2008. augusztus 26., kedd

Ügynökmítosz

Nagy kár, hogy az olimpián nem indítottak versenyszámot külön, közéleti „nemzeti sportokból.” Mi magyarok, ha aranyérmesek nem is, minden bizonnyal dobogósok lennénk ügynök-kultuszunkkal. Mert egész bizonyosan vannak népek, akiknek sokkal, de sokkal sikeresebb ügynökhálózatuk, kémszervezeteik vannak, hatékonyabb spiclijeik: az ügynöklegenda terjedése és terjesztése azonban echte magyar performansz, kevesen csinálhatják ezt nálunk jobban.

Valamelyes hatékonyságot persze ez is jelez: hiszen ténylegesen olcsóbb néhány ügynök által elhitetni, hogy mindenki ügynök, mint valóban beszervezni az arra „érdemeseket”. Így hirtelen nem is tudnék olyan közéleti embert mondani az utóbbi emberöltőből, akiről ne hangzott volna el meggyőződéssel a varázsszó: ügynök.

Mindezek közül egyetlenegyről, szegény, szerencsétlen Medgyessy Péterről derült ki, hogy valóban az volt – nem is lett néki ebből semmi baja. Annál többet árt ez azoknak, akikről csak suttogják a jól értesültek. Ügynök ebben az egyre kevésbé vidám bolondokháza-barakkban Orbán Viktor és Patrubány Miklós, Toroczkay és Budaházy, Sólyom László és Bayer Zsolt, sorolhatnám a lap aljáig, és még azon is túl. (Szerény személyem is ügynök, ennél mi sem természetesebb, még nem tisztázódott, a románok, izraeliek, vagy az ő szemszögükből éppen a magyarok fizetnek, no de ez részletkérdés.)

Éppen ezért sosem hittem igazán a magyar ügynökmítoszban, teljesen nyilvánvaló volt – és számomra ma is az – hogy aki közélettel foglalkozik, ne’adjisten radikális véleménye van valamiről, és meglehetős meghallgatásra talál: az egyszerűen „ügynökké” válik egy idő után. Veszélyes és kártékony jelenségnek tartom persze, ami ellen csupán a michaelcollinsi stratégiával védekezhetni: nem szabad tudomást venni róla.

És éppen ezért annyira meglepő, mi több: viszolyogtató, amikor kiderül, hogy hát, márpedig a hétköznapi ügynök mégsem hamupipőke, hétfejű sárkány, jamesbond és urban legend: időnként és helyenként létezik. Rendszerint saját környezetünkben is. És ezt a legnehezebb elhinni, mert az önvédelmi ösztön és a barátok iránti ösztönös lojalitás eleve kizárja ennek elméleti lehetőségét. Ha nem, akkor az illető paranoiás. (Ami nyilván nem azt jelenti, nem üldözik.)

Bizony, szegény ügynök lehet barát, hitves, szerető, kolléga, néha egészen emberformájúnak látszik, és kitömött, átformált bőre alatt minden bizonnyal az is. Lelke is lehet neki, és ha elég találékony, azt is hiheti, hazájának dolgozik; na meg azért rendszerint a fedőszakma sem utcaseprés, tehát annyira mégsem kényelmetlen a dolog.

Mindezek ellenére, a kezdeti meglepetés után mégsem kell őket túl komolyan venni. Az egyetlen dolog, amit valóban veszélyeztetnek, a saját lelkük. Ha mi nem veszünk tudomást róluk, ha szinte senki nem vesz tudomást róluk, tökéletesen ártalmatlanok maradnak. Hatástalan marad legfőbb fegyverük: a mítosz, a bénító és mindenhová beférkőzött ügynökök mítosza.

Legfennebb a pénzünket, az adófizetői pénzt pazarolják rájuk, de hát azt amúgy is.

2 megjegyzés:

viga vendel írta...

Én is ügynök vagyok. Ne vegyek tudomást magamról?

Do-Mi írta...

Az nem baj ha ügynök...
Cak kollaboráns ne legyen...
Ha szeszizálja a kettő közti külömbséget ...
Egy kis erotematika nem árt...igaz-e?