2008. szeptember 10., szerda

IndiJánosok

"Talán a testvértelenség tette, talán a történelem és a néplélek erős érzelmi megközelítése ezeknél az embereknél: az egyik legszebb és legfurcsább dolog a hajós számára a székelyek „indiánsága” volt. Megfoghatatlan, és hétköznapokban tettenérhetetlen lelki kötődés volt ez: és mégis, alig akadt e nép alkotói közül költő, író, vagy képzőművész aki valamiképpen ne adott volna ennek hangot.
Nyilván, a gyimesi vagy kászoni ember indiánt talán csak filmen látott (- s ott es fejleg – ahogyan mondani szokták hajdani a mozi hőskorát idéző élményeikre gondolva), és leghalványabb fogalma sem lehetett egy varjú indián és egy lakota közötti különbségekről. Ebben ráaadásul még igaza is lehetett, mert semmiképpen nem lehet nagyobb eltérés egy szeminol és egy feketelábú, mint a gyergyói és az udvarhelyi góbé között.
E finom ismeretek híja természetesen nem akadályozt őket az azonosulásban, s az átlagos székely fiatal anyaországi ismerőseit, barátait sápadtarcúaknak nevezte, amely meghatározás tökéletesen fedte a valóságot, és a közöttük lévő külömbséget. E sosemvolt nép valamilyen módon mégiscsak rézbőrű volt és bennszülött, távoli rokon az emberi fajban, akit csak felületesen és nem túl karcosan érintett meg a civilizáció.
Aligha lehet véletlen, hogy az emblematikus székely közhely szerint a „sör nem ital, az asszony nem ember, és a medve nem játék”. E közmondásnak minden bizonnyal lennie kell valamiféle arapahó vagy komancs megfelelője – másképpen nem lehetséges. A medvéhez való viszony egyike volt a titkos köldökzsinór rostjainak – és az, hogy az illető medve grizzly-e vagy sima kárpáti barnamedve, aligha bír érdekességgel.
Emberemlékezet óta a székely költők indiánokat álmodtak a Hargitára (1). Volt, aki a rezervátumokat, bantusztánokat siratta – hiszen volt idő, amikor az sem akadt e sosemvolt népnek. Volt, aki bizonyosan tudta, ha az indiánok negyvennyolcról hallottak volna, minden bizonnyal segítségünkre siettek volna a Bering-szoroson át… de hát nem hallottak róla(2). És volt, aki kristálytiszta észleléssel látta, hogy
az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje” (3)
Nehéz volt errefele elképzelni olyan elvetemült embert, aki ne az indiánokkal tartott volna. Holott soha, egyetlen indiánt nem ismertek, aki személyesen is valami jót tett volna velük – az igaz, hogy rosszat sem, és ez ennél a népnél bizony nem volt kevés.
Messze földeket bejárt ismerős mesélte a hajósnak, amit maga is többször megtapasztalt: az ismert világ legnagyobb részében nem értik a székely humort, udvariasan, kényszeredetten mosolyognak a lajbihasító vicceken is; - ezen ismerős szerint mindössze kétfajta néppel találkozott, amely szívből, és érdeme szerint tudott mulatni a székely vicceken: ezek pedig az indiánok voltak, és a közép-afrikai négerek. Állítólag még hasonló anekdotáik is voltak a Kongó-vidéken élő bennszülötteknek – bár ezt azért egészséges fenntartásokkal kezelte a hajós, hiszen a fajok és rasszok keveredésével nagyjából a szentgyörgyi székellyel egy véleményen volt. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal a derék háromszéki öreg egy itteni földre származott néger fiatalemberrel találkozott, aki őszintén vallotta magáról: ő bizony ébenfekete színe ellenére is székely. Amire az öreg csak annyit mondott: „Hát fiam, akkor csak a Jóisten tudja, hogy én mi vagyok…”
Az sem kizárt, vigyorodott el a hajós, hogy ebben a tekintetben azért néha a Jóistennek a kételyei vannak."

(regényrészlet)

(1) - Ferenczes István, (2) - Szőcs Géza, (3) - Kányádi Sándor

6 megjegyzés:

Etranger írta...

"Történt ugyanis, hogy egy alkalommal a derék háromszéki öreg egy itteni földre származott néger fiatalemberrel találkozott, aki őszintén vallotta magáról: ő bizony ébenfekete színe ellenére is székely."

Márbizony a történet igaz, tessen'csak érdeklődni Kisgalambfalán...

György Attila írta...

Már hogyne lenne igaz :-) Hiszen jómagam is ismertem Emilkét, a "bantu székelyt" annak idején :-)

Etranger írta...

Én Dalmárról beszélek...:-)

György Attila írta...

Eh :-) Most már többen is vannak, sőt Gajzágó Áron személyében indiánunk is van :-)

Etranger írta...

Ez aze a sápadtarcú, aki négyezer-hatszázhúsz esztendő múltán találkozhat rokonyaival?...:-))))

György Attila írta...

Igen... Ahogyan azt Bayer mester olyan szépen megírta :-)