2010. március 5., péntek

Rend, őr, tempó

Ezt sem hittem volna, hogy idáig süllyedek, miszerint rendőrök érdekében kell billentyűzetet koptatnom: különösen pedig magyar(országi) rendőrök miatt.

Egyrészt, mert nem feltételeztem volna, hogy erre valaha is szükség lehet, másrészt az égadta világon semmit nem tettek, amiért nekem szeretni kellene őket. És mégis bosszantja a csőröm, amikor azt olvasom, hogy például Borsod megyében (Krúdy óta tudjuk: jó cigánytermő hely) tavaly 31 alkalommal támadtak rendőrökre, idén pedig már kilencszer.

Most legutóbb valami Taktaszada nevű településen rángattak, téptek meg, rugdostak össze két rendőrjárőrt a megszokott cigány atyafiak, illetve adott esetben atyalányok, ugyanis, mint a beszámolóból kiderül, az adatgyűjtő rendőrökre egy négyfős társaság támadt rá, és e négy főből három nőnemű. Ekkor pediglen: "A járőrök, látván, hogy itt nem két ember között kell rendet tenni, azonnal erősítést hívtak – számolt be a részletekről a megyei kapitányság sajtóreferense. Egyedné Novodomszki Éva szerint rendőreik fel vannak készülve az ilyen helyzetek kezelésére."

Hogy az a magasságos... Még szerencse, hogy fel vannak készülve rá. Két, szolgálatban lévő, fegyveres rendőrjárőr felkészültsége tudatában erősítést hív három nő és egy cigány erőszakoskodása miatt.

Nem tudom, milyen anya szülte ezeket a rendőröket, de biztos vagyok benne, nem Zrínyi Ilona vérvonalából származtak. Én még úgy nőttem fel, hogy a Székelyföldön a nagyon nagy verés szinonimája volt a "magyar királyi csendőrpofon", és most is nehezen tudok elképzelni olyan jó, demokrata, európai román rendőrt, akinek ha letépik az inggombját, ne osztana ki akkora pofont, amekkorától kiugrik a illető szeme.
(Apropó, a minap éppen ez történt egy kerelőszentpáli iskolában, a derék román rendőr a rátámadó roma tanárnőnek jogos védekezésként akkora fülest utalt ki a kamera előtt, hogy csak úgy dalolt láttán az ember szíve.)

Ehhez képest Magyarországon szinte nemzeti sport bizonyos társadalmi rétegekben rendőrt verni, köpdösni, szidni: büntetlenül. Más kérdés, ha ne'adj Isten árpádsávos zászló alatt találja elsuttogni magát a delivens, máris kap egy könnygázkoktélt. Na igen, valahol kompenzálni is kell a rendőrnek.

Biztos vagyok benne, hgy ettől ugyan nem érzi jobban magát. És értem én, hogy ez a kormányzat miatt van, hogy ez politikai nyomás, hogy ez a kisebbség terrorja... de mégis, feleim, hol van az emberi büszkeség? Hol van a mundér becsülete?

Jobb helyeken, ha rendőrre támadnak, utólag hosszasan vitatkozhat azon két ügyvéd, helyes volt-e háromszor gyomorszájon lőni az illetőt, vagy elég lett volna kétszer térden?

A rendőri túlkapás többnyire megindokolható. A bosszúvágy érthető. A "parancsra cselekedtem" úgyszintén. Ez mind a rendőri munka - hajdanában: hivatás - része.

A gyávaság nem.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Valamikor januárban egy ismerősöm autóját feltörte a helyi kisebbség, az utcai kamerák orra előtt. A rendőrök hamar ott teremtek és egy fiatal rendőr megcsípte a galád elkövetőt, majd jött a para, hogy kissé túl erősen lökte a falhoz az arcot, lehorzsolódott a bőre, és jaj, őt is felvette a kamera, ebből még baja lehet…

Ezekből a történetekből az a tanulság, hogy ha egy rendőr kioszt egy jól megérdemelt pofont, akkor könnyen jön a panasz, a látlelet, a kisebbségi ombudsman s anyám kínja, és úgy megkeserítik az adott esetben minden normális ember szerint joggal pofozkodó rendőr életét, hogy az inkább megtanulja elviselni a gombtépkedést és egyéb gyalázatot.
Ez a nagy szomorú helyzet.

Üdv: Kata

névtelen írta...

Vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy mindkettőt vállalni kell, ha nem vagyunk beszari gyáva alakok - amit ugyanúgy vállalni lehet. Csak akkor minek a fölhajtás, és mire jó óbégatni?