Turul

Annyi szörnyűséget olvasunk, látunk naponta.

És csak fogy a nemzet, és szodoma és gomorra, és második, meg első világháború (közben ’56), negyvennyolc, harmincéves háború, napóleoni inszurgensek, Mohács, Mohi, és kuruc-labanc, Báthoryak és Bethlenek hadjáratai, előtte ötödik keresztes hadjárat, az Anjouk északi hadviselése, és pozsonyi csata, és kalandozások, és amíg átverekedtük magunkat a hazáig...

És lám, „él még nemzet e tájon”. És a legszívmelengetőbb mindenek között – pedig most sem kényeztet minket a történelem: éppen költ egy kerecsensólyom a Bükkben.

De milyen szép a magyar nyelv: költ... verset, életet.

Kerecsensólyom: a mi turulmadarunk. Pikkelyes tollpáncéljában, akár a szarmata lovasok, ül, őrzi utódait: és ez látható, valós időben. Ilyenkor ismét rájön az ember: a modern technológia értéksemleges. Arra használod, amire akarod. Az internet: egyik ablakban nézheted a Facebookot. Másikban a költő kerecsensólymot.

Egyik muszáj, a másik lelket nyugtat.

Mert nagy baj nem lehet, amíg emberi akarat van bekamerázni az egyedül Kárpát-medencében őshonos ragadozót, a kerecsenyt, a mi szerelmetes turulmadarunkat. Ahogyan éppen tojásain ül, így, Húsvét előtt, kikölti az új jövendőt, óvja őket, a párja meg eteti, és nézhetjük, hátradőlve: példát ad nekünk, ezt kellene tenni.

Mást nem tehetünk: nézzük. Gyönyörű. Páncéltollazatában, élő jelképként: semmi nem veszett el. Itt fészkel, hollók, csókák, verebek között. Ő A Ragadozó. Olyan szeretettel, amilyen csak isteni mércével mérhető.

A kicsid édes. Ahogy a székelyek mondják.

Na itt tessék nézni: http://sakerlife2.mme.hu/hu/content/webcam-1

In memoriam Ezra Pound

The tree has entered my hands,

The sap has ascended my arms,

The tree has grown in my breast -

Downward,

The branches grow out of me, like arms.

Tree you are,

Moss you are,

You are violets with wind above them.

A child - so high - you are,

And all this is folly to the world.

+++

Kezembe nőtt egy szép fa,

Belőle nőtt ki két karom,

Gyökere a szívemben van –

Igen, ott,

S ágai, mint a fegyverek.

Te vagy a fa,

És moha vagy

Rajta, s szellő ringatta ibolya,

S gyermek, ki megnő.

De ez nem a nagyvilág baja.

No man can see his own end.

The gods have not returned. "They have never left us."

They have not returned.

Senki sem látja, mi a vége.

S az istenek hiánya? "Nem hagytak el”.

De itt sincs egy se.

I make a pact with you, Walt Whitman -

I have detested you long enough.

I come to you as a grown child

Who has had a pig-headed father;

I am old enough now to make friends.

It was you that broke the new wood,

Now is a time for carving.

We have one sap and one root -

Let there be commerce between us.

+++

Alkut kötök hát veled, Walt Whitman –

Utáltalak eleget mostanig.

Kamaszként ismertelek meg,

S a disznófejű nagyúr volt apám;

Felnőttem, s most barátkozhatok.

Te vágtad hasábba a fát,

Most a vésésnek ideje.

Egy a gyökerünk. Hát –

Legyünk mostantól cimborák.

Carnis maialis effusus. (Transzilvállatok. 7.0.)

Ne tudd meg, mi az.

Ha mégis, az egyik legelterjedtebb állatfajta Regio Siculorumon belül, magyar népneve: részeges disznyó.

Felületes antropológusok, nyelvészek és tudósok - akiken rengeteget nevetünk errefele – a részeges disznyót pejoratív névként értékelik, és nyilván, átsiklanak felette.

Pedig.

A részeges disznyó közeli rokonságban áll a Felis bibaculussal, azaz szeszmacskával. Óriási külömbség, hogy míg a szeszmacska bizonyos stílussal bíró ragadozó alkoholfogyasztó, a részeges disznyó teljesen demokratikus állat: mindent megiszik.

Székely körökben kedvelik a részeges disznyót, minden szikulusznak van legalább három ilyen barátja, s ha ara gondolunk, hogy elvetemült, nyugati népek a disznót szitokszóként ismerik, ismét rájövünk, mi Ázsiából jöttünk, nálunk a disznó szent.

Mi úgy szeretjük a disznót, mint az új-guineai pápuák a misszionáriust, ölelgetjük, etetjük, megbecsüljük, amíg hízásra nem érik: aztán megesszük, és ódákat mondunk a véreshurka és oldalas fölött.

A részeges disznyó többnyire normális ember, aki a napi tíz óra munka után egy órán belül mattrészegre issza magát a helyi becsületsüllyesztőben, hazafele menet bekopog a szomszédhoz, ott is iszik valamit, majd hazamegy, röfög valamit a családnak, és lefekszik, és horkol.

Vannak vélemények, miszerint részeges disznyó tulajdonképpen nem is létezik, ez csak a feleségek elmeszüleménye. Érdekes elmélet, e sorok írója rengeteg részeges disznyót látott életében, de még mindig nem meri azt mondani: ez nem a feleségek hallucinációja.

A részeges disznyóról két dolgot feltétlenül tudni kell, akár létezik, akár nem:

1. Akkor iszik, ha muszáj, márpedig az élet azt diktálja, hogy mit tehetnél: muszáj.

2. nem emlékszünk már rá.

Óriási rejtély, hogy a carnis effesus seclericus, a székely részeges disznyó körülbelül hatvanéves élettartama folyamán családot alapít, házat épít, napi két műszakban dolgozik, és aztán mégis elviszi a májcirózis. És mindenki úgy emlékezik rá, mint jó emberre, csak amikor kiöntik a temetésén az első pohár pálinkát a földre, mondják a közeli rokonok: részeges disznyó volt.

Állítólag a homo sapiens sapiens rokona: a távoli jövőben.

(Para István illusztrációja)