Néhány évvel ezelőtt egy anyaországi barátom muszlimmá lett. Egészen komolyan gondolta a dolgot, azóta is (igaz)hívő ember. Kicsit csóváltam a fejem, aztán mondok magamnak, nem tragédia, valahol mégiscsak testvérek vagyunk mi Ábrahám kebelén, keresztények, muszlimok és zsidók, bármilyen balhés család is vagyunk amúgy.
Na de eljött az idő, amikor találkoztunk egy üveg sör, meg egy ásványvíz mellett. Mondom neki: Ember, megértek én mindent. De azt áruld el, hogy az Istenbe’ lehet kibírni egy életet disznóhús nélkül?!
Amire Ő azt mondta: „- Miért, hogy lehet kibírni egy életet egyetlen nővel?!”
Ami korrekt, az korrekt, majdnem igazat adtam neki.
Azért mégsem. Mert most, ahogyan telnek az évek, negyvenévesen egyre fontosabb számomra a szalonna, és egyre kevésbé fontos a… izé.. khm, na.
Valamikor fiatal koromban egész kondákat adtam volna egy picurka hmmm….. na meg most a szalonnaevést is nehéz abbahagyni, jöjjön bár minden csábosságával a Miss Hustler.
A potenciának vagy libidónak ehhez semmi köze. Öregedünk és bölcsülünk.
Olyan nékünk, erdélyieknek, - különös tekintettel a székelyekre -, a szalonna, mint eszkimónak a fókazsír, és amerikainak a hamburger. A szalonna akkor is jó, ha éppen rossz.
Rossz szalonna nincsen, csak jóllakott ember.
Az ember legfinomabb barátja a disznó.
A koleszterint, akárcsak a női orgazmust, gonosz, liberális emberek találták ki, hogy többé semmiben ne találjunk örömet.
Erre azért falni kellene egyet, vereshagymával, házikenyérrel, szalonnát. Meg némi pálinkát is utána. Mert ez köztudomásúlag elégeti a női(es) sivalkodást.
Ahol disznó van, ott ember is van, legalábbis volt.
Ahol ember van, ott disznó is van, még olyan helyeken is, ahol a disznyó tisztátalan állatnak számít, és ezt semmiféle háremmel nem lehet kompenzálni.
Szeret minket a Jóisten, adott disznót, ha nem nekünk, akkor a szomszédnak, sógornak, rokonnak, aki ad kóstolót.
Jómagam az év 365 napjában napi háromszor vagyok képes szalonnát enni, füstölve abálva, sütve, egyszer még nyersen is megkóstoltam, ez azért nem nekünk való, ezt hagyjuk ki.
A rendes szalonnában van egy kis húscsík, ami a rendes mészáros keze munkáját dicséri, a rendes szalonnát megáztatják sós vízben, a rendes szalonnát megfüstölik, a rendes szalonnát bepaprikázzák és megfokhagymázzák, a rendes szalonna kemény és omlós, mint a mogyoró, a rendes szalonnának a bőréhez képest a rágógumi tápos úri faxni.
Ha nem rendes a szalonna, akkor is tud finom lenni, lehetőleg ne legyen két ujjnál vastagabb.
Ha vastagabb, akkor is lehet finom.
Ha én költő lennék, ami nem vagyok, bármennyire is elvetemült legyek, ódát írnék a szalonnához.
Próbáljon csak meg egyszer valamiféle elvetemült vegetariánus fehérnép szűzpityókalevest vinni például egy csángó kaszásnak. A kórházi kezelés felét állom.
És most szívéhez kaphat mindenféle orvos, egészséges életmód hirdetője, a Khrisna-hívőkről nem is beszélve. Nem én mondom, a történelem mondja: lényegesen kevesebb ember halt meg a szalonna miatt, mint ahányan amiatt, hogy nem volt szalonnájuk se’.
A disznónak, ami amúgy szimpatikus állat, és ilyenekkel már megtanultunk együtt élni a világnak ezen szegletén: egyetlen célja van: táplálni bennünket. Semmiféle más szerepe nincs az evolúciós láncban. Ha a disznók kihalnának, amitől Isten is őrizzen bennünket: mindössze „csak” az emberiség jobbik része halna meg, és maradnának utánunk a planktonok, ami engem speciel kicsit vigasztal.
Gyímesi ember lévén, még annyit mondanék, hogy aki nem tud bicskával, házikenyérrel, jó túróval és vereshagymával szalonnát enni, az tekintse magát a civilizációs versenyfutás örök vesztesének.
Mert nem csak hogy nem él egészségesebben, de ha ezt a Székelyföldön szóvá teszi, hosszú életű sem lészen ezen a földön. Joggal.
Éljen hát a disznó. Éljen a szalonna. Éljen, minden, ami éltető disznóság számunkra!
Illetve haljon a disznó, hogy lehessen szalonna.
Megbecsüljük, és én még egy korty pálinkát is hajlandó vagyok inni a disznó emlékére, mert mégiscsak barátunk a táplálkozási láncban.
De mennyire finom, szegény, finom, finom…
11 megjegyzés:
kb. a közepétől összefutott a nyál a számban, a végére pedig már gyomrom is korgott. Azonnal megyek, és eszem egy nagy darab szalonnát,ami PONT olyan,mint ahogy leírad, és szerencsémre most sült meg a kenyerem. És van itthon lila hagyma, kicsike, tüzes, szaporátlan hámozni, de annál finomabb, tudod...
A szalonna sem kutya (sőt, disznó), hanem nekem most kocsonyát főzni támadt nagy kedvem, fülével, farkával, csülökkel, egyéb finomságokkal.
Leszel Te még egyszer nő... De akkor én férfi leszek, s nagy buzgalmmal fogom olvasni a valahai jótollù György Attilát.
S majd a korházi kezelés felét állom.
:P
Minden szava arany! A szalonna kultúránk része. A magyar ember legfontosabb tartaléka. Megvédi a napi piac ingadozásaitól a padláson lógó jókora szalonna, sonka, sódar. Erősíti az izmot,keni a szíjat, csizmaszárat, sarokvasat. Bőrén rágódik a kisded és a telített zsírsavak megvédtek minden allergiától. Ritkább és nehezebb tőle a szó, de igazabb és keményebb. Talán a férfierő is... legalább is addig, amíg háremre nem ácsing.
Köszönöm, mindenkinek, :-)
CsillahúgaAnna, ez meg a legszebb bók, amit kaptam! :-)
Látom-látom, hogy az alma itt né a fa mellett. :-D
Elvetemült vegetáriánus fehérnép a krumplilevesével...
Asszem itt emlegetnek..
Nem-nem, Csilla, bizonyIsten, nem gomdoltam Rád... csak nem vagy vegetariánus?! :-)
:-D nem vagyok vegeta, de nem eszem húst. De a szalonna nem hús! Meg a töpörtyű sem!:-D
Bizony nálunk a Fővárosban csak gyorsan hizlalt, gyorsan érlelt szalonna kapható a nagy élelmiszer áruházakban. Szerencsére a piacon fejkendős idős vidéki néni is kínálja otthon hizlalt, kukoricával etetett állatkájából készült portékáját, az igazi szép sötétpiros húscsíkkal, ínycsiklandóan illatos, szájban olvadós, gyermekkort idéző fenséges finomságot. Bevallom, most is hagynám, hogy elcsábítson, ha nem rotyogna a fazékban a töltöttkáposzta, aminek a töltelékéből nem hiányozhat nálam az egészen apró kis kockákra vágott szalonna.
Annyira egyetértünk szalonna felfogásban, kultúrában kedves Attila, hogy az már szinte káros mellékhatásokat képes okozni: pl. függőség, élvezkedés, bélpoklosság, dagadt-májúság, ilyenek...
Hanem ami engem illet, kedvenc és nélkülözhetetlen eledelem, nálam egyszer már valóban életet mentett. (Persze azóta is ezt teszi, de nem ennyire drámai módon).
Még a hőskorban, a nyolcvanas évek legvégén utcai ruhákba öltözötten, radiátornak tapadva jó forró teákkal, borral és vöröshagyma- szalonnával húztam ki a teleket. Láthatatlan történeteket, Karneválokat, Rémkirályokat, Ezerkilencszáznyolcvannégyeket, Nagyításokat, Hamleteket, Pestiseket, Közönyöket, Bukásokat, Kastélyokat, Pereket, Ember sorsákat olvasgatva, mint a munkásosztállyal a paradicsomba készülő proletár gyerek.
Egyszer az utolsó szappan nagyságú avasnak ítélt szalonnácskámat,-- barna papírzacskóstól, tenyérnyi bőröstől,-- annak biztos tudatában, hogy holnaptól már kánaán, vagyis pénzedike lesz beledobtam a nájlon vödörbe.
Két nap múlva már korrogott is bennem a nyílvánvaló: rosszul cselekedtem. Késett a fizi, kennyérre is csak félre tellett a megtalált banikból... Így aztán sűrűn meaculpázva és a szentekre/komcsikra magamban nyüszítve felkutattam a kukában az egyetlen esélyt: a megunt, kidobott és megtalált szalonnámat.
Amit szeretettel magamhoz is vettem és bocsánatot kértem az Úrtól, hogy ekkorát vétkeztem.
Azóta is mind egy falásig hasznosítom az összes elém kerülő mennyei-mannai áldott étket, a Szalonnát.
Sűrűn szórva rá a hozsanát. Elébe a pálinkát és utána a bort.
Egészségünkre, Attila !
Barátsággal: csaba
Köszi, Csaba! Ismerős a hangulat, élethelyzet, amit leírtál, annak idején magam is ettem végső szükségben alig penészes kenyérkaréjt avas szalonnával... és azóta tudom, tényleg nincs rossz szalonna :-)
Üdv:
Attila
Megjegyzés küldése