2008. április 30., szerda

A hűségről

"A harcosok legfőbb erénye a lojalitás. Urához, elveihez, istenéhez, hitéhez hűnek lenni minden harcosban belső törvény.

Ugyanilyen hű és lojális marad a harcos minden körülmények között bajtársaival szemben is – és ez az egyetlen, amely visszahat, és önmagában is hordozza jutalmát. Bajtársak nélkül ugyanis nincs harcos. A magányos harcos csupán legenda, absztrakció. Sosem létezett.

Kivétel nélkül minden harcosnak társra van szüksége, akinek vállán néha megpihenhet keze, aki és akit fedezni képes a veszedelemben.

A csaták és háborúk során azonban gyakorta megesik, hogy a legjobb bajtárs is elszakad kötelékétől, barátaitól – más harcra, más színtérre szólítja kötelessége, az Uralkodó és a belső hang parancsolata.

Ilyenkor néha úgy tűnik, a bajtársak cserbenhagynak. Néha úgy tűnik, előled aratják le a babért, másszor pedig úgy, mint akik szándékosan engednek előre a veszedelembe.

Ezekben a pillanatokban olykor megfagy a harcos lelke. Fegyvernél, szónál sokkal erősebben és halálosabban sebezhet a megrendült hit.

Az igazi bajtársiasság azonban éppen erről szól: a hitről és a bizalomról, amely csak feltétlen lehet. Még a hátat fordító, megfutamodó és cserben hagyó bajtárs is bajtárs: mindaddig, amíg egy zászló alatt, egy célért és egyazon belső parancsért harcoltok. A bizalom és a lojalitás feltétel nélküli és helyzettől független.

Mindaddig, amíg ezt szem elől nem téveszti, egyetlen harcos sem marad magára a csatamezőn."

2008. április 28., hétfő

Önigazolás

Nem tudom, van-e erősebb ösztön az emberben, mint önmaga hibás vagy egyszerűen csak gyalázatos döntéseire önigazolást keresni... Minél erősebb az intellektus, annál találékonyabb az elme, és minél nagyobb az árulás, annál több a mentségre hozható morális érv. "Barátság", "kímélet" "saját szuveranitás", önmaga áldozatában való tetszelgés...

Különös így igaz ez a nőknél. Boldog, ki nem próbálta még. (Könyves Kálmán királyunknak - a képen - fogalma sem volt a boszorkányok lényegét illetően.)

2008. április 27., vasárnap

A boszorkány halála

"... a boszorkány végleges elvesztésekor olyan csendes, mély és mozdulatlan szomorúság száll a halandóra, amilyent talán csak saját halálának pillanatában érez majd. Ez a fajta szomorúság nem tart sokáig, de nyomai örökkétig megmaradnak, és többé már nem az a férfi, aki volt, mert megtanulta és megízlelte a legszeretettebb és legféltettebb dologról való lemondás ízét: kiüresítette életét és eltemette annak egy részét. Többé soha semmi nem juthat közel szívéhez, és terméketlen marad mindennemű szenvedéllyel szemben. A boszorkány magában hordozott képének megöléséhez önmaga egy részét kell elpusztítsa - ezért az, hogy igen kevesek képesek erre, s ritkán, vagy talán sohasem tudatos döntés eredménye ez; mintegy kiválasztottság, a kevesek számára.

Ennek megtörténte után a boszorkány teljesen ártalmatlanná válik az ilyen férfi számára, és sokkal kevésbé lesz veszélyes másokra is - ugyanis, mint leíratott, a boszorkányok éltető eleme a hatalom és a szenvedély, s e kettő nélkül üressé válnak, és értelmetlenné létezésük. Ha egyetlen szerető, egyetlen férfi fölött uralmukat vesztik, hatalmuk alapjaiban rendül meg, mert a teljesség birtoklása nélkül mit sem érnek a részek fölötti győzelmekkel.

Ismertem magam is olyan boszorkányt, ki szemem előtt veszítette el hatalmát, és halt meg boszorkánysága. Úgy múlt el, akár a vihar, mely fákat dönt ki, vizeket áraszt és falvakat söpör el, majd egy pillanat múlva néma, embertelen csend és nyugalom marad helyén az elpusztított helyen. Felfoghatatlan, félelmetes és fenséges volt az elmúlás, és valamennyit belőle mindenki érzékelhetett, ki akkor közelében volt. Szépsége és vonzereje mit sem csorbult: ettől kezdve azonban többé nem fordultak utána a férfiak, és láttán nem támadt föl bennük a megmagyarázhatatlan halálvágy. Valami hiányzott belőle, s ettől fogva annyi volt csak, mint bármely más, kivételesen szép nő, avagy állat."

2008. április 25., péntek

Lopakodó

"Bakmacska volt, amit máshol kandúrként neveznek. Nem kellett ehhez kockázatos közeli szemlélődés: itt még nyilvánvaló, hogy az egyszínű macska bak, a háromszínű nőstény, s amelyiknek két színe van, nos, az akármi is lehet. Egyszerű, és mégis feledésbe merült képlet, csóválja bár fejét bármilyen genetikus. A macskák, és e nép ehhez tartották magukat.

Valamikor közeli kapcsolat lehetett a macskák és a sosemvolt nép között: olyannyira közeli, hogy mára jóformán számba se vették egymást, akár a túlságosan is közeli rokonok. Szinte elképzelhetetlen volt egy porta macskátlanul, ahogyan elképzelhetetlen volt a macskasimogató ember is: együttéltek, jól megosztva a területet, egyetlen közös igazság birtokában.

Ez az igazság nem volt más, minthogy sem a macska, sem a hajós vére nem a gazdához ragaszkodott. A hely volt az, amihez kötődtek, a mindenkori gazda jöhetett-mehetett. Nemzedékek öröklődtek így át, szívmelengető beltenyészet alakult ki e vidéken, s némely székelykapu mellett olyannyira otthonos volt a sokadik generációs macska, mintha a félfa tetejére lett volna szegezve."

2008. április 21., hétfő

Absztinencia

Láttam már pár ijesztő dolgot életemben, de ez azért erősen benne van a top tízben. Nem utolsósorban a tökéletes mentség a férfiak alkoholizmusára... Erre gyorsan inni kell. :-)

2008. április 15., kedd

Asszony-állat

„Voltak korok és helyek, talán ma is vannak vidékek, ahol a férfiember legfőbb kincse asszonya és lova. A hajdani, belső pusztaságokban még manapság is lova egészségéről, majd családjáról kérdezik az érkezőt – és aligha tévednek ebben. Mert valóban: igazán elégedett csak az lehet, aki jószágának és asszonyának ura.”

2008. április 14., hétfő

Nő a fedélzeten

"...Téved, aki a harcosokat mind férfiaknak hiszi. Az is téved, aki ilyenkor férfiakban és nőkben gondolkodik."


A fotón Vanessa Dobos, az első(?) fedélzeti géppuskás (kis szépséghiba, hogy az amerikai hadseregben). Jó lenne azt hinni, a Dobos név származást jelöl. Ha nem, akkor a férje tehet róla. Mindenképp tiszteletet érdemlő leányzó.

2008. április 4., péntek

Mennyiség

"Senki nem tudja, melyik az a határ, ameddig a harcosok fogyatkoznak, és a pusztulás növekszik. Nincs mértéke, sem megszabott ideje a rombolásnak. Lehet, a végén mindössze egy harcos marad, a Megváltó. De lehet, hogy tíz, akik újranemzik a fajt, és lehet, hogy tízezer, akik felégetik a tarlót az új termésért.

Erről még az Uralkodó sem tudhat többet. Csak annyit tud, hogy nem a számuk a lényeges: mert nem a mennyiség uralja a világot.

Nem a mennyiség."


A fotón orosz katonák 1914-ben. Annyian vannak, "mint az oroszok."

2008. április 1., kedd

Vidámság

Ma kicsit vidámabbak leszünk, elegendő ok erre a látogatói megjegyzések, és persze, április elseje...


Na meg azért örül az ember, ha ilyeneket lát, mint a mellékelt kép... Ahol minden bizonnyal egy túlsúlyos, kisebbségi koalíciós partner sütögeti éppen a pecsenyéjét, miközben egy többségi miniszterelnök tördeli kétségbeesve a praclijait.