2009. augusztus 24., hétfő

Agy, rém

Sokadmagammal együtt magam is értetlenül állok a nagy garral és még nagyobb médialihegéssel végrehajtott óriási "leleplezés" előtt. A cigány áldozatokat követelő sorozatgyilkosokról beszélek, persze.

Már mindjárt előljáróban leszögezem, e gyilkosságokról ugyanaz a véleményem, ami az "elfogatás" előtt. Egy percig sem hiszem, hogy ez így van, ahogyan most Draskovics és Bencze mondja, egy percig sem hiszem, hogy minden ilyen csendesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ahogyan azt a fennálló rezsim legszebb álmaiban látta, úgy történt. Egy percig sem hiszem, - és ehhez jogom van! -, hogy a most letartóztatott emberek a gyilkosok.

Ha mégis igen, úgy mea culpa - de nem hiszem.

Még szerencse, hogy vannak ilyen, a magamfajtát felvilágosító hírlapi béna kacsák, mint az alábbi főszereplő. Idézet következik:

"
Értetlenül áll a romák elleni gyilkosságsorozat elkövetésével gyanúsított férfiak környezetének "közömbössége" előtt az a neve elhallgatását kérő, nagy tapasztalattal rendelkező kriminológus, aki néhány hete már beszélt az MTI-nek a vélhető tettesek személyiségéről. Az életellenes ügyeket jól ismerő kriminológus hétfőn úgy nyilatkozott az MTI-nek:
- elgondolkodtató, hogy noha többen tudtak a Debrecen egyik nagy sörözőjében-bárjában dolgozó biztonsági őrök rasszista nézeteiről, mégsem tettek bejelentést. A sorozatgyilkossággal gyanúsított férfiak gondolkodásmódjából és munkaköréből adódóan elképzelhetetlen – fűzte hozzá –, hogy sohasem kerültek összetűzésbe a szórakozóhely vendégeivel, főképp a romákkal. A nagy valószínűséggel etnikai gyökerű nézeteltéréseket többeknek látniuk, hallaniuk kellett, mint ahogy az elfogott férfiak környezetében élőknek más, a rendőrség által folyamatosan közzétett jelekre is "fel kellett volna kapniuk a fejüket". Ilyen jel egyebek mellett a kigyúrt testalkat, a rasszista eszméket sugalló tetoválás, a két letartóztatott közötti rokoni kapcsolat, a fegyverek és terepjárók birtoklása, a koszovói magyar KFOR-misszióban huzamosabb ideig teljesített szolgálat. A szakember hangsúlyozta: noha ezek a gyanújelek régóta ismertek, s ráillenek a debreceni gyanúsítottakra, információi szerint a városból senki sem tett érdemi bejelentést, mellyel a sorozattámadások mielőbbi felgöngyölítését segítette volna.

Gratula, le a kalappal. Nevét nem vállaló, de nagy tapasztalatú kriminológus. Talán maga Grabowsky felügyelő. Vagy Colombó, vagy az is lehet, az álruhás Gyurcsány Ferenc két gyerekmentés között. Nevét nem vállaló kriminológus szakértő... hogy nem sül le a bőr a képéről...

Az persze, megint valóban felháborító, hogy az emberek nem rohantak tömegesen feljelenteni egymást, végülis, ez valóban a minimum, amit egy szocialista kormány elvár. Hogy miért is kellett volna feljelenteni?
Lássuk csak: mert "
a sorozatgyilkossággal gyanúsított férfiak gondolkodásmódjából és munkaköréből adódóan elképzelhetetlen – fűzte hozzá –, hogy sohasem kerültek összetűzésbe a szórakozóhely vendégeivel, főképp a romákkal."

Ejnye-bejnye. Hát ez már nyílt rasszizmus a tisztelt szakértő részéről. Micsoda feltételezés ez?! Tehát egy vendéglátóipari testőrnek mindenképp baja lehet, sőt van, romákkal?!

Igen, persze, így van, de ezt elmondhatom én, mint hosszú évekig gyakorló vendéglátós, bizony, így igaz. De ha "széles körben ismert krimonológus"lennék, ilyet azért nem mondanék, nem bizony, még a végén Tamás Gáspár Miklós ráül a fejemre.

Végképp vicces - fenét, tragikus! -a további eszmefuttatás, a "cigánygyilkosok" minden kétséget kizáró ismertetőjegyeiről. Merthogy "
ilyen jel többek között a kigyúrt testalkat" - jézusom, mostantól aztán vége mindenféle testépítőnek, fitnesszklubnak, egészséges életmódot folytató embernek, sőt én a kriminológus helyében Béres Alexandrát is igencsak árgus szemekkel figyelném! -, továbbá gyanús a "rasszista eszmét sugalló tetoválás". (Na, erre kíváncsi lennék, milyen is, amúgy rajtam is van egy nap és egy hold, ami székely címerként alighanem kifejezetten rasszista. Tényleg, van nekem alibim a támadások időpontjára?!)

De ugyanígy alapos gyanúra ad okot
a két letartóztatott közötti rokoni kapcsolat. Erre már megint nincs szavam. Bevallom őszintén, van rokonom. Sőt, ezennel feljelentem a magyar lakosság nem roma származású részét rokonsággyanús kapcsolatok miatt. (A romák ebben az ügyben nem érintettek, náluk a rokoni kapcsolat alighanem üzleti viszony.)

A
fegyverek és terepjárók birtoklása már valóban horribile dictu, minden szörnyűségek legborzalmasabbika, tessék csak ezentúl gyalog, MSZP-kitűzővel menni vaddisznólesre, ha már ennyire galád valaki.

A
koszovói magyar KFOR-ban való részvételre aztán tényleg, szó bennszakad, hang fennakad, hát, aki magyarként katonának megy, azt eleve fel kéne négyelni, - ugye, bólogatna most sűrűn két konyak között a Grippen-avató "magyar" hadügyér.

Agyrém ez az egész. Kriminológusi vélemény... annyira kriminológus ez a seggfej, a neve elhallgatásával együtt, amennyire én vagyok roma bádogos, vagy amennyire egy debreceni kidobóember tömeggyilkos.

Ha most Magyarországi, vagy szomszédos területen élő bűnöző volnék, minden bizonnyal fülig érő vigyorral bontanék egy pezsgőt...

Jut eszembe, bontottak is.

3 megjegyzés:

Do-Mi írta...

...és ezek mindenfelé dezoxiribonukleinsav nyomokat hagytak...papirzsebkendőn (Hapci!)
cigarettacsikken (két lövés közt elszivtak egy cigit a helyszinen!)
hajszálakat hullattak (a csuklya alól !)...és mindezt megtalálja nyomként a cigánytelep mocskában a mindég felületes (Ők irták...) rendöri hatóság................

Egy Izraeli labor éppen most bizonygatja,hogyan lehet hamisitani ezeket a DNS mintákat és portékaként árulja a kriminalisztikának a hamisitás megállapitásának technológiáját...

Gyilkolni gazemberség !
Tehát senkit nem védek ha bűnös,

...de mert én már gyermekkoromban eltévelygő rosszcsont voltam (s azóta sem múlik!) azt is megtanúltam-mgtanitotta az élet , hogy minden gátlástalannak a cél szentesiti az eszközt...(persze az egyház esetében bocsánatos bűn! Hallván a hirt rögvest az egyik nekem kedves "összeesküvésgyakorlat"-i
forgatókönyv 212. oldalán található séma "életbeültetésének" eshetősége "fényesedett" fel "elvetemült" (kölcsönszó Gy.A. -tól!) fantáziámban.

Honnan lehet tudni,hogy a rendőrségen található DNS minták honnan vannak ? (többekközt !)
Ja,igen! A rendőrség fedhetetlen...
De van nekem ott egy beépitett emberem...súgja az Izr.Labor...
és akkor mi van ? Meredek ?

Névtelen írta...

Az egész ügynek egy nagyon kicsit olyan MÒRI íze van....Szegyen és gyalázat amit ezek a szemét ganék müvelnek és az emberekkel megetetnek.Csak emlékeztetöül szeretném mondani hogy anno a Móri gyilkosokat is sikerült DNS meg stb,titkos beépített emberek stb azonosítani.Azóta is börtönbe ül mai napig az akit ártatlanúl elítéltek,az igaz hogy nem egy apácát sitteltek le de tény hogy az összes nyomozóipar meg ,,igazságszolgáltatás hazudott akkor és most is biztosan ez van.Sikereket akarak fölmutatni és ezert bármire képesek...igen Európába ilyen a kökorszak óta nem volt s hogy a dolog ne maradjaon egyedül árván,hát gyártottak neki társat.Szégyen az egész civilizációra a magyarországi igazságszolgáltatás,meg nyomuló irodáknak.A magyar rendszer sajnos Európa Szomáliája!

Do-Mi írta...

A Móri véletlen...
Ez nem az !!!