2011. március 23., szerda

Diplomácia, annó

Az alábbiakban két történelmi levél, a sápadt utókor okulására... :-)

Az első a török szultán és a zaporozsjei kozákok levélváltása, az ezerhatszázas évek végén.

Íme. Kezdetben a szultán levele:

,,Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vigasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani.
Törökország Szultánja, IV. Muhammed."


Na, erre válaszolnak a derék kozákok, vélhetően erős alkoholos befolyás, és őszinte felindulás nyomán:

,,A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!

Te - török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vizen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat.

No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a ,,meszjac"), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg."

Gyönyörűűűűűű...

***

Hasonlóképpen gyönyörű Mátyás király levele a nápolyi királyhoz, nem utolsósorban, talán innen ihletődött Fadrusz a Mátyás-szobor megalkotásakor:

"Ferdinánd nápolyi királynak

Köszöntjük a kegyes fejedelmet, Ferdinándot, Isten kegyelméből Szicília királyát stb. atyánkat és szeretett apósunkat, s további sikereket kívánunk: Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország királya stb.

Kegyességed egy lóidomárt küldött hozzánk levél kíséretében. E levél szerint kegyességed tudomására jutott, hogy mi olyasvalaki után sóvárgunk, aki ért a kancák belovagolásához és idomításához. Felséged tehát elküldte hozzánk ezt az embert, hogy ezáltal akaratunknak és kívánságunknak e tekintetben megfeleljen.
Minderre azt feleljük felségednek, hogy mi ezt az embert soha nem kérettük, még csak nem is nélkülöztük, mindazonáltal szívesen láttuk; köszönjük továbbá, hogy felséged mindenben eleget akar tenni akaratunknak és kívánságunknak. Tudjuk, hogy felséged igen éles elméjű, és mindenről alapos megfontolás után dönt; csodáljuk tehát, hogy felséged szerint nekünk szükségünk lehet egy, a kancák szelídítésével foglalkozó emberre, noha jól tudja, hogy mi efféléket nemhogy háborúban, de játékokon sem használtunk soha. Tehát ha felséged fontolóra vette volna mostani helyzetünket és azt, hogy ki mindenkivel viseltünk háborút, úgy hisszük, nem küldte volna ide azt az idomárt. Nem titok, sőt a fél világ előtt nyilvánvaló tény, hogy fegyvert forgatva nőttünk fel; gyakran és sok néppel, nemzettel hadakoztunk, de akár a törökkel, akár keresztényekkel vívtunk csatát – magunk szelídítette lovakon –, mindig szerencsével jártunk. Ha idegen lóidomárokra vártunk volna, sosem végződött volna olyan sikeresen a török, a német, a cseh vagy a lengyel hadjárat. Itthon betört lovainkkal győztük le a vlachokat, vertük meg a szerbeket és hódítottunk meg minden szomszéd népet; mindezt saját lovainkkal vittük véghez becsülettel. Spanyol módra, összegabolyodott lábakkal ugráló kan‧ca‧lovakra pedig soha nem vágytunk, s máig sincs rájuk szükségünk, nemhogy komoly dolgokban – amilyenekben most részünk van –, de még vigasságokon sem tudnánk hasznukat venni. Nekünk ugyanis nem összekuszálódott lábakon szökdécselő lovak kellenek, hanem olyanok, amelyek szilárdan állnak szétvetett lábaikon. Azt a jóembert pedig felségedre való tekintettel jól megjutalmazva küldjük vissza, noha cseppet sem volt tetszésünkre. Felséged iránti szeretetünktől vezérelve készek vagyunk azt is felajánlani, hogy nemcsak azt ajándékozzuk meg, aki a kenyerét ilyen módon keresi, hanem elhalmozunk mindenkit, akit csak felséged jónak lát ideküldeni, és mindent elkövetünk, amiről úgy véljük, hogy felségednek kedves lehet. Szerencsét és egészséget kívánva stb."

No comment. Akkoriban még így beszélt egy magyar nagyhatalom.

(források:

http://toriblog.blog.hu/2009/07/23/a_zaporozsjei_kozakok_levelet_irnak_a_torok_szultannak, illetve: http://www.magyarszemle.hu/szamok/2005/6/metafizika.

A posztkép Ilja Repin híres festménye: "A zaporozsjei kozákok levelet írnak a szultánnak")

2011. március 6., vasárnap

Könyvajánló: Hozott szalonnával

Azért, ha egyszer kíváncsiak lennénk a hétköznapi, apróbetűs nyomorúságainkra, elegendő csak felütni egyszer mondjuk a Heti Hirdetőt vagy bármely más honi apróhirdetés-újságot.


Az élet csak ott zajlik igazán, s legalább annyit elmond egy közösség és egy kor képéről az apróhirdetések világa, mint a politikai elemzők és szociológusok méregdrága tanulmányai. Van azért annak is relevanciája, amikor valaki három család méhet cserélne tűzifára, vagy éppen alig használt bicikliülést kínál eladásra.

Az emberiség általános kultúrtörténete kétségkívül összefoglalható lenne apróhirdetésekben is, és egy idegen civilizáció bizarr, de hiteles képet kapna világunkról.

Ugyanolyan hiteleset, amilyent a Hozott szalonnával... című könyv nyújt számunkra a XX. század Magyarországáról. Gáti István válogatása a magyar országos sajtóban megjelent apróhirdetésekből nem csak hiteles - és mi tagadás: szórakoztató - korkép, de egyfajta kórkép is. A minden időkbeli emberi természeté.

A világ olyan nagyot azért nem változott és nem változik, ez lenne az „aprók" könyvének első tanulsága. A társadalom kilencvenöt százalékát mindenkor a pénzkereset motiválja, foglalkoztatja, élteti, még a műfajok sem különböznek olyan nagyon. Eladni, megvásárolni, társulni, beházasodni, csőbe húzni, szolgáltatni: ha kétszázezer éve lettek volna napilapok, minden bizonnyal már akkor is megbízható kőbaltaügynökök és mamutcomb-nagyforgalmazók kínálták volna szolgáltatásaikat.

Az ember azért érző lény, ezért a fennmaradó, mintegy öt százalékát az apróhirdetésekben a szerelmi vagy legalábbis társas élet foglalkoztatja. Mindössze a megfogalmazás változik az idők folyamán, mert amíg valamikor „tisztességes úr (vagy) úri hölgy ismeretségét" keresték tisztelettel, addig manapság már nyugodtan ki lehet írni, hogy ötven euró per óra az együttlét.

Nyilván, azért a századelőn sem volt ritka az olyan feddhetetlen úriember, aki szívesen elvett volna feleségül olyan dámát, aki hatezer pengőt adott volna kölcsön.

És vannak üdítő, egészséges jelenségek közben, mint amikor az orosz fronton harcoló magyar tüzérüteg keres jó állapotban levő tangóharmonikát magának, vagy megtudhatjuk, hogy X. Y. nem egy öntudatos munkás, mivel még mindig nem fizetett elő a Népszavára.

A pénz és szerelem utáni szaladgálás természetesen erős kölcsönhatásban állt a mindenkori politikával. Naiv az, aki azt gondolja, másként van ez. A huszadik századi apróhirdetések majdnem felében, mondjuk, úgy ’45-ig, cseppet sem elhanyagolható kitét, hogy mindaz, aki elad, vásárol, házasodik vagy üzletet indítana, keresztény vagy izraelita, mindkettőnek jól behatárolt célközönsége van, és bármilyen döbbenetes, világosan elkülönül benne két, nem egymás mellett, hanem a másik mellett élő közösség.

De mindez annyira nem is volt fontos. Inkább csak szikár tény, amit mindenféle ideológiai körítés nélkül rögzít ez az apróhirdetés-gyűjtemény. Tanulságos olvasmány, az bizonyos.

Társadalomkutatóknak, humán szakos egyetemistáknak magam részéről szinte kötelező olvasmánnyá tenném ezt a könyvet. Sok illúzióval lenne kevesebb, de az emberi sokszínűséget bizonyosan jobban megértenék.

A könyv a Fekete Sas gondozásában jelent meg Budapesten 2006-ban. Megvásárolható az újságárusoknál és a könyvterjesztőknél.

Vagy kölcsönkérhető jelen sorok írójától. Ugyanitt három pár futósíléc eladó.