2009. október 30., péntek

És eccer csak a nyúl (nem) viszi...

És eccer (nem egyszer!) csak a nyúl viszi a puskát...

Egy ideje csak úgy kapkodja a magamfajta a fejét. Milyen hamar, gyorsan, zökkenőmentesen lehet átállni ismét, korrekt lenni politikailag, persze úgy, hogy eddig ugyan leszartalak, de mától ugye megérted, csak finoman, és másokat is letojhatok?

Jobb híján- mit Jobb? bármi híján -olvasom az erdélyi önjelölt megmondóemberek honlapján, a Transindexen a legújabb elemzést, publicisztikát (sem zárójel, sem idézőjel, valóban az, a maguk módján), a kettős állampolgárságról, ahol B-P. Előd, kifejti végre, mi, és hogyan, miért, és miért igen, és annó miért nem.

Az úriember, ahogyan a magukfajtánál szokás, szépen sorba vesz néhány politikai tényt (másokat nyilván figyelmen kívűl hagy), elemez, aztán higgadtan levonja a következtetést, hogy igen, talán lesz magyar állampolgárság ismét, de hát, Istenem, ez is egy játék, ami neki nem fontos, ő kívűlálló, neki semmi, neki amúgy is nyolc, kifizetik az aprópénzét.

Persze, az egész eszmefuttatás arról szól, hogy ez ugyan elvetemült Fideszes, náci, magyarkodó alapeszme - de mégiscsak Fideszes, tehát leendő kormánypártté - na üsse kő, hát legyen a "mienk", végül is "mi lesz, ha egyszercsak ötmillióval megnő a választásra jogosultak száma. Mégis, ki szavazna arra a pártra, amely nem akarta őt?" (idézet az úriembertől.) Jellemző, hogy a Jobbikról, (túl) hosszú elemzése után, nem szól, nem, nem, és végképp nem, azt majd megvárja a szegény "politikai publicista", mennyi lesz majd az országházi számarány, leosztva ezt sajtótámogatásra).

Na látjátok, felebarátaim, a történet erről szól. Erről szólt mindig is. Akkor is, amikor ez a társaság, az erdélyi SZDSZ fellegvára még önfeledten ünnepelte a magyartalanságot, december ötödike után különösképpen. Ez az erdélyi "emberarcú liberalizmus". Ez az, ami az. Ők. Akik nem akarták tudomásul venni: az erdélyi magyaroknak is lehet választási szíve joga.

Van, akinek zsigeri kérdés, eszmei, vérségi, elkötelezett a nem kettős, de egy állampolgárság: a magyar. És van, akinek ez hűvös, kifizetődő állásfoglalás. Talán.

Ha egyszer lesz valós magyar állampolgárság, valós politikai jelentősége ennek, akkor majd rákérdezünk erre is. Ezekre is. A cinikus, vállrándítással átálló politikai elemzőkre.
Akik okosan, szépen, empirikusan árulták magyarságukat. És embertelenségből példát, vitézségtelenségből formát adtak a következő nemzedékeknek.

De mégsem az a kurva nyúl viszi a puskát.

2009. október 23., péntek

Drasius Kedys - a tragikus hős

Nincs kísérő szövegem mellé, mindössze csak egy híradást csatolok be ide.
És szavakban le nem írható tiszteletemet, illetve részvétemet Drasius Kedysnek, ennek a litván embernek.

A történet, röviden, itt (is) olvasható:
Megölte az apa a pedofil állatot (+18)

Drasius Kedys honlapja ITT látható. Ha másként nem tehetünk, egy-két jó szót lehet írni neki. Megérdemli.

2009. október 22., csütörtök

Menetrend

Erdélyben leginkább talán az a jó, hogy nemigen vannak tabutémák. Politikai értelemben különösen nincsenek, ami a szívünkön, az a szánkon, más kérdés, hogy ez ösztönös szókimondásnak vagy vakmerőségnek minősül.

Erdélyben persze az is jó, hogy mégiscsak vannak igencsak szemérmesen kezelt témák. Valahogy olyan ez, mint a családon belüli kínos ügyek, lehetni éppenséggel lehet beszélni róluk, de nem szívesen tesszük.

Ilyen a kettős állampolgárság kérdése is. Ami történt, megtörtént. Hogy most a népszavazás jó ötlet volt-e, vagy sem, mi miért nem történt meg és hogyan, ezt fölösleges boncolgatni. A döglött lovat errefele nem patkolják, hanem megnyúzzák, jó lesz a bőre is valamire, veszünk másik lovat.

Most éppen a „másik ló” közelít. Erre most már csakugyan fel kellene ülni.

És mindenekelőtt azt azért le kellene szögezni, hogy a kettős állampolgárság érdemi fontossága nem egyértelműen a határon túli magyaroknak szól. Az a négy-öt millió ember eddig is megmaradt magyarnak, sok esetben lényegesen inkább, mint az anyaország fővárosában. A kettős állampolgárság az elszakított területek magyarságának elsősorban érzelmi kérdés – de az nagyon! -, természetadta juss, történelmi igazságtétel lenne. Magyarország számára úgyszintén, de nyilván az sem lenne elhanyagolható, hogy most éppen tíz-, vagy tizenhárommillió állampolgára van.

Mielőtt túlzott optimizmusba esnénk az új kezdeményezéstől – hiába, akit a kígyó megharapott… - kissé járjuk csak körül az ellentábor „észérveit’ is.

Nem olyan régen erdélyi körúton járt egy neves anyaországi politológus, K. professzor. Természetesen igen hamar terítékre kerültek a közönségtalálkozókon a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdések. K. professzor pedig okos, megfontolandó, és teljesen elvetemült logikával többször is elmondta, hogy a kettős állampolgársággal biza’ nagy bajok lennének, mert egyrészt nem szokás az Európai Unióban az ilyesmi, és különösen sértené az utódállamok érzékenységét.

Ilyenkor már csak legyint az ember, és gondol néhány szalonképtelent az utódállamok létező vagy nemlétező érzékenységéről, illetve a politológusok lelki tájairól. Hogy az Unióban mi szokás, vagy mi nem, az enyhén szólva is relatív: egyrészt a kettős állampolgárság nem egy példátlan dolog, mi több, bevett úzus, másrészt a szokások kialakulásában mi is tevékenyen részt vehetnénk.

Ha egyszer megérhetnénk, hogy Magyarország ne helyzetekhez alkalmazkodjon, hanem helyzeteket teremtsen…

Ennél sokkal szomorúbb volt a másik érvelése a professzornak, miszerint nagyobbik baj lenne a kettős állampolgársággal, hogy ennek megadása azonnal a Fidesz és a magyarországi jobboldal malmára hajtaná a vizet, potenciális és elkötelezett szavazótábora lenne.

Na tessék, kibújt a szög a zsákból. Szebben szólva: szocialista-liberális szempontból a határon túli magyarok politikai világnézetük büntetéséül nem kapnak magyar állampolgárságot, orruk attól fokhagymás.

Ez bizony legalább annyira cinikus és arrogáns megközelítés, mint annak idején a kovácslászlói tétel. Magyarán: az anyaországban még mindig azt gondolja néhány véleményformáló politológus, hogy a határon túli magyarok kevésbé okosak, kevésbé tajékozottak és kevésbé érdekeltek a magyar közéletben, mint „otthoni” társaik. A határon túli magyar akkor jó magyar, ha egységes, politikailag elkötelezetlen, csendes, nyugodt és steril.

Márpedig egy frászkarikát. Igenis megvannak politikai elkötelezettségeink, szimpátiáink, és egész jól kialakult elképzeléseink vannak Magyarország, a közös haza(!) leendő sorsáról.

Példabeszéddel élve: a határon túli magyarság a kettős állampolgárságtól nem egy kedvezményes vasúti jegyet vár. Az maradjon meg az anyaországi rászorultaknak. Nem, mi a menetirányba és menetrendbe szeretnénk beleszólni.

És fogunk is, ezt percig sem szűnünk meg remélni.

Az írás, némileg rövidebb változata a Magyar Hírlapban jelent meg.

2009. október 13., kedd

Madonna lába alatt

Szinte kedvem lenne, csak úgy "No comment" közölni a Barikádban (is) megjelent cikket.

Madonna, ez a michaeljacksoni mélységekbe emelkedett-süllyedt popsztár, miután dicstelenül lebőgött bukaresti koncertjén cigányjogvédő (Istenem, micsoda oximoron!) beszólása miatt, most újra bizonyságot tett önmaga emberi minőségéről.

Felajánlja egy lerúgott cipőjét a cigánygyerekek oktatására.

Szép. Erkölcsileg is gyönyörű: tehát egy valahai pornószínésznő és prostituált megunt lábbelije egyenrangú, sőt felemelő a közép-kelet-európai (cigány-)gyerekek helyzetével (szemben). Szép új világ, mindig is tudtuk.

Gondolom, a cipőt elárverezik, megveszik, közvetítik, adóznak belőle, impresszárok, médiaemberek és istentudjaki részesül még belőle, a maradék, kb. 3, 7 dollárt majd román cigánygyerekek oktatására fordítják. (Már ami megmarad a cigányszervezetek leosztása után.)

És milyen szép ez...
Egyem Madonna zúzáját, miért nem hajította ki ezt a cipőt Bukarest belvárosában az autójából? Bizonyos, hogy derék roma emberek marták volna el, eladták volna, megőrizték volna, óvodai kicsengetésre ment volna benne a roma kislány.

Többet használt volna.

2009. október 8., csütörtök

Tápos Terminátor

Néha azért nevetni is kell, az élet, hál'Istennek, nem csupán hiábavaló politikai csatározásokból áll.

Van, amikor medvékkel kéne verekedni, s hogy erre akadnak rátermett emberek, egyike az élet azon ajándékainak, amelyek miatt megéri közép-kelet-európai magyar embernek lenni.

Mert itt van például egy igen derék ember, Horálki János, aki az elmúlt időben honlapja és szolgáltatásai révén annyi derűs pillanatot szerzett nekünk, hogy ezért bármikor hajlandó vagyok vendégül látni Csíkszeredában, egy barátom még a medvét is állja számára, mindjárt kiderül, miért is.

Horálki János, tényleg derék, talpra-, vagy máshová-esett jóember túravezető. Sőt, luxustúravezető, ahogyan maga mondja. Mielőtt a bejegyzést tovább olvasnák, komolyan megkérek mindenkit, böngéssze át tüzetesen a szolgáltatásait reklámozó honlapot. Megéri.

Mindig tudtam, Magyarországon rengeteg a pihent agyú, lehetetlen szolgáltatásokat űző ember, nos, ezen a skálán említett barátunk valahol a Koh-I-Noor gyémántfokozaton helyezkedik el.

Már maga a szolgáltatás bevezetője kisebb orgazmus. Bemásolom, elnézést, hogy visszaélek az olvasó türelmével:

"Ön egy természetbarát ember?

Ha igen és kedveli a természetet és szeret kirándulni akkor gondolt-e már arra, milyen jó lenne, ha luxuskörülmények között élvezhetné a természetet?

Béreljen fel engem és meglátja: Ön vagy a családja kirándulása igazi luxus lesz!

Nézzen körül honlapomon, nosza! Hívja Horálkit és élvezze a természetet!

Kedves Látogatóim! Újra beindult a VENDÉGKÖNYV. A trágár hozzászólások meg olyanok amikben az én nemi vonzalmamat tárgyalták le lesznek törölve. Ezúton értesitek mindenkit hogy a NŐKET szeretem csupa nagybetűvel. A nőknek, asszonyoknak kedvezményt is adok (megbeszélés szerint). Jól megtalálom a hangot a női nemmel. Ideálisnak tartom a vörös bögyös asszonyokat, energiával-élettel vannak tele ők nagyon ideálisak. Liptai Klaudia számomra a Királykisasszony csupa NAGYBETŰ-vel. Őt aztán szívesen megmasszíroznám neki ingyen lenne a túrám. Tehát nyomatékosan leírom hogy nem a férfiak iránt vónzódom de természetesen őket is - nemtől fügetlenül - örömmel és teljes odaadással túráztatom, ha kedvük van hozzá. Várlak Titeket az erdőben! Horálki János"

Úúúúú, b@sszus... - ahogyan erre a művelt székely mondaná. Kívánhat-e ember többet, mint egy rendes, heteró túravezetőt, aki luxuskörülmények között kirándultat? De ez még mind semmi.

Szolgáltatónk alig több, mint rezonábilis összegekért gyakorlatilag mindent vállal, a talpmasszázstól a gyereknevelésig, testőrszolgálattól fotózásig, és bérijesztgetéstől (ez külön megérne egy misét!!!) a "dorongkíséretig". Igazi reneszánsz ember.

Az igazi dobás - maga is külön büszke rá: a "! MEDVETÁMADÁS !" tanfolyam. Ez aztán tényleg igen, edzett, székely, csángó barátaim rémülettel vegyes röhögéssel olvasták a hirdetést, a vélemények megoszlottak ugyan, de abban mindenki egyetértett, hogy Horálki urat élmény lenne egy barnamedvével "esszeereszteni".

Horálki úr ugyanis meggyőződéssel állítja, ő mindenféle medvék réme, vele aztán végképp nem kell félni a bundástól, ő igen hatékonyan és gyorsan "kiiktat" mindenféle medvét, anélkül, hogy "maradandó sérülést okozna" a medvéknek... Hiába na, az a nagy bolond lelke szegénynek...

A titok alighanem az általa reklámozott "kéz- és lábtechnikában" valamint "toroktechnikában" rejlik, amit ő saját bevallása szerint egy 92 éves erdélyi magyar erdésztől tanult.

Lelki szemeim előtt felködlik a 92 éves erdész, amint fordulatrúgásokat mutat be a pesti túravezetőnek, csak úgy, speciel medvék ellen.

Amúgy, egybehangzó székely vélekedés alapján, ezekben a technikákban van valami. Most elárulom a titkot, a túravezető úr szíves bosszankodása dacára. Évezredek óta köztudott, ha medve támad, a lábtechnika nagyon fontos: rohansz, ahogyan csak bírsz. A kéztechnika szintén: lehetőleg feltartod őket rohanás közben. A toroktechnika: ordítasz, ahogyan rajta kifér.

Ilyenkor van az, hogy ketten jönnek ki az erdőből: az egyik futva, a másik medve.
Meg az ősi bölcsesség: a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék.

Ha mégis én csalódnék, akkor a hülyének is megéri (kötelező?!) vizsgával együtt elvégezni Horálki úrnál a medveverő tanfolyamot csekély 39 000 forintokért. Ennek birtokában, állítom, K1-es bajnok lehet bárki, végül is, ki az a Sammy Schielt világbajnok egy szentimrei barnamedvéhez képest?

A lehetőség adott. Most a reklámon túl, amit magam is, szívesen állítottam ki ezennel ennek a remek vállalkozónak, ígérem, a vizsgára, komolyan, álljuk a medvét. Elintézzük ezt itt, a Hargita tövében. Amennyiben előtte az oktató áll ki vele.

Azért manapság nemcsak magyarnak, medvének lenni sem lehet könnyű a Kárpát-medencében. Szerencse, szegény macik nem tudnak olvasni, internetezni, másként eddig már úton lennének Budapest felé, Horálki urat megkeresni.

2009. október 6., kedd

A kocka el van vetve

"Több mint nyolcvanmillió forintot nyert el egy vállalkozás „a dobókocka totális újraértelmezésére” hazánk európai uniós támogatásokat tartalmazó keretéből."


Azért ezt legalább kétszer el kellett olvasnom, és megnéznem hozzá a dátumot is: nem, nem volt április elseje.

Mindenesetre, okos ember lehet aki ezt kitalálta, okos, nyugodt, boldog ember, végül is a dobókockát megújítani legalább akkora vállalkozás, mint az arab számsor, az ábéce vagy a politikusi erkölcsök újragondolása.
Ilyen szempontból nem is olyan sok pénz a nyolcvanmillió, lehet éppen ez a kivezető út a gazdasági válságból, amúgy is kockára tettük mindenünk, ha már sem a krupié, sem a kaszinó nem a mienk, legalább legyen nekünk újragondolt, saját fejlesztésű dobókockánk.

Ami van, amúgy is legalább ötezer éves találmány, ott egye meg a fene: vessük el. Ja, amúgy is erre való.

Az ötlet persze nem teljesen új, hiába, na, korrupt korok elmebeteg kormányaiban mindig előjön valahogy a kockajáték leitmotívuma. Már Jézus holmijaira is kockát vetettek a légiósok. És ami még jobb párhuzam: a dicsőséges Római Császárságban (igaz, akkor már erősen dekadenciába hajlott), akadt császár (sőt rövid ideig isteni címmel) is, aki a kockajátékot újraértelmezte.

Claudius császár, miután kisebb IMF-hitelnek megfelelő összegeket kockázott el, könyvet írt a kockajátékról. A régi rómaiak egészséges habitusát bizonyítja, hogy az addig sem túlságosan nagyratartott császárt attől fogva végérvényesen és kategorikusan félkegyelműnek, idiótának tekintették, és évszázadokon keresztül rajta röhögött a művelt világ.

Ja, végül aztán Claudiust meggyilkolták, nem sokat értelmezgették újra a kormányzati utódlás akkoriban szokásos eljárásait.

Azért örömmel látnám viszont egy jobb kor egészségesebb magyar történelemkönyveiben ezt a hírt, mint beszédes példáját a jelenlegi magyar kormányzat eszelős gyakorlatának.

További nyolcvanmillió forintra pedig magam is bejelentem igényemet, a labda, pontosabban a focilabda újraértelmezéséről, mondanom sem kell, ezzel egész nemzetgazdasági ágazatokat, például a magyar futballvilágot menteném meg vele.

Részletekért érdeklődjenek személyesen, majd hülye leszek kiadni nyilvánosan egy ilyen biztos tippet.