2009. február 2., hétfő

A ripacs

Jelen sorok írásakor éppen javában zajlik a 40. Magyar Filmszemle. De még mielőtt megriadnának olvasóim: nem erről fogok írni, hanem egy sokkal kellemetlenebb jelenségről. A Filmszemle csak onnan jut eszembe, hogy ha rajtam múlna: rögvest, alanyi jogon kiutalnék egy különdíjat a Gyurcsány Ferenc regényes „közszerepléseit” kiagyaló tanácsosnak. Utána meg, nyilván, kátrányba és tollba forgatni sem volna érdektelen: de hát a kettő nem zárja ki egymást.

Az ember azt hinné, a ripacskodásnak is van egy alsó határa. Pedig nincs.

Nézem most éppen legutóbb, amint kormányfői sajtótájékoztató közben, Budai Bernadett kormányszóvivő és szépasszony hirtelen, minden átmenet nélkül elájul: és mit ad Isten, egyenesen a snájdig Gyurcsány karjaiba, aki egy szeplőtelen lovag hősiességével azonmód ölbekapva menti meg a derék fiatalasszony életét. Szinte láttam már az aurát felderengeni a hős feje fölött.

Ebben azért van némi tragikomédia, ahogyan az ájulás indoklásában is, miszerint részben influenzás volt az ifiasszony, másrészt nem ebédelt.

Mintha nem telne rá a kormányszóvivői fizetésből… Pedig naphosszat ájuldozhatnának az orvosi ellátástól megfosztott, időnként valóban éhező magyarországi emberek tízezrei, sajnos egyikük sem Gyurcsány Ferenc karjaiba.

Persze, ez csak újabb epizódja a miniszterelnöki szappanoperának. És végül is, mit várhatnánk egy olyan embertől, aki képes gyermeteg és szirupos táncra perdülni néhai Teleki Pál irodájában, és azt közzétenni a médiában, aki árva gyerekeket talál az utcán, akihez képest az álruhás Mátyás király kismiska, és aki úgy hazudik, hogy azt már büszkén vállalja.

Már szinte várom, mikor fog cigánygyerekeket menteni ki a zajló Dunából, vagy mikor védi meg puszta kézzel a kormány különgépét az állig felfegyverzett magyargárdás terroristák eltérítési kísérletével szemben.

Egyébként meg üssek a számra, nem kéne ötleteket adnom. Mert ez olyan, ez képes rá, és megteszi.

Isten bizony, már magam is unom a saját népemet ostorozni, de azért ezeket lenyelni, és hogy ezekből népszerűséget lehet kovácsolni, azért mégiscsak kell a magyar társadalomnak is egy olyan morális mélypont, amelytől nekem is kedvem lenne egy kormányszóvivői ájulásra.

Bezzeg, valamikor volt még magyar miniszter, aki egy önhibáján kívűl megszegett diplomáciai egyezmény miatt öngyilkos lett. Igen, arról a Teleki Pálról van szó, akinek néhai irodájában a mai ripacs táncikál. Hát igen, a Horthy-kormányban még urak voltak a miniszterek, a szó klasszikus értelmében. Azóta se, sajnos.

„Táncolj, Feri, búcsúbuli!” – ha emlékeznek, ezt skandálták két éve még a budapesti tüntetők. És Feri táncol és ámokot fut azóta is, a búcsúbuli azonban egyre inkább úgy tűnik, a jobb sorsra érdemes országé. Ahol szívre tett kézzel kérdezheti meg a mártír miniszterelnök sírjánál a néhai gyilkosok rokona, eszmei és vérségi leszármazottja (igen, még mindig Gyurcsány Ferenc): „Imre, mondd te mit tennél most a helyemben”?

Jobb is azt nem tudni.

De hát ez lesz a vége annak, amikor egy országban egyszerre csak nem lehet, nem ajánlatos kimondani az igazat, és politikailag korrekt hazudni. Ahol a lopásnak mindössze „politikai felelőssége” van, azazhogy magyarán: semmilyen. Ahol az emberekkel elhitették, a papoknak, az alkotóknak, a történelmi arisztokráciának sem joga, sem erkölcsi(!) alapja nincs „politizálni”. Helyettük profi politikusok (értsd: tisztességes szakma nélküli emberek), bankárok és médiasztárok politizálnak, és virágoztatták fel az országot egészen a mostani mélypontig.

Egészen addig, amíg most azt is megértük, és különösebb felháborodás nélkül Magyarországon: csak úgy lazán, mindenféle egyeztetés nélkül elzálogosították a Szent Koronát. Még egyszer le kell ezt írni: zálogba adták a Szent Koronát. Ezt már kommentálni sem lehet, ilyenkor a magyar emberben "szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik"

Percig se csudálkoznék rajta, ha egyszer majd az is kiderülne, miután Magyarország nem tudja fizetni a kölcsönt, hogy az éppen esedékes részletet saját zsebéből fizette ki Gyurcsány Ferenc, amiért is cserében a Szent Koronát hazaviszi. És legközelebb abban lép fel a dzsungel királyaként valamelyik valóságshowban…

Fene a jódolgomat, már megint adtam egy ötletet.

(illusztráció: by Kuruc.info)

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

SZOBROT NEKI !

Ha már életében szobrot állítanak egy politikusnak, ott valami nincs rendben. De…
A demokratikusan megválasztott, sokak által – belföldön és külföldön egyaránt –
igencsak közkedvelt fiatal és lendületes magyar miniszterelnök Gyurcsány Ferenc mégis megérdemel egy szobrot. Alaposan rászolgált egész munkásságával, életfelfogásával, szavaival és tetteivel, sosem remélt megnyilvánulásaival. Sajátos önzetlen stílusát és különös mentalitását úgy állította a közösség szolgálatába, hogy iskolát teremtett, korszakalkotóvá vált és sok millió szimpatizáns (de sokszor az ellenlábasok) elismerését is kivívta.
Ezért pályázni szeretnék egy szobor-tervvel, amely őt örökítené meg a jelennek és a biztosan hálás utókornak.

Egy piramist képzelek el. A talapzata lapos ötágú vörös csillag. Innen futnak fölfelé
a vonalak,(az élek) a piramis csúcsa felé. A piramis anyaga víztiszta átlátszó műanyag: a legjobb, legdrágább fajtából. Ennek közepén áll Gyurcsány Ferenc teljes életnagyságban
( é l v e b e l e ö n t v e !!!)-arckifejezéssel, teljesen meztelenül. Derekán hanyagul, de megfelelően odakötött, kicsit lyukas nemzeti zászló. Egyik kezében egy narancsot tart, a másikban rendőri „viperát”, amely át van döfve a narancson, abból barnás szirup csöpög.
A piramist körbezárják az egymás mellé állított különféle jeltelen rendőrpajzsok, rajtuk rohamsisakokkal. A piramis csúcsán jobbra billenő sarló és kalapács színtiszta aranyból.
(Ha még marad pénz, és nem tűnik művészi szempontból túlzsúfoltnak,
a kompozíciót bővíteni lehetne, mondjuk úgy, hogy minden csillag-beugrásba, vörösre festve, odaállítanának egy-egy hűséges támogatóját. Itt állhatna Kóka János, Demszky Gábor, Veres János, Lendvai Ildikó, Hiller István, vagy bárki, aki érdemesnek találtatik erre a szerepre. Ezeket a mellékfigurákat és színüket időnként akár cserélni is lehetne…)


Ha ezt a megoldást elfogadhatónak tartják, meggyőződésem, hogy a legjobban sikerült és a legmodernebb nemzeti ereklyének hódolhatunk ezután. Olyan helyre fölállítva, ahol mindenki számára jól látható és megközelíthető,-- mondjuk a Parlament elé,-- a köznép is állandóan leróhatná kegyeletét, vagy szabadon gyűlölhetné, ( nyalhatná, vagy leköphetné ), ahogy tetszik… és a világ felé is szimbolizálhatna egy régóta várt, kikristályosodott társadalmi konszenzust.


A vélhetően nyertes pályázattal támogatni szeretném, mindazokat, akik bármilyen -- testi, lelki, erkölcsi, anyagi, sorsbeli, esetleg mélységes személyi vagy közösségi -- bántódást elszenvedtek a redszerváltoztatáson átszivárgott : kommunistából, ávéhásból, szocialistából bármivé átvedlett, a magyar nemzetben kimutatható kárt tevő politikusok, országkiárusítók által és miatt.


Egy titulus nélküli, (ezért nyugodtan címkézhető) „román”,


Iszlai Csaba, Erdély, Mv-hely , 2006. 11. 15.

György Attila írta...

Kedves Csaba,

ez jobb volt, sokkal jobb, mint a bejegyzés, köszönöm! :-)

A szoborállítást ötletét magam is támogatom, talán az SZDSZ-féle idő-óra helyére kellene állítani, amúgy sem műkődött (az sem), egy percet sem...

Csak kóbor ötlet, de a piramis talapzatán helyet kaphatna az Apró-, és Dobrev-klán is, elévülhetetlen érdemeikért... Esetleg Kun Béla, mint szellemi előd... de túlzsúfolt lenne, igaz.

Az igazság az, hogy minden viccet félretéve sem tartanám rossz ötletnek egy ilyen szobor felállítását, - egy normális Magyarországon, - elrettentő mementóként...

Klematisz írta...

Azt (is) szeretem ebben a blogban, hogy így még az olyan, a politika iránt fikarcnyit (?) sem érdeklődő személyek mint én is felfigyelnek a (politikai) világban történő "eseményekre"...én csak az este néztem meg ezt az ájulásos dolgot a híradóban, azután, hogy elolvastam a blogbejegyzésedet :)

Gurzó K. Enikő írta...

Gondolja, Attila, hogy nekünk kell szobrot állítanunk annak, akihez már semmi közünk? Bár lenne...
Üdv.

György Attila írta...

Üsse kő, ne nevezzük szobornak, nevezzük a gyalázat mementójának... Bár az is igaz, jobb lenne egyszer teljesen elfelejteni ezt a társaságot. Aligha fog sikerülni...

Patrubány Csilla írta...

Azért volt felháborodás. Nem különösebb, de többezren voltak az Alkotmánybíróság előtt.

http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_01_27_satan-el-a-szent-koronatol-ossznemzeti-tuntetes

És Teleki Pál annyira lett öngyilkos, amennyire Tisza Istvánt ,,véletlenül" a házába tántorgó tengerészek véletlenül ölték meg.

György Attila írta...

Igen, kedves Csilla, tudok róla, az árulás súlyosságához képest írtam, hogy sajnos, nem övezte "különösebb" felháborodás.

Teleki Pállal kapcsolatban (is) igazad van... De az Ő személyében mindenképpen egy óriási morális formátumról mártírról van szó, a ripaccsal már együtt emlegetni is valamelyes tiszteletlenség. Mea culpa.

Do-Mi írta...

Nekem szomorúan csak egy Ady idézet jut eszembe :
"Hurrá hajóm,
Rajtad a holnap hőse.
Röhögjetek
A részeg evezősre."
És röhögnek is keményen rajtunk.
"Szegény elhasznált magyarokon," od.