Ezt sem hittem volna, hogy idáig süllyedek, miszerint rendőrök érdekében kell billentyűzetet koptatnom: különösen pedig magyar(országi) rendőrök miatt.Egyrészt, mert nem feltételeztem volna, hogy erre valaha is szükség lehet, másrészt az égadta világon semmit nem tettek, amiért nekem szeretni kellene őket. És mégis bosszantja a csőröm, amikor azt olvasom, hogy például Borsod megyében (Krúdy óta tudjuk: jó cigánytermő hely) tavaly 31 alkalommal támadtak rendőrökre, idén pedig már kilencszer.
Most legutóbb valami Taktaszada nevű településen rángattak, téptek meg, rugdostak össze két rendőrjárőrt a megszokott cigány atyafiak, illetve adott esetben atyalányok, ugyanis, mint a beszámolóból kiderül, az adatgyűjtő rendőrökre egy négyfős társaság támadt rá, és e négy főből három nőnemű. Ekkor pediglen: "A járőrök, látván, hogy itt nem két ember között kell rendet tenni, azonnal erősítést hívtak – számolt be a részletekről a megyei kapitányság sajtóreferense. Egyedné Novodomszki Éva szerint rendőreik fel vannak készülve az ilyen helyzetek kezelésére."
Hogy az a magasságos... Még szerencse, hogy fel vannak készülve rá. Két, szolgálatban lévő, fegyveres rendőrjárőr felkészültsége tudatában erősítést hív három nő és egy cigány erőszakoskodása miatt.
Nem tudom, milyen anya szülte ezeket a rendőröket, de biztos vagyok benne, nem Zrínyi Ilona vérvonalából származtak. Én még úgy nőttem fel, hogy a Székelyföldön a nagyon nagy verés szinonimája volt a "magyar királyi csendőrpofon", és most is nehezen tudok elképzelni olyan jó, demokrata, európai román rendőrt, akinek ha letépik az inggombját, ne osztana ki akkora pofont, amekkorától kiugrik a illető szeme.
(Apropó, a minap éppen ez történt egy kerelőszentpáli iskolában, a derék román rendőr a rátámadó roma tanárnőnek jogos védekezésként akkora fülest utalt ki a kamera előtt, hogy csak úgy dalolt láttán az ember szíve.)
Ehhez képest Magyarországon szinte nemzeti sport bizonyos társadalmi rétegekben rendőrt verni, köpdösni, szidni: büntetlenül. Más kérdés, ha ne'adj Isten árpádsávos zászló alatt találja elsuttogni magát a delivens, máris kap egy könnygázkoktélt. Na igen, valahol kompenzálni is kell a rendőrnek.
Biztos vagyok benne, hgy ettől ugyan nem érzi jobban magát. És értem én, hogy ez a kormányzat miatt van, hogy ez politikai nyomás, hogy ez a kisebbség terrorja... de mégis, feleim, hol van az emberi büszkeség? Hol van a mundér becsülete?
Jobb helyeken, ha rendőrre támadnak, utólag hosszasan vitatkozhat azon két ügyvéd, helyes volt-e háromszor gyomorszájon lőni az illetőt, vagy elég lett volna kétszer térden?
A rendőri túlkapás többnyire megindokolható. A bosszúvágy érthető. A "parancsra cselekedtem" úgyszintén. Ez mind a rendőri munka - hajdanában: hivatás - része.
A gyávaság nem.
2 megjegyzés:
Valamikor januárban egy ismerősöm autóját feltörte a helyi kisebbség, az utcai kamerák orra előtt. A rendőrök hamar ott teremtek és egy fiatal rendőr megcsípte a galád elkövetőt, majd jött a para, hogy kissé túl erősen lökte a falhoz az arcot, lehorzsolódott a bőre, és jaj, őt is felvette a kamera, ebből még baja lehet…
Ezekből a történetekből az a tanulság, hogy ha egy rendőr kioszt egy jól megérdemelt pofont, akkor könnyen jön a panasz, a látlelet, a kisebbségi ombudsman s anyám kínja, és úgy megkeserítik az adott esetben minden normális ember szerint joggal pofozkodó rendőr életét, hogy az inkább megtanulja elviselni a gombtépkedést és egyéb gyalázatot.
Ez a nagy szomorú helyzet.
Üdv: Kata
Vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy mindkettőt vállalni kell, ha nem vagyunk beszari gyáva alakok - amit ugyanúgy vállalni lehet. Csak akkor minek a fölhajtás, és mire jó óbégatni?
Megjegyzés küldése