Utánlövés

Nos, elmúlt vagy két hete annak, hogy bejegyeztem ide "A jó székelyt".

Időközben rengetegen átvették, közölték, megrágták, kiköpték, lenyelték, kommentálták, ahogyan ez ilyenkor illik.

Közben lettem "liberálgeci", "büdös zsidó", "szadeszos", "fideszbérenc", "puhapöcsű", "Gheorghe Attilescu", árokásó, hazátlan csángó, és ezek még a finomabb jelzők, amelyekkel az erdely.ma és a mandiner.hu honlapján elláttak.

Hja, kérem... húsz év "náci", "szélsőjobbos", "véresszájú magyar" után felüdülés ilyeneket is hallani.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közvetlen a cikk megírása után magam is úgy gondoltam, ez kicsit túlzás volt, és éppen úgy általánosítottam, mint akiknek felrovom ezt.

A reakciókat tekintve most már úgy gondolom, nagyon is igazam volt, mi több, finoman fogalmaztam. Hiszen éppen azok, és éppen úgy reagálták le, akikről, és amit írtam.

Itt semmiféle külömbséget nem tudok tenni a nevetséges perrel riogató oldalági, megélhetési Nyirő-leszármazott, a fotelnáci fenyegetőző, a hivatásos sajtólevelező elmeintézet-igazgató, vagy éppen nemzeti oldalon álló, de álnéven pocskondiázó közíró között. Egykutya. Ez az írás róluk szólt, és hál'Istennek, hogy leírtam.

Záróakkordként, ha már amúgy is majdnem kimerült a rám hordható jelzők tára, idézem a keserű viccet: "Mikor lesz a székelyből román? - Ha kimegy Budapestre..."

Vagy, ha éppen a szentnek tartott, és rendkívűl káros sztereotípiákon kívűl ír - mondanám most én.

Vitatkozni persze, ezzel az emberfajtával ezentúl sem fogok: disznókkal nem birkózunk, mert mindenki sáros lesz, de ezt a disznó még élvezi is.

Amúgy meg senki ne könnyebbüljön meg: továbbra sem lettem zsidó, liberális, sem román, sem fideszbérenc, de változatlan nem vagyok nemzeti barom sem, akit odaterelnek, ahová éppen akarnak. A nemzeti elkötelezettség nem jelenti az agyhalottságot.

Illetve nem kellene azt jelentse.