ezért bízvást állíthatjuk: Kárpát-medencei állat. Amennyiben a Kárpát-medence egy nagy fa, ahogyan előszeretettel, és jogosan ábrázolják, akkor a törzsébe biza’ belészorult egy kicsi nép... na, ezt most abbahagyjuk, mert előbb-utóbb valaki orrba vág emiatt, s aztán ordíthatok, mint a fába szorult féreg.

A legfurcsább az, hogy a fába szorult féreg nem igyekszik menekülni, a fába szorult féreg ordít, de marad, mert azért éppen-éppen annyira nem szorult meg, hogy muszáj lenne menekülnie. Mondhatni, szinte kellemes ez így neki, ahogyan az új cipő is szorít. 

A fába szorult féregnek neme nincs, ilyenkor a magyar nyelv húzza ki a csávából az állatmeghatározót, mert ugye, ez egy olyan állat, amelyik nem-e, nincs?

Ha már ordításról van szó, és fáról, meglehetősen távolian, de mégiscsak rokonságot mutat a kecegányfiókákkal (v.ö: toportyánféreg), de ez egy későbbi eszmefuttatás része.

És ahányszor fába szorult férget hallunk sivalkodni, dőljünk hátra, s igyunk egy (na jó, három) pohár szilvapálinkát, mert amíg van fa, ahová beszoruljon, addig erdő is van, s Isten druzsbájának (latinul Attilius Rufuslacus) mégsem sikerült megváltania akarata ellenére bennünket.

Mentségemre legyen szólva a politikai felhangokért: ha valaki bánt, ordítani fogok. Mint a fába szorult féreg.

2012. november 14., szerda

Mulier mulier seclericus (Transzilvállatok 20.0)

Copyright: Para Pista



Ne tudd meg... illetve de, ezt kivételesen jó megtudni, mi az.

Magyarul: székely fehérnép

Minden bizonnyal a legelterjedtebb és legismertebb mindennemű őshonos állatok között. Vannak olyan elméletek is, miszerint hiba az állatvilágba sorolni őket, de az emberek közé mégsem lehet, mert a székelyeknél az ember csakis férfit jelenthet.

A mulier mulier seclericus minden kétséget kizáróan az emlősök rendjébe tartozik, ez többnyire látványosan megállapítható felületes szemrevételnél is. Ez a tény nagyban fokozza a szeklermulier megjelenésének előnyeit, sőt hadviselési, ragadozási és párválasztási esélyeit is lényegesen növeli.

Ragadozó lévén, természetes zsákmányállatai a székely férfiak, de igen gyakran ejt el angolai egyetemistákat, kanadai milliomosokat, és jobboldali politikusokat is. Kedves zsákmánya, amelyet hosszas, rendszerint élete végéig tartó fogságban tart, nem más mint a marito contendus seklericus, azaz székely mintaférj – ennek ritkasága miatt azonban többnyire csak sima homo sapiens sapiens seclericusokat fogyaszt.

Az elejtett zsákmányt (továbbiakban: férj) igen körültekintően választja ki, s az átlagos mulier pontosan tudja, hogy egy aranynyakláncos diszkóherceg és a traktorista közül sokkal egészségesebb, és távlatilag jövedelmezőbb az utóbbit ejteni el. Kifejezetten domesztikus állat, nagy hangsúlyt fektet a szaporodásra, amely művelethez nem ritkán a férj mellett a postást, a szomszédot, vagy a komát is felhasználja.

Terület- és zsákmányféltő faj lévén, erősen kerülendő más mulierekkel való összehasonlítása, ebben az esetben hegyes karmai, továbbá sodrófa és konyhai eszközök felhasználásával fölöttébb veszélyes támadásokra képes. Amennyiben jól érzi magát, és elégedett – a férj elejtése után többnyire jól érzi magát és elégedett – gyorsan a szaporulat kezdi foglalkoztatni, és ha rajta múlik, három és sok közötti utódot hoz világra, amelyeket semmi perc alatt megkereszteltet, fölnevel, útjára enged, közben bármikor visszakézből megfőzi a paradicsomlevest vagy a töltött káposztát, s vaskézzel igazgatja a családi költségvetést. 

Átlagéletkora mintegy tíz-tizenöt évvel haladja meg a székely férfiakét.

Idősebb korára a mulier seclericus főként humán térfigyelő rendszerként, illetve kommunikációs csatornaként műkődik, ezeket más mulierekkel vállvetve a ház előtti kispad felhasználásával végzi.

A székely fauna nélkülözhetetlen tagja, egyszersmind flóraként is szerepel, ezért gyakran szólíttatja magát rószaszálnak, gyöngyvirágnak, és hasonlóknak: bár ez természetesen nem téveszt meg senkit.

(Bosszúállásra való hajlandósága miatt a székely állatok jegyzékének ezen fejezetét kifejezetten tilos tudtára hozni, illetve ha mégis, a szerző létét övezze kideríthetetlen titok.)

2012. november 5., hétfő

Maritus contendo seklericus (Transzilvállatok 19.0)


Ne tudd meg, mi az.


Magyarul: székely mintaférj. Mi kérünk elnézést.

Annyi más, józan ésszel létét meg nem kérdőjelezhető állatfajta után, mint a rézfaszú bagoly, a rézfánfütyülő, a bankus vagy a rekegő, ezúttal kénytelenek vagyunk egy olyan állatfajta természetét taglalni, amelynek hiteles létezését senki nem bizonyította, de a székelység nőnemű egyedei között makacs hiedelem létezése. Olyan ez is, mint az absztinencia, vagy a női orgazmus: hisznek benne, tehát valószínűtlensége dacára, nem kizárt, hogy létezik.

A székely mintaférj erősen humanoid, antropologizált állatfajta (ha létezik), és a homo sapiens sapiens egyik semidoctus (azaz félművelt), semiintellecticus (félokos), és semievoluált (féligfejlett) példánya. A gazdahordozók rendjébe tartozna, ami eleve ellentmondás, hiszen ebben az esetben a gazda az, ami gazdatestként szolgál a parazita nőszemélynek, de erről többet mi most nem merünk mondani.

Hogy valószínűleg mitikus lény, az is bizonyítja, miszerint az igazi maritus contendo seklericus rendszerint hetedik alkalomra – vagy házasságra – jön össze a székely fehérnépnek (mulier seclericus), márpedig errefelé a válás nem divat, tehát az előző hat természetes módon múlik ki. Egyet elvisz a szilvapálinkából fakadó májcirózis, egyet agyonütnek a bálban, egyet megüt a guta a közbirtokossági gyűlésen, egyet megbicskáznak a választási kampányban, egy meghal végkimerülésben a hitvesi ágyban, egy pedig felköti magát.
A hetedik, a magyar költő szavával ellentétben, nem Te magad légy, a hetedik lenne a székely mintaférj.

A székely mintaférj jóképű, sármos, a pálinkának a bűzit sem állhatja, legalább négy gyermeket csinál, komái csak azért vannak, hogy legyen, aki ajándékot hoz évente a feleségének, egyik kezében tartja a gyereket, másik kezével vasal, harmadikkal lovat patkol vagy laptopot bütyköl, a tökeire villanykörte van akasztva, hogy éjszaka is dolgozhasson, egyik lábával a villanyt szolgáltató aggregátot hajtja, a másikat olyankor emeli fel, ha pisilni kell, és olyankor csakis a vécékagylóba, egy csepp sem megy félre.
Ilyen hosszú mondatból is látszik, teljes képtelenség az ilyesmi.

Ráadásul a székely maritus contendo folyamatos tudathasadásban él, hiszen ha kemény, férfias és határozott, akkor egyértelműen duhaj, csemer állat, akit a fehérnép nem tűr meg. Ha meg kedves, romantikus, leonardodicaprios, akkor meg élhetetlen, nyámnyila fajzat, akit még a postással is illik megcsalni a ’zasszonynak.

Mivel a székelyek találékony nép, vannak hát ezen imaginárius(?!) állatnak meglepően hű utánzói, amelyekről rendszerint a feleség meggyőződéssel hiszi, hogy kifogta a hetedik főnyereményt, de közben távolról sem. Ezen férjek ugyanis a feleségük távollétében szilvapálinkát isznak (utána Orbitot és fokhagymát esznek), a haverokkal röhögnek egész nap a fehérnépeken, (otthon elítélőeg nyilatkozik ugyanezen komákról), rendszeresen olvassa a Hustlert (házon belül csak a Nők Lapját),  és egyáltalán, elképesztően jó arcok, amíg aztán egy éjszaka vagy szívinfarktust kapnak, vagy a közben kiokosodott feleség elvágja a torkukat egy fokhagymatörővel. Okos emberek az ilyen viselkedést mimikrinek hívják, többnyire műkődik, bár az eredmény nem kecsegtető.

Amennyiben a maritus contendo seklericus létezik, úgy egészen határozottan állítható: szabad állapotban kizárt, hogy előfordulna, esetleg, - de akkor kötelezően – fogságban él. Szaporodnia is csak emígy lehetséges, de akkor meg aligha lenne életképes.

Ezért teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a zsiráffal ellentétben: ilyen állat tényleg nincs es.

(Fotó: apologies, and thanx, Sziszó.)

2012. október 25., csütörtök

Asinus albanicus (Transzilvállatok 18.0)



Ne tudd meg, mi az.

Magyarul: albán szamár. Ráadásul nem is magyar, hanem székely elnevezéssel, de ennek a kanyargós történelem az oka.

Senki nem tudja, mitől albán, és miért szamár: de itt, a Kárpátok kanyarában ez nem meglepő, hiszen rengeteg albán származású, és rengeteg szamár szaladgál errefele, akiket mégis másképpen hívnak, ráadául őshonosnak  számítják magukat.

A székely-magyar albán szamár, a fentiektől eltérően ártalmatlan állat, ő csupán az alpárias és olcsó élvezeteknek él, időnként „beb.szik mint az albán szamár”, másnap többnyire igába áll, vagy nem, de alapvetően mégiscsak munkásjószág.

Nyakatekert nyelvészeti okfejtés lenne, de sokan vallják az albán szamár lelőhelyén, hogy (fél)részegen az ember „zákányos”, vagyis kötekedő, homályos tudatú, teljesen kiszámíthatatlan lesz, márpedig a zakhanos valamikor egy bizánci rendfokozat volt, körülbelül őrmestert jelentett.
Nem titok, a katonaságnál az őrmesterek nagyjából ebben a tudatállapotban leledzenek, és távolról sem jellemzi őket az emberbaráti szeretet. Tekintetbe véve, hogy a bizánci sereg elsősorban a birodalom legelvetemültebb részeiről szedte katonáit, nem lehetetlen, hogy a „zákányos állat” és az albán szamár egy és ugyanaz.
Aki arra gondol, hogy ez már túlzás, annak figyelmébe ajánljuk a migrációkat, a legeltetéses népvándorlást, valamint azon kolóniákat, akiknek akkor is Albániában volt egyházfőségük, amikor száz év múlva ezeréves múlttal dicsekedtek errefele.

De hess a rút gondolatoknak, az albán szamár ugyanis felettébb békés fajta, néha vidámnak is mondható, és nélkülözhetetlen része a falusi- és kisvárosi kocsmáknak, közérteknek, lajbitépőknek és más, féltörvényes italkimérő helyeknek. Tulajdonképpen szimbiózisban él ezekkel. De előfordul amúgy egészen elegáns helyeken is, legalább egyszer, utána rendszerint nem engedik be többé, hiszen legutóbb is úgy berúgott, mint az albán szamár.

Viselkedése, és felületes megjelenési formája szerint erős rokonságot mutat a részeges disznóval (azaz carnis maialis effesus), sőt a nádi bikával (taurus arundifer) is, a hasonlatosság azonban csupán megtévesztő. Az asinus albanicus egyedi állat, ráadásul menthetetlenül szaporodó. Migrál, tenyészik, és fittyet hány az Európai Unió összes szeszforgalmi korlátozására, valamint a közszeméremsértést illető törvénycikkelyekre. Kicsit olyan, mint a mesebeli sárkány: ha egy főt kijózanítasz, mindjárt kettő lesz helyette.

Érdekes politikai, zoológiai és közjogi helyzet lenne, ha egyszer az illetékesek górcső alá vennék az elnevezést, hiszen szilárd meggyőződésem, hogy ezen állatfajta elnevezését úgy az albánok, mint a szamarak kikérnék maguknak, és joggal. Viszont erős a gyanú, miszerint az asinus albanicus ugyanúgy kikérné ezt magának. Erősen rontana szavahihetőségén az a tényező, hogy egyúttal újabb két féldecit is kikérne magának a tartózkodási helyként szolgáló kocsmában.

Egybehangzó vélemények szerint semmiféle társadalmi haszna nincs, ugyanakkor kártékonynak sem mondható. Elkerülhetetlen állatfajta: hiszen ahol nyáj van, ott többnyire szamár is van. Errefelé albán szamár: na és?

2012. október 8., hétfő

Aphaniptera nasutus (Transzilvállatok 17.0)



Ne tudd meg mi az.

Magyarul: nagyorrú bolha.



Na ez az, amit a világon senki nem ismer, - kivéve a gyimesi csángókat, a székelyeket, az al-dunai székelyeket, a dunántúliakat, és azokat, akik még érdemesek a felsorolásra.

És persze, azokat akik nem nagyorrú bolhák, - pedig a felsoroltakon kívűl szinte mindenki más igen.
A nagyorrú bolha köztudomásúan alakváltó faj, lehet szőke és lehet barna, lehet kettő és négylábú, vagy hat is (mennyi is van a bolhának?!), lehet akármicsoda, lényeg az, hogy hívatlan vendég, otthon, az asztalnál, vagy a Kárpát-medencében, egyszer csak ott van, s mindenbe beleüti az orrát.

Ezért nagyorrú. Bolha meg azért, mert ha ha megtűröd, egy idő után kiszívja a véredet – kiszípja, mondaná a művelt székely –, s aztán moroghatsz, mint a bolhás kutya, egyszer csak azon veszed észre magadat, már ismét, nyolcadszorra is átmeneti korszak van, s te még mindig házbérben laksz a bolhák mellett.

A nagyorrú bolha beléüti a ’zorrát –ezért nagy – a belügyekbe, a külügyekbe, a pénzügyekbe, a pálinkáspoharadba (csak ezt ne tenné!!!),  a családi ügyekbe, a kocsmaasztalba, még a hitvesi ágy se mentes előtte, bár ott a bolhának mindössze annyi a szerepe, hogy elpattintsuk a megfelelően kemény fenekű-combú fehérnépen. Ha nincs ilyen, akkor a bolha nyert, de ettől függetlenül is veszítettünk volna.

A nagyorrú bolha ellen két védekezési lehetőség van: a hagyományos szerint az orrára kell koppintani. A  modern verzió szerint kihívjuk az ombudsmant, az ügyvédet, írunk a nemzetközi fórumokhoz, aztán fellebezünk, majd ismét fellebbezünk, eddigre kifogyunk a pénzükből, kölcsönkérünk a nagyorrú bolhától, újra perújrafelvételt kérünk, aztán elveszítjük az egészet.

Marad a nagyorrú bolha, amelyet a hagyományos koppintós recept szerint ilyenkor orrba lehet vágni, ilyenkor kicsit köhög a bolha, de utána hosszadalmas eljárás nélkül is ő győz, és láss csudát: hirtelen a nagyorrú bolha lett a főnök, s a gyanútlan jómagunk lesz a betolakodó, nagyorrtalan nembolha, amit elpattintanak.

Ezek után mondanom sem kell: a nagyorrú bolha rendkívül kártékony állatfajta, amelyet irtani csak azért nem lehet, mert nem lehet, bármekkora is erre az igény. Az irtására szolgáló eszközök ugyanis nem rendszerkompatibilisek, nem engedélyezettek, sőt civilizált országokban a nagyorrú bolha említése is otrombaság, vagy egyenesen büntetőjogi kategória.
Ergo, nyilvánvaló, a nagyorrú bolha a meleg, fülledt helyeket kedveli, ilyenek a bírósági székek, a banki igazgatótanácsok, a sajtókuratóriumok és a parlamenti székek, ahol vidáman tenyésznek, többnyire törzsekben, számukra optimális esetben törzstőkékben.

A nagyorrú bolha, minden ismérve ellenére mégsem kacsa (ami annyit jelent, hogy ha valami olyan mint egy kacsa, úgy csinál mint egy kacsa, akkor az kacsa), tehát minden párhuzam az emberi fajokkal felesleges és értelmetlen. A nagyorrú bolha sajátos állatfajta, s ha ez nem így lenne, már mostanig beléütte volna iszonytató nagy orrát ebbe az írásba.

A nagyorrú bolha egyébként társadalmilag szaporodik, ezért a szocioszexuális állatok közé tartozik. Számos, nyomdafestéket nem tűrő izlandi és dél-kaukázusi tudós szerint a hétfejű sárkány rokona: ha egyet megölsz, kettő lesz belőle, ezért irtása nem ajánlott, kifejezetten tilos. 

Előbb-utóbb annyira elszaporodnak, megunják egymást. Aztán majd kiderül, kinek van kisebb orra.
Addig meg nem veszünk tudomást róluk, csípjenek, - jut is, marad is.