2008. szeptember 11., csütörtök

Nagy Hadron

Be kell vallanom, ebben az egész részecskegyorsítós játékban nekem legjobban a neve tetszik. Hogy aszongya, "Nagy Hadronütköztető". Olyan név ez, amitől minden valamirevaló uralkodó megnyalná a szája szélét, méltó párja Nyakigláb Edwardnak, Földnélküli Jánosnak vagy éppen Örökbefogadott Childebertnek.

Ami azt illeti, stimmel a név a világvége-hangulatot árasztó imídzshez. Ha már valami eltünteti netán egyik percről a másikra a világot, akkor legyen nékije impozáns neve, mert ugye milyen hülyén nézne ki, ha egy bazi nagy fekete lyukat bizonyos KF95472 transzfibrillációsdeformátor vagy mittudoménmilyen kütyű állítana elé.

Egyébként úgy vagyok ezzel a Nagy Hadronütköztetővel, mint a sztoikusok a világgal: nem egészen tudom komolyan venni, de egészen komolyan nem venni sem lehet. Az egész tudományos halandzsa nekem egyrészt magas, másrészt rettenetesen untat (- jut eszembe, csak azért nem buktam meg a középiskolában fizikából, mert akkori tanárom valami rejtélyes módon meg volt győződve róla, fizikazseni vagyok, ezért sose feleltetett. A mai napig azon is elgondolkodom néha, mi a tömeg mértékegysége :-)).

Persze, van abban valami báj, amikor azt mondják, "a protonnyaláb tervezett sebessége a fény sebességének a 99,9999991 százaléka lesz". Na ez igen, ez már döfi. Mért nem 99,999998, példának okáért? Tiszteltetem és csókoltatom azt a szakbarbárt, aki ilyen számokat termel, csak úgy magától.

A legfinomabb azonban ez: "Az első protonnyaláb körbejárta a hadronütköztető gyűrűt – ez azt jelenti, a részecskefizikai kutatások európai szervezete (CERN) közel négymilliárd dolláros berendezésének minden eleme tökéletesen működik. Mindezt két fehér pontocska képernyőn való megjelenése bizonyította a tudósoknak, akik Amerika-szerte pezsgőt bontottak a siker örömére."
Ez, drága felebarátaim, már maga a színtiszta gyönyör. Mennyivel szebb dolog négy- vagy mások szerint nyolcmilliárd dollárt elkölteni két fényes pontocska megjelenésére egy képernyőn (+ a pezsgő ára!!!), mint azt a pénzt Etiópiának adni, vagy akár nekem.

Ráaadásul ezt az egész hülyeséget élőben lehetett nézni, hát gebbedjek meg, ha értem, mit lehet egy majdnem fénysebességgel száguldó protonon nézni, minden jel szerint, ha sikerül is, mindössze két fehér pontocskát, ami nekem semmilyen esetben nem okoz vizuális orgazmust.

Persze, azért nem kétlem, ha bizonyos emberek, befektetők, kormányok és titkos társaságok ebbe az egész projektbe valóban beletettek ennyi pénzt, és képesek voltak harminc kilométernyi alagutat fúrni száz méter mélységben, a technikai herkentyűket nem is említve: ennek valamiképpen meg kell térülnie. Tehát biza, biza, előbb-utóbb tényleg megtalálják amit keresnek, előállítják, utolérik, megcsinálják, erre mérget vehetünk.
Remélem, azért inkább holnapután, mint holnap, tekintettel arra, hogy a tűz és a kőbalta óta nem tudok egyetlen, az ember életét megkönnyítő felfedezésről sem, ami ne tette volna azonnal komplikáltabbá és embertelenebbé az emberi életet. (Talán az egy aszpirin a kivétel.)

Addig is azonban, jó poén ez a Nagy Hadronütköztető, fel lehet hívni a haverokat, arra hivatkozva, hadd igyunk meg még egy-nyolc sört a világvége előtt, és hát azért csajozós dumának sem utolsó, használjuk már ki ezt a kevés időt, bla-bla. (A nők úgyis mindent elhisznek, ami a céljaikhoz közelebb viszi őket).

Galád lelkem mélyén pedig, mint nagy sci-fi-fogyasztó és a Csillagkapu sorozat lelkes híve, alig várom, hogy egyszer csak egy kék alapon vizes körben megjelenjen az álmélkodó tudósok előtt maga T'ealc barátunk. Vagy rosszabb esetben egy goa'uld.

6 megjegyzés:

miklósi írta...

Most hogy ezen alkalommal is elmaradt az Armageddon, vagy hogy híjják, mitöbb Indiában az egyik némber annyira felkavarodott ettől a parasztvakítástól, hogy hirtelenjébe megivutt egy flakony cseszleírtót, az jut'a eszembe, miszerint a setétben minden tehen segge fekete...

Klematisz írta...

"Ráaadásul ezt az egész hülyeséget élőben lehetett nézni, hát gebbedjek meg, ha értem, mit lehet egy majdnem fénysebességgel száguldó protonon nézni..." - idem :)

Jetizoli írta...

Kurta-furcsa dolog, de nekem személy szerint tetszik, hogy a különböző kutatások nyomonkövetése ma néhány területen ennyire személyközelivé vált. Már az is lenyűgözött (bár akkor sajnos nem lehettem jelen), hogy előben lehetett nézni a Holdraszállást és az ember által első alkalommal meglátogatott égitesten tett első lépéseket. Ez is valahogy bennem egy hasonló érzést vált ki, hisz legalább ugyanolyan nagyságrendű eredményeket várnak el ettől a projekttől, mind amekkora szenzációt jelenthetett az űrutazás kézzelfoghatósága az akkori időkben az egyszerű emberek számára.
Természetesen nem tagadhatom le, hogy lényem egyik része erősen kötődik az álmodozás jelenségéhez, így szívből üdvözlök majdnem minden olyan technológiai előrelépést, amely egy új, felfedezetelen világ fele visz minket.
Amúgy meg szerény véleményem, hogy a kőbalta és az aszpirin között volt még pár olyan találmány, amelyek az egyet előre kettőt hátra effektust nem tették magukévá.

z.

György Attila írta...

Jetizoli... lenyűgőzni engem is lenyűgőz, szó se róla. Még valahol, istenbizony, szórakoztat is, mégiscsak van annak valami varázsa, hogy éppen most élhetünk... de ha komolyan beszélünk: Mi az energia? Mi az anyag, végső soron? Pontosabban: miért? Erre válasz nincs. De azért játszunk ezekkel a dolgokkal...

Do-Mi írta...

...energia...anyag...átalakul..
ide,oda...előre,vissza..miért ?
hogy kitérjek : miért ne ?
De kökeménybiztosra állitom,hogy egyszer elbatunk újra valamit (mert ami elromolhat el is fog...ugye?)és másodszor is...vagy hányadszor is kizavarnak minket a "paradicsomból"...
aztán nézhetjük a gömböt mint a kisgyerek az elrontott játékot...
Kedves Zolijeti:volt valamilyen találmánya az embernek amit a nagy gonosz nem használt fel nagy gonoszságok elkövetésére is ?
Még ez a nyavalyás aszpirin is ide-oda keverve úgy csinál,hogy BUUUMMM ! ! !

Do-Mi írta...

....."naugye"....
Emberi hiba okozhatta a részecskegyorsító meghibásodását
2008-10-07 07:58:10
Feltehetően emberi hiba okozta a világ legnagyobb részecskegyorsítójának meghibásodását, amelynek következtében tavaszig fel kellett függeszteni a kísérleteket - közölte a berendezést működtető genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet
A problémát a szupravezető mágneseket összekötő 10 ezer elektromos vezeték egyikének hibás forrasztása okozhatta. A vezeték feltehetően túlhevült, lyuk keletkezett benne, és a hűtésre használt cseppfolyós hélium az alagútba szivárgott. A meghibásodott szakaszt öt héten át folyamatosan szobahőmérsékletűre kell melegíteni, hogy a szerelők kijavíthassák a hibát, majd újabb öt hétig tart, amíg ismét az abszolút nulla körüli hőmérsékletre (-271,3 Celsius-fokra) hűtik a berendezést.
..lehet tallózni belőle...