2010. január 16., szombat

Királyság

Törvényszerű, hogy rendszerint abból van a legkevesebb, amit a legtöbbet emlegetnek. Ahol valami végképp hiányzik, értelemszerűen inflálódik az illető fogalom.
Ugye, a piacon is akkor kezdődik az infláció, amikor eltűnőben a pénz értéke.

Különösen igaz ez politikai értelemben. Skandináviában nem szokás politikai stabilitásról beszélni naphosszat - mert az van, és kész. Magyarországon viszont megszokott dolog náci veszéllyel, nacionalista szélsőséggel riogatni: mert az meg nincs.

A legjobb azonban mégiscsak a monarchia kérdése. Valódi, Isten Kegyelméből uralkodó Királyból elég kevés van errefele, pedig igény valóban lenne rá. Nemcsak Magyarországról beszélek - nekünk legalább kijutott 56 koronás fő - hanem általában a térségről.
Nyilván, az sem lehet véletlen, hogy Kis-Magyarországon úton-útfélen hallani az utcai beszédben a "király" jelzőt, mint az infantilis elégedettség szinonimáját. Ami nincs, az értékét vesztve, közszájon forog.
Erről jut eszembe, hogy ha valaki nálam jobban ismeri a szlovák hétköznapi szlenget, (szub)kultúrát - és ebben semmi kunszt nem lenne, én ebben analfabéta vagyok - járja körül még ezt a témát, úgy érzem, a fentebbiek jegyében alighanem imádhatják a királyságot tót barátaink. Hiszen ha valahonnan, tőlük aztán végképp és végérvényesen hiányzik a még a saját királyság ötletének az árnyéka is.

Na de az igazi "királyság", most is, ebben az esetben is, mégiscsak Romániában van. Romániának még az a néhány Hohenzollern-királya is elég mulatságos volt, politikai szereplésük valahová az operett és a bábszínház közé helyezi érdemeiket - de most nem róluk van szó.
Romániában jelenleg annyi a megkoronázott, felkent, és kikiáltott király, mint boldogabb időben az angolszászoknál a kora középkorban.

Példának okáért mindjárt ott van őfelsége, I. Cioabă király, "minden cigányok királya", és aki Nagyszebenben székel többnyire. Épp a minap küldött Madonnának egy 24 karátos nagy aranyplecsnit, köszönetképpen, amiért az bukaresti koncertjén kifütyültette magát.
Na de mielőtt meghatódnánk e szuveréntől, gyorsan jegyezzük meg, hogy a minden cigányok királya mellett saját császáruk is van a romániai cigányoknak, mégpedig I. Iulian személyében. Iulian császár igencsak derék roma embernek tűnik, igazi reneszánsz alkat, aki távdiplomázott (hogyan másként?), roma nyelvből doktorált (miből másból?), van legalább 130 kg, és hobbija a fegyvergyűjtés (szablyák, pisztolyok, puskák: mi más?).
De mivel három a roma igazság is, nemcsak a magyar, azonal felütötte fejét a romák nemzetközi királya, bizonyos Ilie Tortica, aki nem gatyázott sokat, hanem Curtea de Argesen, a hajdani walachiai fejedelmek szakrális helyén koronáztatta meg magát ortodox papokkal. Ilyenkor láthatjuk, nemcsak minket ver a balsors két kézzel, azért a románokról sem feledkezik meg. Uralkodása nem volt hosszas, néhány köztörvényes családi ügy után sajnálatos módon elhalálozott, őt állítólag fia(?) Dan követte a trónon, na de erről többet nem tudok, és nem is óhajtok tudni.

És ha ez még nem lenne elég, hát jó ideje tartja izgalomban a romániai társadalom meghatározó részét, hogy ki lesz a "manele" műfaj új királya: Guţă, avagy a trónkövetelő Florin Salam. Televíziós, internetes-, nyomtatott sajtós szavazások, sms-ek, háttéralkuk, lemezeladások, talk-show-k, és kitudjamiféle suskusok döntik el ezt a cseppet sem elhanyagolható kérdést, izgulhatunk ezerrel.
(Anyaországi, és más, manelet nem ismerő boldogabb embereknek ajánlom, ne is nagyon érdeklődjenek a téma iránt, adjanak hálát védettségüknek, érjék be a mulatós zenével).

Csoda-e hát, ha Romániában ma, amikor a monarchia kérdése kerül szóba, az emberek vidáman bólogatnak, és senkinek semmi ellenvetése nincs, ezért hát teljesen egyértelmű, tiszta és világos, hogy itt soha nem lesz többé Román Királyság, amivel történetesen egyet is értek.

2 megjegyzés:

sat. írta...

a tótban a "király/ság" szót csak akkor használják, ha tényleg a megjelölt valóságról van szó. s az agymosottan kényelmes "izé, baz+, hülye fasz"-on kívül nem nagyon használnak más töltelékszavakat se, ellentétbe' a mostohaországi csökkenő létszámú /ez utóbbi érvényes a gyarmatosítottakra is) magyarokkal.
/úgy látszik, a kivétel itt is erősíti a kiötlött szabályt.)

Névtelen írta...

Felment a kurucra is.