2015. január 31., szombat

Elysium III.




Felirat hozzáadása

Ott állt előttük a két kupa bor. Száraz, erős, aromás, mézzel vegyített falernumi: az öregek szerint tompítja a fájdalmat, és a gondolkodást is.

Felhajtották.

Kezüket bikavérrel vörösre festették a papok, majd fölvették a nehéz bronzkardokat.
Beléptek a vörös porral övezett körbe. 





      – Erőt, erényt – emelte kupáját a római lovag a vendéglátó felé.
– A barátságra – válaszolta

Erre is gondoltak, és sok másra. A dűlőkre, a szerelmekre, a barátokra, a közös ügyekre: és most, a külön ügyekre. És legfőképpen arra: hogyan kell megölni a másikat.

Körül, néma csendben, kupákkal kezükben ültek az emberek. Mindkettőjük emberei. Szép harc vehette kezdetét: a legszebb mindig a testvérek közötti.

És elkezdődött.

- Megtisztelsz, Barátom.
- Enyém a megtiszteltetés.”

Az első vér mindig a leglátványosabb. Üdvrivalgás kísérte, és összekoccantak a kupák.
Aztán seb sebet követett. Vállon, combon, homlokon. A nézők egy idő után kissé csalódottan nézték: ezek nem fogják megölni egymást.

- De akarják – mondta az öreg lukumó, és belealudt a küzdelembe. A kupa leesett kezéből, és csendülve gurult el a földön. Zaja összevegyült az összecsapó kardokéval.

„Tarquinius homlokán kivörösödött a sebhely, Trifanius arcán pedig megkeményedett a mosoly.”

Lábuk alól fölszállt a por, a háttérben nehéz zene szólott a kétágú sípokból, és ők harcoltak.
Fölöttük a kék ég, a cerveteri dombok, a szőlők és a fenyvesek, mindegyikőjük hazája, a női mosolyok, a barátok kézfogása, és mindenekelőtt: az istenek, akik szenvtelenül nézték ezt a harcot.

A kard a bordáknak feszült. Egyetlen mozdulat, és halott.
A mozdulat nem történt meg. Hosszú, széles, mély sebet ejtett a barát oldalán: de a kard nem akart behatolni. A kardnak néha saját akarata van.

„Trifanius a szelíd, meleg dombokra gondolt, a szőlőfürtökre, amelyek e bort hordozták magukban, amelynek tüze és szenvedélye csak a szerelemhez, és a férfibarátsághoz volt fogható.
Tarquinius a magas hegyekre, és a fölöttük köröző sasokra, amelyek életük folyamán egyetlen társat választanak.”

A kard a nyakhoz ért. Egyetlen mozdulat, és halott.
A mozdulat nem történt meg. Vér csordult le a nyakról, de a seb nem volt halálos.
A kardnak néha saját akarata van.

„Összenevettek. A csatákra gondoltak, ahol mindig külön, de sokszor egymásra gondolva harcoltak. Az asszonyi ölelésekre, germán, kelta, pannon és szír asszonyok melegségére, amelyekben gyakran megpihentek a végső kikötő előtt. Az álmatlan éjszakákra, az egymástól kapott hírekre.”

Aztán újra harcra keltek. Lassan a vér elöntötte szemüket, és csak a húst, az áldozatot, a zsákmányt látták egymásban. És innen szép volt a harc, és kegyetlen.

„- Sokan irigyelhetnek bennünket.
- És még sokan fognak ezután is.”

Az öreg lukumó álmélkodva tette le a kupát. És mindenki más is, néma, döbbent csönd szállt le az amfiteátrum fölé, a nők, a barátok, a meghívottak és a haszon élvezői közé.

„- Nem kérek, és nem adok kegyelmet, Barátom.
- Úgy legyen. Én sem.”

Az öreg lukumó hosszan ivott, fenékig ürítette a kupát.
- Kár volt értük – mondta. - Kár volt, bár szép.

2 megjegyzés:

Dosmano írta...

Csak csendes kérdés: miért III?
Volt Elysium 2008-ban, volt Elysium II is valamikor? Nem találom...

Te mit nem találsz, Tarquinius?

György Attila írta...

Igen, Dosmano, volt még két része az Elysiumnak, már magam sem tudom, hol, melyik folyóiratokban jelentek meg, de benne vannak a "Tájképek harcosokkal" c. kötetemben is...