2008. augusztus 29., péntek

Ki nem lépik egyszerre...

"Szécsi Magda cigány származású író, festő, grafikusművész rövid levélben közölte a Magyar írószövetség elnökével, hogy szeptember elsejével kilép a szervezetből, mert a testület nem lépett fel a Magyar Gárda műkődése ellen.
Szécsi Magda azt mondta, azért lép ki az írószövetségből, mert az értelmiségi szervezet egyetlen alkalommal sem határolódott el a Magyar Gárdától, és az utóbbi két évben tapasztalható megnyilvánulásoktól, a júliusi melegfelvonuláson történt atrocitásoktól, pedig ő erre hosszú ideje vár.
Döntését írásban is eljuttatta a szervezethez, és azt várja, hogy több társa is hozzá hasonlóan fog cselekedni, mert, mint fogalmazott: " az írószövetség sem mentes a cigányoktól és a melegektől".

Eddig az idézet a hirtelenjében kifutott sajtóhírből.

A magam részéről nagy kedvem lenne ugyanebben a stílusban kijelenteni, hogy én, György Attila, nem cigány származású író, stb, stb, rövid levélben közlöm a Magyar írószövetség elnökével, hogy sem szeptember, sem más hónap elsejével NEM lépek ki a szervezetből az elhatárolódások hiánya miatt, amely elhatárolódásokban sem örömemet nem lelném, sem hiányukat nem érzem.
Ugyanakkor részben igazat is adnék Szécsi Magdának, hogy minden bizonnyal az írószövetség sem mentes a cigányoktól és melegektől - kiegészíteném azonban, hogy egyáltalán nem mentes a magyar, heteroszexuális emberektől, sőt, horribile dictu, talán még a gárdatagoktól sem, ki tudja.

Mármost mindenkinek szíve joga kilépni és belépni mindenhova, ahová befogadják. A Magyar írószövetségből kilépni az elmúlt években olyan divatos lett, mint hajdanában a Dunába ugrás. Nem is baj ez, részemről sosem éreztem hiányát a kilépőknek, a szervezeten kívűl is van élet, hajaj, de még mennyire.

Na de azért lépni ki, mert egy alkotói szervezet nem határolódik el valakitől vagy valakiktől, csak úgy, zsigeri elvárás alapján, hát, ez azért a kilépőt minősíti. Ha valaki alkotói traumát szenved azért, mert az írószövetség nem határolódik el a Gárdától, vagy Döbrentei Kornéltól, vagy nemzeti radikálisoktól, lelke rajta, távozzon Isten hírével. Másokat is arra buzdítani, hogy kövessék ezen példáját, már nemcsak igazságtalanság, hanem szerénytelenség és ízléstelenség is. Ami egy alkotóember esetében nem éppen kívánatos tulajdonság.

A kilépő Sz. M. szerint ráaadásul fel sem kell szólítani az írószövetséget az elhatárolódásra, "ezt magától kellett volna megtennie, hogy így fejezze ki hovatartozását és védje meg tagjait, az emberi értékeket, a méltóságot, az identitást."
Hm. Részemről, - és ezzel minden bizonnyal én sem vagyok egyedül - pedig éppenséggel ezt teszi a Magyar írószövetség. Például olyankor is, amikor nem hagyja magát belerángatni mindenféle elhatárolósdiba, amely kifejezetten a balliberális holdudvar kedvenc társasjátéka. Az én hovatartozásom semmiképpen nem ezen elhatárolódások függvénye, identitásomban és méltóságomban pedig sem a melegség, sem a cigányság nem játszik semmiféle szerepet.

Bizony.
És csak a nyomaték kedvéért mondom még egyszer: maradok az írószövetségben. Azért is.

7 megjegyzés:

Do-Mi írta...

Nem az a baj,hogy ez a "barnabőrű kislány" kilépett...hanem az ,hogy valamibe belelépett...és nem is halkan ahogy illene,hanem tam tammal amire rávették a"melegpártiak"
..de ne legyünk nagyon komolyak mert "árt az egészségnek" !!... inkább vicceljünk :
Fiú: Apám, mondanom kell neked, valamit: meleg vagyok!
Apa: Tessék?
Fiú: Igen, meleg vagyok.
Apa: Nem olyan nagy gond ez, ülj le, beszélgessünk. Mond, BMW-vel jársz?
Fiú: Nem.
Apa: Mond, a Rózsadombon van a lakásod?
Fiú: Nem.
Apa: És mond, számlád a bankban, több millió?
Fiú: Nem. Nincsen.
Apa: Akkor tudod mit fiam, te nem meleg vagy, csupán egy hülye kis buzi!

akárki írta...

én, viga vendel kijelentem, hogy nem szólítok fel senkit arra, szólítana fel engem hovatartozásilag. továbbá az elkövetkezendőkben nem követelem meg senkitől, hogy hátba dobáljon, amikor nem nézek arra, amerre látok. végül, és persze utolsósorban szíves örömest veszek minden felhívást, ami nem hozzám szól, de beleért.
hálás köszönettel maradok az, aki leszek.

Névtelen írta...

Maradj! ...és az ilyen Te-féle kijeletések kellenek is, csak azt sajnálom, hogy valamelyik "okos és nagy" nem mondta: "...És heteroszexuális. Mint ti. Mint még sok százezren ebben az országban (…). Huh. Kimondtam”.

György Attila írta...

Őszintén remélem, nemcsak százezrekben mérhető a heterószexuálisak aránya Magyarországon :-)

És tévedés ne essék, semmi bajom a homoszexuálisokkal sem: amíg a hálószobában történik, aminek ott a helye.

Do-Mi írta...

Ugyan,ugyan kérem ! Mennyi szemérem...a hálószobák titka...de valamikor korumpálódni kell erre..és valaki korumpál...jó,jó mindig másokat..nem az én gyerekeimet... akkor OK...nahát !
Mert ha az Úristen,vagy a Természet..kinek,kinek...úgy látta volna jónak, meghagy minket kloakásoknak..
Persze,persze nem kell komolyan venni őket... csak ha lőtávolba kerülnek...azaz a gyerekeim közelébe. ..ugye?... mert akkor már fáj...és ha férfi vagyok még oda is b...szok neki kettőt...hogy neki is fájjon...émmárcsakilyen létjogulatlanul vad radikális vagyok...mint minden rendes szülő..
nem ijesztő ?

György Attila írta...

Magam is szülő vagyok, én sem látnék szívesen a lányom közelében egy rózsaszín bőrtangás melegfelvonulót.. meg egyáltalán... De egyébként meg vagyok győződve róla, ez nem is a melegekről szól. Az egész buzi-hisztéria ugyanúgy csak eszköz, a társadalom immunrendszerének gyengítésére.

Do-Mi írta...

Persze,persze...ki nem tudja ? Csak nem akartam ANNYIRA komoly lenni... Legalábbis "itt és most "...