Ki Kicsoda és hogyan?

Igazából ezt a bejegyzést meg se kéne írni. Nemcsak azért, mert e témában (és csak ebben!) alapvetően egyetértek azokkal, akiket most szidni fogok: de azért sem, mert a téma is alig érdemli meg a szót. De mégis.

Röviden: egy ideje mindenhol és mindenhonnan ömlik a sajátom, és általában véve a gyanútlan erdélyi magyar emberek nyakába a felhívás: töltse már ki az újonnan készülő "'Erdélyi Magyar Ki Kicsoda" online(!!!) adatlapját. Pontosabban: aki magát fontosnak gondolja, töltsön ki egy online adatlapot, garantált a hely a halhatatlansághoz. A felhívás, stupiditásához méltón, valóban iszonyatos bikkfanyelven megírott valamicsoda, szinte terített asztal az önjelölt, frusztrált, ön- és világmegváltó muszájherkuleseknek.

Ezen nem csodálkozom: az erdélyi "Ki Kicsoda"-biznisz azé a Stanik Istváné, akiről most inkább nem írok semmit. Illetve mégis. Annak idején, rövid ideig egészen profi főszerkesztőm volt egy hajdani Erdélyi Naplónál (nem a mainál), a "hősidőkben" - és mást, jót, nem tudok mondani róla. Azóta (ő is) bejárta az összes hátsóudvart, kommunistáktól nemzetiekig, liberálisoktól "demokratákig", jogvédőktől jogtiprókig remek érzékkel adta el magát. Szőcs Gézától Verestóy Attiláig valóban hosszú az út, ilyen a rendes bánáti zsoldos, szót se rá. Az online felhívás, ingyen összeüttetni egy társadalmi lexikont önjelöltekből, és bezsebelni rá a pénzt, tipikus stanikos ötlet, bravó neki, ügyes, ahogy a művelt Grün mondaná.

Szóval: magam is kínosan nevettem rajta. Aztán olvasom a napokban, hogy hirtelen két olyan ember is szót emel e jelenség ellen, akikkel azért már régóta, véletlenül sem vagyunk egy véleményen, még a sör ízét illetően sem. (Azért a különböző ízű sört is meg lehet inni együtt, ez már egy másfajta erdélyi etikett.)

Na de persze, itt is kibújt a szeg a zsákból. Bizony, vannak magunkfajták, és vannak magukfajták. Mert például bizonyos Demény Péter, (akiről több szót nem vesztegetünk) illetve Kelemen „Ármin” Attila erős vehemenciával kifogásolják az amúgy valóban kárhozatos szövegben a "helytállás" szót. Hogy aszongya, miféle dolog "helytállásról" faggatni az embert egy kérdőívben, ők ilyent nem csinálnak, amúgy is avítt, divatjamúlt, majdhogynem fasisztoid kifejezés ez, ízléstelen, nem vitás, ésatöbbi, ésatöbbi...

Hát, márpedig énszerintem a "helytállás", szövegkörnyezettől függetlenül, az ami. Ha nekem Demény vagy „Ármin” (- tényleg, gondolni sem merek arra, hogy az éveken keresztül becsületes Kelemen Attila néven futott emberből miért lett egy ideje teljesen semleges és politikailag korrekt „Ármin”- ) azt mondja, ő nem áll helyt senki helyett, ezt készséggel elhiszem róla. Én is ezt gondolom róluk. De ez az ő lelki szegénységüket bizonyítja. Ahogyan az is, hogyha nekük a helytállásról azonnal közösségi szerepvállalás, kollektív kötelesség (brrr, fasisztoid eszmék), jut eszükbe, ami ugyan belefér ebbe a fogalomba, de nem kötelező. Helyt állni önmagad helyett kell elsősorban: ugye, saját meggyőződésedért. Ha van olyan…

Amúgy az RMDSZ-képviselők, közöttük az ezen írásoknak helyt adó portál (egyik?) kenyéradója, minden kampányban ezerszer "álltak helyt". Éppen azon az internetes fórumon, fizetett hirdetésekben, ahol most hirtelen, - amúgy érthető - felindulásból olyan könnyű lett ezt magasról letojni?

Kíváncsi vagyok rá: romániai magyar államelnökjelöltként majd lakossági fórumokon is így leszarják ezen emberek a "helytállást"? Elmagyarázzák, közpénzen (is), hogy nem állunk helyet senki helyett, és hogy a "magyar összefogás" tulajdonképpen "magyar összefosás", ahogyan ezt a derék Ármin írja?...

Szerintem is összefosás volt, félre ne értsenek: csakhogy én ezt nemcsak utólag mondom, és nem rajtam múlott.

Szóval: alapjaiban egyetértünk, ahogyan ez ilyen "összefogásos-összefosásos" időkben lenni szokott. De olyannyira mégsem, hogy megbocsáthatnám az arrogáns kivagyiságot. Ha ezek nem állnak helyt: hát ne álljanak. Régóta nincs senkinek illúziója ezzel kapcsolatban. De akkor ezt nem egy semmire sem kötelező bejegyzéssel kell megtenni, hanem például nem adni pénzt erre a célra - igen, ugyanennek a társaságnak, holdudvarnak! - annak a Stanik Istvánnak, aki így "állatja a helyet" másokkal. Mert ő bizony az ő kutyájuk kölyke. Ugat, amikor nekük kínos is.

Én, a magamfajtákkal maradok helyt állni. Nem mások helyett, helyettük aztán pláne nem: csak úgy, l'art pour l'art. Mert hiszek az ilyen fogalmakban. Mint például ezekben is, hogy: haza, barátság, becsület, nemzet, hit, hűség.

Gondolom, e puszta fogalmak hallattán kirázza a hideg ezeket. Helyes. Ebben a hidegben azért még bízom.