Kétharmad

Ősi bölcsesség szerint három dologtól őrizzen meg bennünket a Fennvaló: sovány disznótól, részeg fehérnéptől és cigány úriembertől.

Kiegészíteném egy negyedikkel: a politikai dogmáktól.

Ilyen politikai dogma, kikezdhetetlen axióma a mai Magyarországon az Országház kétharmados többsége. Hogy minden ezen múlik, vagy sem.

Könnyű lenne most ezt mondani, hogy: lóf.szt. Ezt mondják is, sokan, de valahogy mégiscsak ott van a bőr alá ivódott reflex: na jó, de mégiscsak a kétharmad… Hát ezen ne múljon… Ha meglesz a nemzeti kétharmad (– istenem, micsoda kicsinyhitűség, saját országunkban már kétharmadról álmodunk!!! -), akkor minden jó lesz, lészen majd bőség, kettős állampolgárság, Széchenyi-terv és Szent Korona, és egyáltalán minden, mi test-lélek ingere.

Mielőtt tovább haladnék a kedélyesség farvizén, leszögezem: e sorok írója őszintén reméli, a Fidesznek nem lesz kétharmados többsége. És mindezt úgy, hogy baráti, emberi kötelékeim a Fideszhez közel állóak, és ha pusztán a logikára hallgatok: úgy nekük lenne igazuk.

De ugyanígy remélem azt is, jelen állapotában a Jobbik sem nyeri túl magát, illetve lesz ereje a belső, morális megújulásra a neki minden bizonnyal kijutó, kb. húsz százalék után (tessék versenyfogadásként feljegyezni) –holott a szívem bizony feléjük húz néha, s ha pusztán az érzelmeimre hallgatnék, úgy nekük lenne igazuk.

És milyen szép lehetne egy nyílt – de mivel ennyire nem vagyunk utópikusok – akár egy hallgatólagos koalíció a mérsékelt és a radikális jobb között… Amikor a kétharmad nem felhatalmazna, de kötelezne, s a kölcsönös gyanakvás és versengés termékeny mederbe térve kötelezné egymást megvalósítani ama bizonyos nemzeti minimumot…

Mert így, amikor pusztán a kétharmad szajkózása a nemzeti minimum szavatolása, tényleg hiteltelenül hangzik. Ha változtatni akarok, akkor ezt nem kötöm a kétharmadhoz. Hanem a kétharmad elérését kötöm a változás akaratához. Nem akkor adok állampolgárságot, vagyont, hitelt, életlehetőséget, ha megvan a többségem: hanem megteremtem a többséget, hogy megadhassam ezeket.

Valamit valamiért, ugye. A győzelemért mindent.

Másik oldalon a Jobbik. Szívhez, de nem értelemhez szólóbb az üzenet. Sokszor hitelesebb, de nem tartalmasabb. Jogos sértettségből szól, de jogtalanul sértően. A győzelemért mindent.

A kettő együtt, milyen szép lenne… Kétharmados, ötnegyedes arányban kormányozni tartósan… egymást ellenőrizve… ez persze már utópia.

És valahol már röhögnek a háttérben néhányan, akik holnap azt nyilatkozzák, becsomagoltak a fasizmus elől. Mert tudják, rövid közjáték után ismét ők jönnek majd. Az eljátszott, elvitázott, túl nagy fontosságot nyert kétharmadok, politikai dogmák miatt.