Apocalypto

Az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz-kormány jobb- és baloldalról nézve egyaránt maga a patás ördög, és minden rosszak kútfeje, teljesen egyértelmű és világos.

Mármint egy olyan világban, és olyan országban, ahol jobboldalnak, nemzeti radikálisnak nevezi magát egy semmilyen jövőképpel, klasszikus műveltséggel nem rendelkező társaság, aki történelmi, kulturális ismereteit maximum a facebookos megosztásokra építi – na nesze neked, antikozmopolitizmus! -: és ahol a baloldal a nemzetközi tőke gátlástalan kiszolgálója, ahol sem szociális érzék, sem méltányosság, sem igazságosság nem fordul elő soraikban. Hazaárulás annál gyakrabban.

Ha Gyurcsány baloldali, és Novák Előd jobboldali, akkor tényleg valami apokaliptikus világot élünk.

És ebben az apokaliptikus világban egyensúlyozunk mi, és akkor csodálkozunk, tényleg, szinte senki nem ért bennünket, hiszen valóban: Orbán szembemegy az IMF-el, a gazdasági gyarmatosítókkal, a Jobbik szembemegy Orbánnal, ugyanakkor EU-s zászlót éget, a szocik szembemennek mindkettővel, és európai értékrendet vallanak, miközben kifosztották és megalázták Európa közepét, a liberálisokról már nem is szólok, mert e jobb sorsra érdemes szót végképp meggyalázta az SZDSZ és az LMP.

Abban a paradox helyzetben vagyunk, amikor majdnem minden tábor egyetért abban, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, és abban is, hogy ez nem a magyar kormány baja, de szinte mindenki rögvest Orbánt hibáztatja. Mert szembefordult az IMF-el. Mert nem fordult eléggé szembe az IMF-el. Mert nem szolgálja ki Izraelt. Mert kiszolgálja Izraelt. Mert kettős állampolgárságot adott a határon túliaknak. Mert nem hamarabb adta meg, és amúgy is magának nyúlja le.

Mert magyar, mert nem eléggé magyar, mert vizionárius, mert szűklátókörű.

Ha belga lennék, német, francia, tényleg elképedve, és nevetve nézném végig ezt a kutyakomédiát. A szlovákokat, románokat, ukránokat, szerbeket legalább értik, bármi történik, hiszen ott egyértelmű, ha valaki nemzeti... És akkor csodálkozunk, hogy még mindig minket szívat mindenki.

Egyszer végre meg kellene tanulni hallgatni öt percet, mielőtt megszólalunk. Nem a lehetetlent kérem: hogy tanuljunk, bölcsek legyünk, körültekintők, okosak mint a kígyók, szelídek, mint a galambok.

Nem, csak annyit, hogy ne zsigerből hazaárulózzuk le azokat, akik mi vagyunk. Petőfit sem választották meg otthonában képviselőnek, Széchenyi is megbolondult, Kossuth is „ellopta” az ország vagyonát a fáma szerint, az egri vár védői szegényen vagy fogságban haltak meg: hát csak kicsit kéne elgondolkodni ezen...

Addig meg, kicsit, tényleg csak történelmi léptékkel öt percre tegyük félre az alaptételt, hogy „minden magyar meg akarja menteni hazáját, de egyetlen magyar sem tűri, hogy helyette más tegye ezt meg.”

Most legutóbb adtunk egy felhatalmazást négy évre. Nem akármilyent. S ha az eddig megvalósításokat nézzük: nem tettük rosszul. "Persze", mindenki más jobban tette volna: állítólag. De eddig nem tette, és ez kulcskérdés.

Hát ebből induljunk ki. Semmiféle eredményes harc nem lehet, ha nem tudod, ki az ellenség. És a nemzet ellensége jelenleg NEM a magyar kormány.

Legyen hát ez valamiféle nemzeti minimum, ha már többre nem telik.

(a képen látható román felirat jelentése, értelemszerűen: "Vigyázat, harapós kutya!")