2011. augusztus 12., péntek

Könyvajánló: Diktátorok könyve

Nem is tudom, de ha nekem valaki azt mondaná, utazgassak körbe a világon, és írjam le, miket látok, aligha szerepelne az úticélok között Bolívia, Észak-Korea, Kambodzsa, esetleg valamelyik szökőár, földrengés, vagy árvíz sújtotta vidék.

Na de ez én vagyok, a gyarló ember, aki a legkövérebb bajt is odaadom a legsoványabb jóért. Él viszont Magyarországon egy „bolond” ember, aki minden fölösleges udvariaskodás nélkül, szerintem messze a legjobb újságírója e népnek, amelyre néz a Kárpát. Pedig elég erős a mezőny.

Naná, hogy erdélyi gyerekről van szó. Lukács Csaba Parajdon született, valamikor a ’90-es évek elején ment „ki” Magyarországra, ahol aztán azóta is ontja magából a jobbnál jobb írásokat, vezető lapok vezető újságírója lett, száguldó riporter, egyszemélyes fel- és megmentő sereg időnként, karítatív szervezet munkatársa, és megszállott ember.

Ha néha éppen beszélni akarok vele, akkor elég belenéznem a hírekbe, hol történik éppen egy jó kis katasztrófa, háború, tömegmészárlás, ínség, és máris tudhatom, hol van Csaba. Néha Afganisztán, vagy Irak, esetleg Törökország kurd része, vagy éppen Nepál, esetleg Indonézia, van, akinek kicsi a világ.

Mindezt Lukács Csaba legutóbbi műve, a „Diktátorok könyve” kapcsán mondom el. Ebben a kötetben Bolíviába, Burmába, Észak-Koreába és Kubába kalauzol el bennünket magával a szerző: jó nekünk, mert kényelmesen elborzonghatunk, sőt akár nevetgélhetünk is a fotelből. Csaba barátunk ellenben élelmet, ruhát, sőt kamerát csempész be a világ egyik legrettenetesebb börtönébe, a bolíviai San Pedróba Tóásó Előd atyánkfiához, tartja benne a lelket, tudósít a vérlázító jogsérelmekről, embertelen bánásmódról, aztán átruccan, és megnézi magának, milyenek is voltunk/lehettünk volna mi is, ha beteljesül Ceausescu észak-koreai rémálma, Burmába ugyancsak nem megvilágosodni megy, Cubában pedig véletlenül sem jut eszébe egy luxushotel strandján napozni, nem, ő megy, és feszegeti a pofonosládákat mindenhol, hogy azért a magunkfajta rút szibarita váz is kozmetikázatlanul lássa, micsoda világban élünk.

Az csak természetes, hogy a Diktátorok Könyve utolsó fejezete Romániáról szól, egészen pontosan a Ceausescu-diktatúra végnapjairól, végóráiról. Nehogy azt higgyük, erről is mindent tudunk: nem, Csaba sokkal többet tud, tessék elolvasni a könyvet.

A könyve egyébként egy készülő sorozat első darabja, a sorozatot Cseh Tamás tiszteletére “Micsoda útjaim” címmel bocsátotta útjára a kiadó.

A szerző élete ismeretében aligha meglepő, hogy a következő kötet a “Katasztrófák könyve” címet viseli. Járhatunk majd Lukács Csaba nyomában, úgy sejtem, Thaiföldtől Amerikáig, és Törökországtól Japánig, ahol csak ember és természet összecsapott.

Tegyük ezt akkora alázattal legalább, ahogyan Lukács Csaba. Ez a legkevesebb, amit megérdemel.