Egy korszak véget
ért.
Ezzel legyünk
tisztában, akkor is, ha sokan vártuk.
Mert van olyan, hogy jobb a borzalmas vég, mint a vég nélküli borzalom.
Mert van olyan, hogy jobb a borzalmas vég, mint a vég nélküli borzalom.
Azt hittük, a
gépek vetnek véget annak, amit európai civilizációnak hiszünk. Vagy egy háború, egy
nagyon nagy háború. Vagy egy aszteroida. Vagy valami.
Nem, békésen lesz
vége. Béke? Nem béke, hanem békés kihalás.
Sokan,
sokféleképpen határozták meg az emberiség kultúrtörténetét, törzsfejlődését.
(Vagy visszafejlődését.) Mérték eónokban, mérték csillagképekben,
kultúrtörténetileg és antropológiailag.
Az egyik
legelfogadottabb: az ember azóta ember, a homo sapiens sapiens, amióta használja
elálló hüvelykujját. Ahogyan a főemlősök is: eszközkészítésre, megragadásra, és
igen: fegyverre alkalmas. De főleg szerszámra. Kapára, kaszára. Munkára.
Új korszakot
élünk. Vegyünk búcsút a hüvelykünktől: az új korszak a mutatóujj.
A mutatóujj
valószínűleg a leggyakrabban használt testrész új világunkban. A mutatóujjal
kevés dolgot lehet tenni: - de az elég. Mutatni lehet vele, rámutatni, megjelölni. (Szép a magyar nyelv, nem? De más
nyelven is az.) És még két dolgot lehet vele tenni. És most gondolkodjunk el
rajta.
Kattintani.
Egeret használni, számítógépet, okostelefont. Ezt tesszük. És még egy dolgot.
Ugyanaz az izom mozgatja, ugyanaz a vezérlő gondolat, ugyanaz a gesztus:
meghúzni a ravaszt.
Igen: a
ravaszhúzó ujj.
És mindent elmond az új korunkról, amikor
fotelben ülve, európai, fehér, keresztény emberek, életerős fiatalok ülnek, és
harcolnak, a számítógép előtt. Közösségi hálózatokon. „Fotelhuszárok”, nevük is
van. És nem jönnek rá: nem ugyanaz a gesztus a kattintás és a ravasz. Tényleg,
sorkatonaság hiányozna ide, élő tapasztalat: és igen, hüvelykujj. „Megfogni a
munka végét” – hogy maradjunk a képletes magyar nyelvnél.
Majd eljön – illetve
eljött – a pillanat. Amikor az értelmesebbje még meg tudja kérdezni majd:
hogyan kell kibiztosítani ezt a géppisztolyt?
Nem mutatóujjal.
Hüvelykujjal.
Hát, minden
kornak vége van. És lesz, ahogy lesz, de ha hiszünk a történelemnek:
következetes marad. És mi következik a mutatóujj után? Európa jövője?
A középső ujj.
Igen, az. Amivel bemutatunk. Meg vagyunk b.va.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése