2012. január 11., szerda

Sár, köz.

Sárközy.

Sárközi.

Sarkozy.

Az Egri Csillagok óta tudjuk a Sárköziek genealógiáját, ez persze nem fontos. Istenem, miért ne lehetne cigány az államelnök ott, ahol tunéziai, marokkói, vagy akár eszkimó is lehetne.

Mindez feltételes módban, mert Sárközyről bármit is állítani, például hogy nemzetisége lenne, már önmagában túlzás.

Ő egyszerűen csak képviseli a francia "ancient regime" arroganciáját, ahogyan ezt a janicsárok, illetve hogy a magafajtája is értse: a neofiták szokták.

Most éppen, miközben omlik fejükre az európai ház, éppen levelet írogat Orbán Viktornak, a magyar miniszterelnöknek, hivatalosan számon kéri, miért is nem kedveznek annak a négy-öt francia cégnek, adóval, lehajtott fejjel, pénzzel, mézeskaláccsal.

Pedig ha kedvezne, talán megsimogatnák a fejét, így viszont nagyon nem.

Mi több: irgumburgum, Uniós szankció, és szinte polgárháborús felhívás, miszerint: Párizs, és Berlin a "magyar lakosság ébredésének kezdetére" számít.

Magyarra fordítva: jöjjön már vissza Bajnai vagy Gyurcsány, akik ingyen adták a "libát". Vagy "ócsítottak'. Vagy úgy vettek fel helyettünk hitelt, hogy meg sem kérdeztek róla. Vagy bármit.

Tényleg rendkívűli világot élünk.

És most jön az a Sárközy. Bocsánat: Sarkozy. Óriási a különbség.

Muszáj lesz újraolvasnom Rabelaist, Villont, Rimbaudot. Csak hogy ne utáljam meg Trianon után újra ezeket.

2 megjegyzés:

hansnikl írta...

Sarkozy mai státusza a francia politikai életben: dead man walking. Ilyen alacsony támogatottsága (még az állami TV szerint sem több, mint 24%!) egyszerűen még nem volt egy francia elnöknek. Ezért is jön ennyire jól neki, végső kétségbeesésében, egy-egy neokoloniális kaland, tegnap Líbia, ma magyarország, mindegy is neki: ahova a gazdik (EDF, Suez, Sodexho...) küldik ugatni. Közben még a francia állami TV is bevallja, hogy a franciák 20%a Marine LePen neogaullista programja mögé áll, ami egy az egyben nem más, mint a Viktor Orbáné. A hölgy pedig úgy kampányol, hogy nyílt ellensége minden egyes országos napilap, TV, rádió stb.. Akkor kinek ketyeg?

hansnikl írta...

persze nagybetűs Magyarország, meg Orbán Viktor s nem fordítva, bocs, elfáradtam.