Írom ma Zsuzsának: éppen elég baj ez egy kortárs írónak - aki én lennék- , azt mondani egy másiknak: hódolatom és le a kalappal.Márpedig ez a szomorú és tényleges helyzet: olvasom Mirtse Zsuzsa, e (jelenleg még) nemcsak számomra ismeretlen szerző könyvét, és mélységes szégyenkezéssel látom: bizony, így kellene írni. Így, ennyire mívesen, ennyire kegyetlenül, ennyire pőrén... Persze, ehhez nő kellene lenni. Vagy embernek. Vagy fene tudja, minek.
"Lovag-kór" e könyv címe. Ha jól számoltam, 153 kis természetrajz, esszé, eszmefuttatás, gondolatmenet, vagy egyszerűen csak post-, vagy pre-coitum (elnézést!) gondolkodás az alkalmi (vagy nem alkalmi) partnerekről.
Könnyű lenne most, és hálás is kéjelegni ezen. Hogy "férfiak" vagy "nők". Hogy kivel, mikor, hogyan. Miért.
Könnyű lenne.
Ennyire mégsem vagyok férfi.
És mert mégis az vagyok, semmi mást nem mondok e könyvről. Keresse meg mindenki, olvassa el. Én, kortársként, íróemberként többet nem mondhatok: irigylem ezt a könyvet, ezt az írókészséget, ezt a kegyetlen tisztaságot.
A fene egye meg, Zsuzsa, nem szeretek irigy lenni.
1 megjegyzés:
kösz az ajánlást. alkalomadtán, ha a kezembe kerül, beleolvasok.
minden jót! stb.
Megjegyzés küldése