2010. július 27., kedd

Tusnád után

Enyhe nikotinmérgezés, sör-allergia, lassacskán próbálom kiheverni a Tusványosi hetet.

Ez az oka a hallgatásnak az utóbbi napokban. Nem volt tévé, nem volt internet, volt viszont sok régi barát, sör ipari mennyiségben, rengeteg építő és érdekes program, amelyekből egyen sem vettem részt, és volt még például Kiss-Budai Tibor, akinek ezúttal is köszönet a baráti és konyhaséfi aggodalmas gondviseléséért.

Ja meg volt könyvbemutatónk, az Orbán János Dénes, Fekete Vince, Sántha Attila, Muszka Sándor és jómagam által jegyzett "Iszkiri a guruzsmás berbécs elől" című székely irodalmi antológiát mutattuk béfelé, kicsit talán pikánsabban, mint szokás, de azt mondják, jó volt.

És beszéltünk a Madagaszkár-projektről is, erről később írok, lényegében arról van szó, hogy ezentúl nem bízzuk senkire a sorsunkat, jövő tavasszal mi, néhány erdélyi magyar író kimegyünk, és magunkévá tesszük Madagaszkárt, amelyet már papíron fel is osztottunk székely székekre.

Addig is, amíg lábadozom, itt látható egy rövid összefoglalás irodalmi nyeletlenkedésünkről:

2010. július 18., vasárnap

Utánlövés

Nos, elmúlt vagy két hete annak, hogy bejegyeztem ide "A jó székelyt".

Időközben rengetegen átvették, közölték, megrágták, kiköpték, lenyelték, kommentálták, ahogyan ez ilyenkor illik.

Közben lettem "liberálgeci", "büdös zsidó", "szadeszos", "fideszbérenc", "puhapöcsű", "Gheorghe Attilescu", árokásó, hazátlan csángó, és ezek még a finomabb jelzők, amelyekkel az erdely.ma és a mandiner.hu honlapján elláttak.

Hja, kérem... húsz év "náci", "szélsőjobbos", "véresszájú magyar" után felüdülés ilyeneket is hallani.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közvetlen a cikk megírása után magam is úgy gondoltam, ez kicsit túlzás volt, és éppen úgy általánosítottam, mint akiknek felrovom ezt.

A reakciókat tekintve most már úgy gondolom, nagyon is igazam volt, mi több, finoman fogalmaztam. Hiszen éppen azok, és éppen úgy reagálták le, akikről, és amit írtam.

Itt semmiféle külömbséget nem tudok tenni a nevetséges perrel riogató oldalági, megélhetési Nyirő-leszármazott, a fotelnáci fenyegetőző, a hivatásos sajtólevelező elmeintézet-igazgató, vagy éppen nemzeti oldalon álló, de álnéven pocskondiázó közíró között. Egykutya. Ez az írás róluk szólt, és hál'Istennek, hogy leírtam.

Záróakkordként, ha már amúgy is majdnem kimerült a rám hordható jelzők tára, idézem a keserű viccet: "Mikor lesz a székelyből román? - Ha kimegy Budapestre..."

Vagy, ha éppen a szentnek tartott, és rendkívűl káros sztereotípiákon kívűl ír - mondanám most én.

Vitatkozni persze, ezzel az emberfajtával ezentúl sem fogok: disznókkal nem birkózunk, mert mindenki sáros lesz, de ezt a disznó még élvezi is.

Amúgy meg senki ne könnyebbüljön meg: továbbra sem lettem zsidó, liberális, sem román, sem fideszbérenc, de változatlan nem vagyok nemzeti barom sem, akit odaterelnek, ahová éppen akarnak. A nemzeti elkötelezettség nem jelenti az agyhalottságot.

Illetve nem kellene azt jelentse.

2010. július 12., hétfő

Minihoudini

A szlovák rendőrök és a negyvenkilós roma szabadulóművész borzalmas históriája, amelyet csak mozgóképben lehet elmesélni... :-D
(Színes, 6.51 perces szlovák akciófilm)

video

2010. július 5., hétfő

A "jó" székely

Anyországi, (szélső)jobboldali portálok, hangadók szerint a jó székely olyan, amilyennek ma azt az angyalföldi, borsodi, vagy tápiószentmártoni magyar ember megálmodja egy Nyirő-kötet, és hat feles barack után. Kemény mint a szikla, ugyanúgy porlik, zsigerből utálja a zsidót és a kommunistát, könnybe' lábad a szeme, mikor magyar turistát lát a galambdúcos porta előtt, és egyáltalán, mindenben, mindenkor egyetért azzal, aki visszakézből büdösolához és édeserdélyittvagyomozik.

Ha nem ilyen, akkor az szerintük nem is székely, az kollaboráns, hazaáruló, korcs, hülye, a nagyapja legalábbis kocsmáros volt a faluvégen, és ha nem, akkor biztosan van valamilyen RMDSZ-es rokona, ami tekintetbe véve a székely népsűrűséget, valószínűleg igaz is.

Mármost a valódi székely valóban nem rajong senkiért, aki nem magyar vagy pláne székely: de esze ágában sem jut kapásból pocskondiázni, földig alázni, kiirtani bárki mást, aki nem olyan, mint ő. Nem, ezt meghagyja az anyaország rosszabbik részének, és legfennebb azoknak oszt ki két jólirányzott pofont, akik anyaországból jövet őt megpróbálják igaz magyarrá nevelni.
És ezt milyen jól teszi...

Anyaországi, hivatásos magyarok szerint a jó székely utálja Orbán Viktort is, mint a kukorica-gölődint, a jó székely elkötelezett kelet-párti, a jó székely Dózsa óta egyengeti a kaszát, hogy na majd eccer jó rendet vágunk az ármányos nem-magyar világban.
Holott az igazi székelynek van annyi esze, hogy megnézze, kitől kapott egyetemet, állampolgárságot, pénzt, paripát, kedvet a fegyverhez: és mindezt nem téveszti össze a nemzeti bóvlival házaló anyaországival. Dózsát nem szereti, mert miatta már levágtak sok fület, és egyébként is, az is hülye, aki a kaszát nem kaszálásra használja, különösen, hogy errefele még maga kénytelen megművelni a földjét. Keletről megmegvan a maga véleménye, elég jól ismeri, szegről-végről, szuronyhegyről az oroszokat.

Anyaországi, hivatásos (szélső)jobboldali közíró nem érti, pláne, ha eddig még soha nem járt Erdélyben pünkösdi búcsún kívűl, hogy mégis, hogy van az, hogy a székelynek véleménye van, és nem zsigerileg hungarista? Nem érti, hogy soha nem volt az, nem érti, hogy a székely legalább olyan okos és művelt, mint ő. Nem érti, hogy két nyelvet beszélni nem gyengeség és nemzeti korrumpálódás, hanem nagy erény, - de honnan is értené?!

Hivatásos magyar turista Erdélyben, aki háromkilós mustárt vásárol két erdélyi műemlék megtekintése között, nem érti, hogy van az, hogy az a sok derék, vendégszerető ember miért nem olyan mint ő: és azt persze nem lehet megértetni vele, hogy tényleg, ha a székely is annyira hülye és önző lenne, akkor nem látná őt vendégül legközelebb.

Anyaországi, nadrágszíj-parcellán vagy panelban felnőtt, amúgy jóindulatú ember nem érti, hogy Székelyföld az, ami, saját élete van, és ugyanolyan jóindulattal fogadja el a tápos vendéget, ahogy évszázadokkal ezelőtt a román juhászt vagy cigány kéregetőt. Mert ilyen, és kész.

Valami ilyesmiről írta Mikszáth annak idején: "mintha egy tenger lenne köztük és miközöttünk".
De persze, már ő is a politikai osztályra gondolt. Mert amúgy a nemzet egy. Kivétel ezek közül csak azok, akik megszabják, milyen is kéne én legyek.

2010. július 3., szombat

Diktatúra?!

Amióta csak tudatosítom környezetem: tekintélyelvű vagyok.

Ma már azt mondom, a senecai, szentágostoni, urambocsáss: marktwaini elv alapján, hogy az ideális államforma a tekintélyelvűség - ha úgy tetszik: diktatúra - amennyiben a tekintély, avagy a diktátor tökéletes.

Persze ez illúzió. Tökéletes diktátor nincs.

De van olyan államberendezés, ami egy népcsoportnak vagy nemzetnek üdvös, tükrözi hitét, lekületét, és ebből néha csodák születnek. Néha katasztrófák is, igen: de hát a történelem már csak ilyen, és olykor a határozott fellépés igenis történelmet ír. Ki emlékezne a punokra Hannibál nélkül? Spártára katonai diktatúra nélkül? Athénre Periklész nélkül?

De ez ez most nem is erről szól. Egyszerű, hétköznapi intézkedésről beszélünk. A legújabb hírek szerint a közintézményekben kifüggesztik - illetve kérik őket, mármint az intézményeket! - a Fidesz és Orbán Viktor országmegváltási programját. (Na jó, legyen ez vízió a szkeptikusok szerint.)

És hogy ez rettenetes, északkoreai, és borzalmas kommunista, totalitárius gyakorlat, azt elsőként a jobboldali(bbnak tartott) sajtó kürtöli szét, enyhe vuvuzela aláfestéssel a vérszegény ellenzék részéről.

Na persze. Hogyne, utáljuk a ránk erőszakolt programot, a tacepaokat, a lózungokat. Ha másé.

Ez azért, ne tévesszük szem elől: a mienk. Illetve, bárhogyan is utáljuk egymást: Magyarország majdnem 70%-áé. A határontúliakat nem mérhették - eddig! - akkor alighanem több is lenne.

Mielőtt ijedtében összecsinálná magát a mai magyar népnemzeti(nek öndeklarált) oldal, gondoljon a két világháború között hál'Istennek minden csonkaországi közintézményben kifüggesztett kormányprogramra:
"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában".

Ugyanígy kifüggesztették, ugyanilyen "diktatúra" eredményeként.
Ugye, azzal semmi baj nincs? Hát ezzel sem. Ugyanarról szól.

Döntsük már el, a nemzet javáért küzdünk-e, vagy egymás ellen.
Persze, ez is illúzió, ezért hiszek mégis inkább a tekintélyelvűségben.