2011. február 25., péntek

Füstbe megy.

Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Akkor sem, ha a világ arra esküdött össze ellenem, hogy én ne higgyek benne.
De.

De kétségkívűl látok valami gyermeteg önsorsrontó szándékot abban, ahogyan lassan naponta kiderül valamiről, hogy az rossz, hogy azt nem szabad megenni, nem szabad élni vele, nem szabad, nem szabad, nem szabad. Mert egészségtelen, mert káros, mert - szinte véletlenül -: jólesik az embernek.

Most legutóbb azt olvasom, hogy az orális szex rákot okoz. Nem elég nekünk kétszázharminckétezer dolog, ami állítólag rákot okoz, de amellyel együtt élünk, még homo erectus korunk óta: nem, most már a zsír, a háziállatok, a napfény után már a szex is egészségtelen.

Érdekes, a bankhitelek például nem okoznak rákot, legalábbis nem akadt tudós, aki ezt kimutatta volna, pedig állítom, lényegesen több emberi életet tettek tönkre, mint az orális szex.

A kacskaringós bevezetés azonban mégiscsak egy másik bejelentés apropóján történik. Hogy aszongya:
"Júliustól betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen - az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt - egy fideszes törvényjavaslat szerint, amely pénteken a parlament elé került. Az egészségügyi államtitkárság közölte, támogatja az ötletet, mert a cigaretta a "népegészségügyi katasztrófahelyzet" egyik legfontosabb oka." (forrás: origó)

Hogy a Jóisten, - aki minden bizonnyal rákkeltő ezen emberek szerint -, nem rogyassza ezeknek a fejükre az eget. Az összes idiótának, pártszínezettől függetlenül, akik tiszta jóindulatból, és beteges, frusztrált egészségmániájuktól vezérelve tönkre teszik az emberhez méltó életet. Miattuk nem ehetünk szalonnát, csak búzacsírát. Miattuk nincsen velőscsont, nincsen mákosrétes, nincs lassan semmi, ami miatt érdemes élni.

Ezek akkor is egészségesnek akarnak látni engem, ha beledöglök közben.

A cigaretta, beismerem, legalábbis nem tagadom: nem az egészség forrása. De hadd bízza rám a mindenkori kormányzat, a mindenkori próféta, a mindenkori megszállott, egészségmániás hülye, hogyan pusztítom el magam. Ha elpusztítom: amit azért erősen kétlek, mert egy román közmondás szerint sem akkor döglenek a lovak, amikor a kutyák akarják.

Persze, ilyenkor jön a passzív dohányzás. Bla-bla. Ugye, semmiféle mellékterméket, kátrányt, széndioxidot nem lélegzik be a békés járókelő egy városi utcán, csupán a galád dohányzó polgártársáét... Legyünk már komolyak. És ha minimálisan tekintetbe vesszük egymás felebaráti jogait: abban a társaságban, ahol a többség nem dohányzik, nem gyújtok rá. Abban a társaságban, ahol a többség dohányzik, a nem dohányzó tűrjön, vagy keressen másik társaságot.

Meg a másik képmutatás... "népegészségügyi katasztrófahelyzet". Nem a szegénység, nem a bűnözés, nem a stressz, nem az alultápláltság, nem kicsimillió más dolog irtja a magyarokat, és általában véve az emberiséget. Nem, hanem a dohányosok.
Volt idő, amikor ugyanezt a zsidók tették, azelőtt a boszorkányok, vagy a hettiták, vagy a pepita fecskék, mittudomén. Bűnbakot mindig talál a túlbuzgó politikus, trenddől függően.

És szinte hallom, ahogyan a rettenetes, dohányzás okozta betegségek gyógyításának költségeiről hörög az ellenlobby. Drága feleim: én lényegesen többet költök setét, bűnös dohányos szenvedélyem miatt luxusadóra, mindenféle plusz állami költségre, amit egy doboz cigaretta ára tartalmaz, mint amennyit valaha is le tudnék haldokolni egy luxus-szanatóriumban.

Hogy a közintézményekből kitiltanak, engem, dohányosként: borzasztóan rosszul esik, de elfogadom. Hogy nem cigarettázhatom, pipázhatom az aluljáróban vagy buszmegállóban: még rosszabbul esik, de lenyeltem. Hogy egyáltalán, olyan lassan bizonyos trendi, hektikás, életképtelen körökben dohányosnak lenni, mint középkorban leprásnak, holott egészségesebb vagyok mint ők: még erre is legyintettem.

De hogy a kávéházamban, kocsmámban, becsületsüllyesztőmben, csárdámban, hétcsillagos éttermemben ne gyújthassak rá... erre csak azt tudom mondani, amit fiatal kollégám (Á. D.) mondott: "ezek után javaslom betiltani az alkohol és ételfogyasztást is, majd középtávon a beszélgetést is ugyanezen vendéglátóegységekben."

És most rágyújtok, és mint aki amúgy is kiírtam magam a "civilizált" népek közül: teszek magasról az egészre. Dohányzok, és kész.
Érvelésem többi részét nem bírná a nyomdafesték. Szenvedélybeteg vagyok, ez van.

És jólesik, nagyon jól, ez az erős, nagyon erős, sötétbarna dohány. Amit ront rajtam fizikailag, pótolja mentális, pszichés egészségben.

De hát ezt honnan is tudhatná a szerencsétlen, aki meg akar menteni.

2011. február 14., hétfő

Szerelmem, szalonna

Néhány évvel ezelőtt egy anyaországi barátom muszlimmá lett.

Egészen komolyan gondolta a dolgot, azóta is (igaz)hívő ember. Kicsit csóváltam a fejem, aztán mondok magamnak, nem tragédia, valahol mégiscsak testvérek vagyunk mi Ábrahám kebelén, keresztények, muszlimok és zsidók, bármilyen balhés család is vagyunk amúgy.

Na de eljött az idő, amikor találkoztunk egy üveg sör, meg egy ásványvíz mellett. Mondom neki: Ember, megértek én mindent. De azt áruld el, hogy az Istenbe’ lehet kibírni egy életet disznóhús nélkül?!

Amire Ő azt mondta: „- Miért, hogy lehet kibírni egy életet egyetlen nővel?!”

Ami korrekt, az korrekt, majdnem igazat adtam neki.

Azért mégsem. Mert most, ahogyan telnek az évek, negyvenévesen egyre fontosabb számomra a szalonna, és egyre kevésbé fontos a… izé.. khm, na.

Valamikor fiatal koromban egész kondákat adtam volna egy picurka hmmm….. na meg most a szalonnaevést is nehéz abbahagyni, jöjjön bár minden csábosságával a Miss Hustler.

A potenciának vagy libidónak ehhez semmi köze. Öregedünk és bölcsülünk.

Olyan nékünk, erdélyieknek, - különös tekintettel a székelyekre -, a szalonna, mint eszkimónak a fókazsír, és amerikainak a hamburger. A szalonna akkor is jó, ha éppen rossz.

Rossz szalonna nincsen, csak jóllakott ember.

Az ember legfinomabb barátja a disznó.

A koleszterint, akárcsak a női orgazmust, gonosz, liberális emberek találták ki, hogy többé semmiben ne találjunk örömet.

Erre azért falni kellene egyet, vereshagymával, házikenyérrel, szalonnát. Meg némi pálinkát is utána. Mert ez köztudomásúlag elégeti a női(es) sivalkodást.

Ahol disznó van, ott ember is van, legalábbis volt.

Ahol ember van, ott disznó is van, még olyan helyeken is, ahol a disznyó tisztátalan állatnak számít, és ezt semmiféle háremmel nem lehet kompenzálni.

Szeret minket a Jóisten, adott disznót, ha nem nekünk, akkor a szomszédnak, sógornak, rokonnak, aki ad kóstolót.

Jómagam az év 365 napjában napi háromszor vagyok képes szalonnát enni, füstölve abálva, sütve, egyszer még nyersen is megkóstoltam, ez azért nem nekünk való, ezt hagyjuk ki.

A rendes szalonnában van egy kis húscsík, ami a rendes mészáros keze munkáját dicséri, a rendes szalonnát megáztatják sós vízben, a rendes szalonnát megfüstölik, a rendes szalonnát bepaprikázzák és megfokhagymázzák, a rendes szalonna kemény és omlós, mint a mogyoró, a rendes szalonnának a bőréhez képest a rágógumi tápos úri faxni.

Ha nem rendes a szalonna, akkor is tud finom lenni, lehetőleg ne legyen két ujjnál vastagabb.

Ha vastagabb, akkor is lehet finom.

Ha én költő lennék, ami nem vagyok, bármennyire is elvetemült legyek, ódát írnék a szalonnához.

Próbáljon csak meg egyszer valamiféle elvetemült vegetariánus fehérnép szűzpityókalevest vinni például egy csángó kaszásnak. A kórházi kezelés felét állom.

És most szívéhez kaphat mindenféle orvos, egészséges életmód hirdetője, a Khrisna-hívőkről nem is beszélve. Nem én mondom, a történelem mondja: lényegesen kevesebb ember halt meg a szalonna miatt, mint ahányan amiatt, hogy nem volt szalonnájuk se’.

A disznónak, ami amúgy szimpatikus állat, és ilyenekkel már megtanultunk együtt élni a világnak ezen szegletén: egyetlen célja van: táplálni bennünket. Semmiféle más szerepe nincs az evolúciós láncban. Ha a disznók kihalnának, amitől Isten is őrizzen bennünket: mindössze „csak” az emberiség jobbik része halna meg, és maradnának utánunk a planktonok, ami engem speciel kicsit vigasztal.

Gyímesi ember lévén, még annyit mondanék, hogy aki nem tud bicskával, házikenyérrel, jó túróval és vereshagymával szalonnát enni, az tekintse magát a civilizációs versenyfutás örök vesztesének.

Mert nem csak hogy nem él egészségesebben, de ha ezt a Székelyföldön szóvá teszi, hosszú életű sem lészen ezen a földön. Joggal.

Éljen hát a disznó. Éljen a szalonna. Éljen, minden, ami éltető disznóság számunkra!

Illetve haljon a disznó, hogy lehessen szalonna.

Megbecsüljük, és én még egy korty pálinkát is hajlandó vagyok inni a disznó emlékére, mert mégiscsak barátunk a táplálkozási láncban.

De mennyire finom, szegény, finom, finom…

2011. február 4., péntek

Egyiptom, na és?

Lehet, ez lesz az a bejegyzés, amivel egyszerre sértem meg keresztény, muszlim, és zsidó barátaimat, hasonlóképpen azokat, akik a demokráciában hisznek, és azokat is, akik nem.

Egyiptomról van szó , illetve az éppen ott zajló kormányváltásról-polgárháborúról, bárminek is nevezzük, ami most ott van.

Hogy gyorsan a lovak közé csapjak: olyan mindegy nekem, hogy Egyiptomban most éppen ki feji a kecskét.
Olyan mindegy nekem, hogy a turistát jövőben majd Mubarak vagy El-Baradei híve ülteti fel pár fontért a tevére a Kheopsz-piramis előtt.
Olyan mindegy nekem, hogy most új típusú demokrácia lesz, vagy a régi az arab világ mégiscsak egyik legelőkelőbb és egyik legélhetőbb helyén.

Hogy valaminek most vége lesz, az tény, és csak azért nem bánkódom érte, mert soha nem éltem ott, de azt borítékolom: jobb nem lesz. Sem Egyiptomban, sem Jordániában, sem Szíriában, ahol máris elkezdődött a balhé, dominóeffektus, ugyebár.

Közben lelkesen rajong az egyiptomi tüntetőkért Amerika és Izrael, és ha más nem, legalább ez aggodalomra kéne okot adjon. És akit ez sem győz meg, azzal közlöm, hogy az Arab Liga is somolyog a szakálla fölött, Irán sem ellenérdekelt a dologban, tehát biztosra vehető hogy egyrészt itt évtizedekig nem lesz vége a balhénak, másrészt sikerült újra hazavágni a világ és az emberi kultúrtörténet egy békés skanzenjét.

A továbbiakban lelkük rajta. Felőlem lőjék halomra egymást, harcoljanak, az én kőkemény, szőrös szívem semmiféle arab világ-beli válságért meg nem dobban, bárki is nyer, én ebből szívok majd, ezt borítékolom.

Hogy szuezi-csatorna, és kőolaj, és kecskebogyó... Csak halkan mondom: tavaly csökkent a kőolaj világpiaci ára. És? Hát nem megdrágult nálunk? Csak ennyit a kölcsönhatásokról.

Én most hátradőlök, és nézem a tévében, mi történik. Ahogyan ők nézték '56-ot, vagy a '89-es romániai forradalmat. Sírni nem fogok, ha megunom, átkapcsolok egy szappanoperára.

Ez van. Bocs.