2009. március 13., péntek

Az aláírás visszavág

Ezennel, és ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki aláírta a támogatói íveket.

Külön pár embernek (tudják kiről van szó), külön az aláíróknak, és külön azoknak a sajtótermékeknek, akik még ápolják a lojalitást és nem tévesztik szem elől a közös célt.

Az egész történet amúgy nevetséges. Valamikor azt mondtam, "úriember rangon alul nem harcol", és ezt most is vallom. De vannak pillanatok, amikor igenis erőt kell felmutatni, nehogymár azt higgyék ezek, amit hisznek. Mindegy, ha most éppen rólam van is szó.

Köszönöm mindenkinek. Azoknak, akik mellettem írtak/írnak alá, különösen. Akik ellenem, azoknak is. Mindkét fajta emberről kiderült, kicsoda, micsoda.

Ezért már megérte.

Köszönet.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Születésem után egy évvel az Édesapámat "politikai huliganizmus" (huliganism politic) címen hat hónapra bezárták Nagyenyedre, éspedig azért, mert az éppen aktuálisan "menő széliránnyal" szembe mert... köpni (képletesen). A kollektivizáló kortes-elvtársakat úgy vágta ki az udvaráról, "A KOMMUNISTÁK TOLVAJ-RABLÓ-GAZEMBEREK !!!"-kiséretében, mint ama szél a budiajtót. Ezért az elvtársak megbocsájtás helyett szétrúgatták a veséjét az egész hátralevő rövid életére..., így okulásunkra magunkon megtapasztalhattuk, hogy nemcsak a mosónők, de a szembeszállók is "korán halnak"...
Mostanra a vörös elvtársakból és ivadékaikból menő kapitalista üzletemberek, sikeres magánosítók, vezető egyetemi tanárok, erős politika-csinálók, nagy közpénzlehívó-osztogatók, megátalkodott közvélemény-formálók és hab a tortán: égszínkék "liberálisok" lettek. Most ezt vállalta be az alkalmazkodó "main stream", odahagyva a bolsikat, a szovjeteket, tárt karokkal felfeküdve a nyugati szélnek.

Romániában, ott fenn --nyílván nem véletlenül-- szívesen látott vendégek a nemzetietlenné "felvilágosult" gyurcsányok, eörsik, demszkyk. A várható inzultustól karhatalommal megvédik, a lesajnálástól zárt sajtóértekezleteken, fogadásokon pátyolgatják, "népszerűsítik" őket...
Ugyanott a legmagasabb szinten elutasítják, hivatalos közegekkel akadályoztatják, a médiában megalázzák, titkosszolgálatokkal gyakorolnak nyomást az erdélyi magyarok nagytöbbsége által valóban örömmel és bő reményekkel bármikor idevárt, normális magyar emberre, az elnök (!) Sólyom Lászlóra.

Az erdélyi magyarok hivatalos magas politikusi-értelmiségi körei, az általuk (is) kreált steril milliőben, ezen a több mint felháborító aljas praktikán fel sem háborodnak, be sem gerjednek... Nem az ő emberük. Semmi riposzt... Szerintük ez így van rendjén, és "minek jött ide?!" pont március közepén és egyáltalán... És minek nekünk "belső haza", Autonómia, "magyarkodás" ? (Nem elég nekünk a Világválság ?)

Én nem bánom lesz, ami lesz, de ez a fajta mentalítású liberálisok szerintem is "ÁRULÓK, TOLVAJOK ÉS PISZKOS GAZEMBEREK !!!"

És én is megjegyzem őket, magamnak, a jobb, a mi időnk reményében...

Iszlai Csaba, M-vásárhely

Klematisz írta...

Olvasom, mekkora port kavartál az írásoddal...azért remélem nem szegte kedved és írogatsz még ide. Látom sokan olvasnak :)

György Attila írta...

Köszönöm, Klematisz,

éppen, hogy meghozta a kedvem :-)

Do-Mi írta...

Kedves Csaba ! Megengeded,hogy az itteni irásodat felhasználjam ? Természetesen a nevedre hivatkozva... üdv és szimpátia

Névtelen írta...

György Attila szíves engedelmével -- ismételten visszaélve,-- e jó kis (mind jobban kedvelt, publikus) helyen üzenem Do-Mi-nak: részemről semmi akadálya és komolyan gondoltam amit abban a rögtönzésben írtam. Sajnos nem vagyok "Blogger", G-mail címem sincs, ezért vagyok itt "névtelen".
Bíztatva, neki drukkolva üdvözlöm Attilát és mindenkit, aki most mellette (így az őszinte, igaz szó kimondása mellett is) kiállt !

Iszlai Csaba
(raktáros-segéd és segéd fogalmazó)

Do-Mi írta...

Kösz Csabi ! Ha akarod édesapád keresztneve,a helység ahol volt,és az év amikor elvitték.
Attilának pedig megköszönjük,hogy elnézi nekünk....

Névtelen írta...

A Viktor nem mindig jelent "Győzedelmest", amint tapasztalom...

Nyárádmagyarós község, Maros-széken, mindenek ellenére még mindig a Székelyföld része (lehet)!

1962 első felében legalábbis azt a fertályt úgy hívták, hogy Maros Magyar Autonóm Tartomány, ha jól emlékszem vissza (pár hónapos szittya-sarjként már "Autonómiában" rúg-kapáltam... máig mindhiába).

Erről többet pl. ezen a linken:
http://epa.oszk.hu/00700/00711/00006/20023.htm

Hogy minek is mindezt? Hát azt rád bizom Do-Mi...

Üdvözlettel: Csaba