2013. április 26., péntek

Clades saggitis disgustibus (Transzilvállatok 24.0)



Huh.

Minden székely bestiák legfélelmetesebbike, magyarul: miacsemeristennyila

A miacsemeristennyila szinte mindenhol jelen van, a közélettől a magánéletig, a hálószobától a munkahelyig, s a kocsmától az éléskamráig. Létezése úgy lengi körbe a székelyek életét, mint a Teremtés elején a vizeket az őslélek, vagy mint az ódon görögökét Zeusz haragja.

Fizikai leírása lehetetlen, ugyanis az alakváltók rendjébe tartozik, s néha a legváltozatosabb módon tűnik fel. Egyik leghitelesebb beszámoló Csíkszeredából származik, amikor is a sétálóutcában andalgó székely bácsi lábai között villámgyorsan átviharzott hátulról egy fekete pulikutya. Az öreg olyat ugrott vertikális irányban, mint Anna Csicserova a londoni olimpián, majd kucsmáját a földhöz vágva, kiszakadt belőle a megnevezés: miacsemeristennyila?!!

Persze, a miacsemeristennyila fő tevékenysége nem csak a honi lakosság ijesztgetéséből áll (ebből a szempontból a rekkencsel rokoníthatjuk), ugyancsak ő a ludas abban is, amikor egy átmulatott este után rejtélyes módon eltűnik a kamrából egy üveg zakuszka, vagy egy szál kolbász. Ilyen esetekben (minden bizonnyal az alkoholgőz vonzza a helyszínre) előfordulhat, hogy berókázik az előszobába, vagy olyan partnert csempész az ágyba, amit ébredés után egyetlen módon lehet megmagyarázni: Miacsemeristennyila?!

Hasonló állatfajta egyébként az északi népeknél is létezik, az izlandiak valami kimondhatatlan nevű trollként ismerik, de ez a skandinávokat ismerve mindössze csak kitalázió, hogy mégse kelljen agyonütni a szomszédot, ha eltűnik a füstölőből a lazac, és nem érték éppen in flagranti a tettest.

A székelyföldi miacsemeristennyila viszont él, létezik és virul, kitűnő viszonyt ápol a politikummal és a sajtóval, éppen ezért a szalagcímek olvastán többnyire azonnal a már megint miacsemeristenyila jut az emberek eszébe.

Sokszínű és alkalmazkodó, legfőképpen mindenevő teremtés; de létezik olyan vélekedés is, miszerint meghatározó eledele tulajdonképpen a mosás utáni fél zoknik. Érdekes, egész párat sosem fogyaszt el, a mosógépből mindig hibátlanul előkerül a zoknipár fele, a másik a miacsemeristennyila zsákmánya, s ez ellen semmit, de abszolút semmit nem lehet tenni.

Bár előszeretettel tartozkódik a setét zugokban, padlásokon, bozótokban és egyéb helyeken, ahol fújtat, kajtat, zerget, egyszóval csemerkedik, megtalálható kifejezetten népes helyeken is, mint például egy hokimeccs, amikor a helyi csapat sorban az ötödik gólt kapja, és ilyenkor azonnal felismeri a négyezer fős szurkolótábor: Miacsemeristennyila?!...

Újabb megfigyelések szerint már az irodalom területére is behatolt, legalábbis könnyen előfordulhat, hogy ezen szócikk elolvasása után a derék olvasó is megrökönyödötten világosodik majd meg:

Miacsemeristennyila vót ez?!

2013. április 23., kedd

Catulus kaetzegiensis (Transzilvállatok 23.0)



Netuddmeg...

Székelyül kecegányfióka.

Egyike a székely-, és csángóföldi klimaterikus állatoknak, ezért egyáltalán meg nem lepő módon többnyire Bodzafordulón, Gyergyóalfaluba, illetve a Gyimesekben fordul elő tömegesen.

A kecegányfióka ugyanis általában mínusz huszonegynéhány fok körüli hőmérsékleten szokta tiszteletét tenni, ezért csak az év nyolc-vagy kilenc hónapjában aktív, a fennmaradó időben egyedül a bubo bubo cupropenis tudná megmondani, mit csinál.

Meglehetősen űzött vadnak számít, helyi kútfők és öregebbecske székelyek szerint ugyanis a fázó, vacogó ember „kergeti a kecegányfiókákat”. Egyes vélemények szerint ez mindössze csak annyit jelent, hogy kecegnek az illető fogai, illetve az is lehet, a kabát, azaz kacagány hiánya vagy szűkös volta a ludas: mi azonban őszinte meggyőződéssel valljuk, a kecegányfiókák léteznek.

Felnőtt kecegányról még nem érkezett hitelt érdemlő beszámoló, meglehet, az ivarérettség beállta után valóban kacagánnyá változnak, valahogy úgy, mint a bábból a pillangó, illetve a székely mintaférjből a részeges disznyó.

Vannak, akik tudni vélik, a kecegányfiókának piros szeme van, ezért például kitűnően el tudná rejtőzni ő is a meggyfán, persze, ha télidőben lenne meggy a fán. De nincs, olyankor a meggy az ötliteres borkányban van a kamrában, s rajta a jóféle szesz, ami a kecegányfiókák kergetése után igen jó hatással van a székelyekre, sőt kellő fogyasztása esetén már nem is igen kergeti azokat.

Minek utána annyira rejtélyes állat, hogy még a google sem ismeri, nem is nagyon van róla más mondanivaló. Ha nagyon realisták akarnánk lenni, valószínűsítenénk, hogy a kecegányfióka a farkasfélék családjába tartozik, tekintettel arra, hogy eleink a kacagányt előszeretettel készítették farkasbőrből. Mi azonban nem vagyunk realisták, és ha azok lennénk, akkor is tudnánk, hogy a ’zembernek ezeken a vidékeken jobb dolga is van, mint farkasordító hidegben farkasokat kergetni, szóval ez a magyarázat nem állja a helyét.

Sőt, a magyarázat alatt keceg a léc. 

Úgy hogy egy hiteles expedíció felállásáig, és a kecegányfióka személyes megkergettetéséig másfajta kijelentésektől tartózkodunk. Aki többet akar tudni, keresse meg a Székely Enciklopédia nemzetes szülőatyját, Sántha Attilát, akinek minden bizonnyal lenne erre valamilyen magyarázata.
Mert neki mindenre van, ami eccer székely, s ami nem, arra több is.

Mustela putorius durus (Transzilvállatok 22.0)

Ne tudd meg, mi az.

Magyarul: edzett görény

Az edzett görény vérvonala a magyarság vérzivataros évezredeibe nyúlik vissza, s hogy végül egyfajta csúcsragadozóvá, illetve született túlélővé avanzsált, ahhoz föltétlenül szükség volt legalább harminckét elveszített világháborúra, félszáz levert forradalomra, s néhány tucat tatárjárás helyezte fel a tortára a habot.

Mindezek után az edzett görény részint bármikor vidáman és dalolva hajlamos újabb világháborúkba és forradalmakba vonulni, de ezek híján mindenkor készen áll egy jó kis kocsmai csetepatéra, illetve a konjugális viszályok sem állnak messze tőle. Az esetleges következményeket úgy rázza le magáról, mint kutya a vizet, többek között ezért edzett.

Hogy a görényfélék családjába tartozik, legalábbis ami túlélési képességeit, helyzetfelismerését és ragadozó hajlamát illeti, az kétségtelen: - mindazonáltal legalább annyira különbözik a „sima” görénytől, mint az ötödik sugárúti tőzsdecápa a kiskunhalasi kucsébertől. Teljesen más evolúciós lépcsőfok.

(A „sima” görényről még annyit megjegyzünk, hogy a székelyeknél ez az állatfajta meglehetősen közkedvelt és közismert, valahol a részeges disznó és a szeszmacska között helyezkedik el, bár alapos rokonjegyeket mutat az albán szamárral is.)

Az edzett görény többnyire urbánus fajta, bár elszórtan vidéken, falvakon is előfordul, ilyenkor többnyire a fabizniszek környékén található meg, ahol egy-két hegyoldal meglepetésszerűen megkopaszodik, ott mindenesetre bizonysan előfordult már egy-két példánya. Az edzett görényt nem érdekli a globális felmelegedés, nem fordít különösebb gondot környezete épségére, és egyáltalán, annyira edzett, hogy némely tudós fejében már az is megfordult, tulajdonképpen chucknorriensis-nek kellene nevezni.

Az edzett görényről leperegnek a viszontagságok, ezért számos rossz tulajdonsága ellenére igen kellemes társaság lehet. Mivel errefele a túlélési képesség és a humorérzék kéz a kézben járnak, így az edzett görény rendszerint joviális, irónia és önirónia jellemzi, de ezt nem kell egészen komolyan venni, mert ez a bestia még humorban is ismeri a tréfát.

Szaporodása, annyi más honi fajtához hasonlatosan nem genetikai, hanem társadalompolitikai kérdés: válságos időkben (vagyis úgy bő háromezer éve) egyre nagyobb számban van jelen, míg a jóléti társadalmakban fölöttébb ritka.

Minekután a jóléti társadalom réme belátható időn belül a Székelyföldön nem fenyeget, az edzett görény élőhelye biztosított, és semmiféle veszély nem fenyegeti.

Ha fenyegetné, akkor se venne róla tudomást.

2013. április 8., hétfő

Vitézek, mi lehet?!

Nincs is szebb annál, mint amikor egy végvári vitéz elengedi édes anyanyelvét, és amúgy barátilag szólongatja régi cimboráját.

Ilyenkor rájövünk, nincs is olyan nagy különbség közöttük és miközöttünk... Azazhogy van: mert hogy ékesebben szóltak.

Bevallom őszintén, alábbi levélhez képest nagy kedvencem, Balassi Bálint glóriás kezdő. Van ebben a levélben minden, ami költészet, és egyéb úri huncutságok, de nem utolsósorban valószínűleg Guiness-rekordot tart, mint a leghosszabb gyalázkodás egy szuszra.

Következzen Horváth Mihály várkapitány levele tatai Szabó Gyurkának, 1663-ból:

"Adassék az néhai vitézlő Tatai Szabó Lyukács fiának, az nem nemes, nem vitézlő, sánta, béna Szabó Gyurkának, vénségére megbolondúlt, kerítő, vissza aggott, bestye lélek kurafinak.


Szolgálatomnak tetűled való megtagadása után Istennek semminémű áldása ne szálljon reád, te Istentűl elszakatkozott, menny-országhoz háttal fordúlt, parázna, disznó életű, tisztátalan, vissza aggott, ebre ütött, kurva feleségű, huntzfut, bestye lélek kurafi! Soha nem hittem vólna, hitetlen, vén agg eb, hogy vénségedre nemzetedet; az magyar szakált; régi, jámbor, kegyelmes uradot, Zitsi István urat ű nagyságát; annak felette kegyelmes urunkat, királyunkat így meggyalázod. Ily szép hírt hallunk felőled, áruló, parázna, orgazda, részeges, nem jámbor, akasztani való kurafia! Nem elég vólt-e e koráig mind az bolondság, mind az latorság, disznószaron hízott bestye lélek, tsík nyelésben gyönyörködő, otsmány kurafi; mind az Posonyi hóhér tavában fogták pedig azokat a tsíkokat, a mint hallom, a mellyekkel te istentelen torkodat pallérozod; azt pedig tsak azért tselekszed, hogy az bornak tágabb futamodója lehessen telhetetlen torkodon alá; hév ónat, kénkövet, szurkot a torkodnak, kurva feleségű lélek, nem jó bort, te borban válogató, kenyér vesztegelő, éhhel hólt, tányér nyalogató kurafi; mondok, nem elég vólte’, hogy Ibráim Omer bég hetven hétszer megtzifrázta Gömör vármegyét, taknyos proscriptájú, nem emberséges ember asztalához való, mogorva, fertelmes disznó! Hogy nem tudtak vólt még kis korodban a’ disznók el szaggatni; avagy döglöttél volna meg a’ Budai kalafában a’ páltza alatt; avagy ölted vólna bé magadat a’ Dunába, a mint elkezdted vólt, kétségbe esett kurafi, hogy sem mint ilyen gyalázatban forogjon a’ Magyar név, te kurva feleségű, nem jámbor lélek! A minémű vagy magad, olyan rossz a’ feleséged, láda motskoló, kurva nemzetségű. Hólt nevét költötted Ibráimnak; de él még az bég, feleséged szolgálatjára!

Úgy hallom, tolvaj kurafi, hogy valamennyi lopó, kémlő vagyon az városban, Posonban, mind hozzád tartanak szállásra; nálad az quártélyok, s ezt kellett a’ nemes kamarának el szenvedni, vissza aggott, kutyátúl fajzott, Török menyasszony, puskaporra való, disznó, istentelen, mordály, tobzódó kurafi! Az apádat is meg akartad tizen egyszer ölni; nem győzted várni, hogy magátúl meghaljon, te maszlagos hóhér! A melly kopott szoknyát az édes anyádon temettél is, annak is duplán megvetted az apádon az árát, istentelen zsidó kurafi! A’ más héten felmegyek urammal ű nagyságával Bétsbe; Supplicatiót adok bé ű felségének: ezen szerént eleibe adom ű felségének, s megkérem a tisztedet, Farizéus vissza aggott lélek, ’s eb rúdon vettetlek ki az kamarából! Janitorságot? egy sereg disznóm volna, azt sem merném reád bízni, tsap alja, Filistéus szerzet! Két száz lépésnyire kiérzik a bor s az égett bor szaga az eb szájadbúl; hiszen te sem Istennek, sem embernek nem kellesz immár, dsidázott, dárdázott, béna kurafi; hiszen jól tudom, hogy tsak Isten nevében tartott ekkoráig is az urad; mert a’ te bolondságodért, kurva az anyád, ha adnék immár egy sült répát!

Legnagyobb mesterséged, tudományod az hurka és fasz nyelés; azt is valami rossz, frantzúzos, trombitás inastól tanúltad, úgy hallom; elmehetsz oskola mestereddel, Katus asszony, síró, lúd mérgű, bestia, szégyen, kerítő, áruló, büszke, tzifra rongy; egy paputsért a’ feleségedet is elkímletted, Júdás szabású martolótz; kanállal fejtett szakállú, hegyes koporsóba [karóra] való, gyalázatos, vén agg eb; Istentűl elfutamodott, tűzre való, fátul szakadt, Pilátus kurafi! Keresztet magadra nem tudsz vetni; a’ mi atyánkot félignél tovább el nem tudod mondani, te szégyent vallott boszorkány! Tsudálom, hogy közép télben is meg nem üt a’ mennykű számtalan sok istentelenségedért, te pogány ördöngös! Isten úgy segéljen, Hajnátskő váráért, mikor megárad az Ipoly vize, egy tsolnokban veled nem ülnék, átkozott órában termett, minden jótúl üres, pogánynál is pogányabb kurafi!

Ezek után Isten téged meg ne mentsen, hanem akasztófán száradj meg; fejednek koponyájában varjak és verebek szarjanak; tsontaidat az ebek széjjel hordozzák; ha pedig az hegyes koporsót inkább szereted, abban is, megengedem, teljék kedved.


Költ Szétsénben, 28. Febr. 1663.

Sem ötséd, sem bátyád, sem jó akaród Horváth Mihály"