2012. augusztus 20., hétfő

Vagyunk.

- Hogyan jutottunk idáig?

Fel lehet tenni ezt a kérdést rosszallóan, de büszkeséggel is.

Elgondolkodhatunk, hogyan jutottunk idáig, hogy idegen zászlók alatt ünnepeljük államiságunk ezersokadik évfordulóját, Csíkszeredától Ungvárig, és Szabadkától Pozsonyig. Hogy miként, micsoda történelmi katasztrófa árán veszett el az ezeréves ország, és hogyan lett egy birodalomból legénylakásnyi ország...

De ez a nap nem ezeké a gondolatoké. Inkább arra gondoljunk, hogy történt, ami történt, mégiscsak van egy ország, ahol az adjonistent magyarul viszonzzák. És ez az ország több mint ezer éves, és van a világon úgy tizenötmillió ember, aki Európában kétségbevonhatatlanul magyar, és Magyarországon európai.

És amikor Magyarországról szólok, akkor az itthonról beszélek, mert a szívünkben még mindig, és mindenkor Magyarország alakú űr maradt, ahol Csíkszereda is Magyarország, Ungvár is Magyarország, Kassa is Magyarország, és Szabadka is Magyarország.

És ezer év után újra magyar állampolgárok is vagyunk, ezt azért nem szabad említés nélkül hagyni. Gondolom, ha erre gondol, akkor valahol ott a szentek társaságában István királyunk is elmosolyodik, és biccent kicsit.

Mert íme, eljutottunk idáig.

És ha idáig eljutottunk, lesz ez még tovább is. Hiszen ez a Máriának, a Szűzanyának, Boldogasszony anyánknak felajánlott ország valóban Mária kötényében van, ahogyan mi, székelyek mondjuk. Gondot visel ránk, és gondját viseljük magunknak.

Bő ezer évvel ezelőtt, az Európában ma létező államok közül csupán kettő létezett. Magyarország és Anglia. Ebben a sorrendben. És ha erre gondolunk, akkor nyugodtan veregessük vállon magunkat, és mindenféle álszerénység nélkül kimondhatjuk: a történelem, Európa mi magunk vagyunk. Legalábbis nélkülünk nem az lenne, ami.

És akinek a Jóisten kimért ezer évet, annak további ezret is kimér. Az elbukott szabadságharcok, Trianon, a vissza-visszatérő gazdasági és politikai csapások: olyanok számunkra mint a légy zümmögése. Minden elmúlik, csak a nemzet marad, és az ország, amely akkora, amekkora, de amíg létezik, benne van a lehetőség az újabb dicsőségre. A nagyhatalmi státus ugyanis a szívekben lakik, és nem négyzetkilométerekben mérik. Példa erre a nyolc aranyérem, amelyekkel a nagyhatalmak sorába tértünk vissza Londonban.

Legyünk hát olyan büszkék magunkra ezen a napon, amilyenek napfényesebb napokon voltak őseink. És legyen olyan hitünk továbbra is, amilyen a borús időkben volt őseinknek.

Mert élni kell, és éltetni – nem csak túlélni. És ha ez mi jól tesszük, akkor meglehet, további ezer év múlva is hálát adnak majd unokáink. Talán éppen ezen a helyen is.

Úgy legyen.

2012. augusztus 15., szerda

Animalus oblactementumis (Transzilvállatok 15.0)

Ne tudd meg, mi az.

Romlott magyar nyelven: partiánimál.

Parti, ánimál: ki nem látta?
A parti-ánimál, meglepő módon partikon fordul elő: ehhez le kellene fordítani a parti szót, ami valahogy így hangzana:

- Ifjúkorúak(?) közönséges együttléte, amely tetemes mennyiségű alkoholfogyasztást és egyéb tudatmódosító szerek élvezetét jelenti, mely esetben hajnaltájt a parti-ánimálusz füllel bécsiszeletet hallgatva, bécsiszelet nélkül, asztalra borulván nyugszik, és az éjszaka rekonstruálásaként jelentős mennyiségű törvénysértést és szemérem elleni vétséget jegyez.

Mindez, nyilván, classicus nyelvezettel, és mély empátiával fogalmazódik meg, de a szerző partianimalus mivolta mindezt nem engedi meg.

A partiánimál rendszerint időtlen lény: lehet húszas évjáratú (ebben az esetben tudatmódosító szerekkel él), lehet harmincas (ebben az esetben elvált, aki tudatmódosító szerekkel él), lehet negyvenes (ebben az esetben egyszerűen csak él, majd megtudják, milyen is ez, a fiatalabbak is.). Lehet idősebb példány, de az már politichus, ami ismét másik állatfajta.

A partiánimál rövid távon veszélyes, a bulikban azonban hosszas tapasztalatánál fogva azonnal elragadja a legnagyobb kaliberű nőszemélyt (kaliber mellbőségben mérve), aztán rövid, de heves udvarlás után, mely egyszersmint előjáték is, martalékul hagyja a fehérnépet éhes, fiatal farkasoknak, akik a partánimál gyűjtögetőiként szereznek életre szóló tapasztalatot. És ezért a partyanimál fogalom, ahogyan a párduc a sakálnak, vagy az előember a neanderthalinak, majd a homo ludens a homo sapiensnak, vagy a székely a magyarnak, vagy izé.

Partiánimálnak lenni könnyű műfajnak tűnik: a látszat ellenére ez hosszas genetikai tenyészet eredménye. Nyolc unicum, vagy becherovka vagy jagermaister, a megfelelő sörökkel együtt a könnyed bevezető ehhez a tudatállapothoz: és ehhez nem elég az elhatározás, ehhez születni kell. Ezért különálló állatfaj a partiánimál.

Fontos tudnivaló: a partiánimál időszakos állat, másnaposan rendszerint felébred a díszpéldány, és fogalma sincs róla, ő volt ama állat, aztán előjönnek a barátok által felidézett emlékek, amiket alkoholba kell fojtani, (fojtatása következik), és ismét party, és animál..., ahogyan ez a rendes vámpíroknál vagy vérfarkasoknál történik, de ez már angolszász mitológia lenne.

A partiánimál, bonyolult életvitele dacára, két alapvető szabálynak alárendelt:

1. Ha rosszul érzi magát, jönnek a mentők.

2. Ha jól érzi magát, jönnek a rendőrök.

És mindkettőt túléli, sőt átadja génjeit. Igazi, transzilván liberális fajta. Az egyetlen, amit érdemes meghagyni.