2008. május 13., kedd

Etrúria

"Gyönyörű pillanatok.

Emlékszem, amikor Veiji ostrománál díszruhámba öltöztem, ötven aranyat tettem köntösem bal oldalára, ötvenet a jobbra, és harcosaim élén kilovagoltam a biztos halálba.... Bár lehet, ez talán nem is Veijinél volt...

És emlékszem, ahogyan Cerveteri mezején állottunk a túlerő ellen, s a főemberek és haruspexek könyörögve kértek: ne induljak a csatába... És elindultunk. Aztán, a vesztett csata után, valami ismeretlen, alig vizes patakba fulladtam a nehéz vértezetben... Cerveteri lett volna?!

Tarquinia. Az utolsó védvár, amit megvédtünk az ellenségtől, akik rokonaink voltak. Ezt a csatát megnyertük, aztán saját népem árult el, s örgen, megtörve, földönfutóként nézhettem végig a bajtársak pusztulását békeidőben. Ez is a harc része, akkor megtanultam.

A vetuloniai mezők jutnak eszembe ilyenkor, ahol fogságba estem, s az utolsó szó jogán ivókupámmal halálba sújtottam az ellenség vezérét. Néha a gőgnek is adózni kell, mert ebből táplálkozik a harcosi lélek. Utána sokáig győztesek voltunk, s még távoli népek is imákba foglalták irántunk való félelmüket – holott félelemre okuk nem volt. Ma már mindegy.

Umbria... ahol testvérem, a lukumói vér ütött pártot ellenem, s ahol pusztán az ősi vesszővel kezemben átsétáltam az ellenfél táborába, s gyermekként hoztam ki öcsémet onnan, megszégyenítve, mert vére és az istenek ellen támadt. És nem akadt ember, aki nemhogy fegyvert, de tekintetét rám emelte volna...

Populoniára gondolok ilyenkor barátaimmal, a helyre ahol soha nem harcoltunk. Ahol megjelentek és behódoltak előttünk mind a környező népek, mert vidám és erős harcosokat láttak seregünkben, s életösztönük megsúgta az örök igazságot: soha ne harcolj azzal, aki életéhez nem ragaszkodik. Vagy azzal, aki életéhez túlságosan is ragaszkodik. Már magam sem tudom: elpuhultam, elpuhultunk az állandó bölcsességben. A helyekre sem emlékszem pontosan. Az időkre sem.

Száz aranyam azért még mindig akad, amit köpenyemben kétfele oszthatok, mielőtt kilovagolnék a végzet elé. Bár aligha lesz erre még alkalom."


(A fotón toszkánai látkép. Hát nem ismerős?)

3 megjegyzés:

Tv for Blogs írta...

Nice blog, I love this my friend. Kisses for you. Alda

mimiért írta...

Nagyon,nagyon szellemes.Örülök,hogy felfegeztem irásait !
Mellesleg :

Önnek még akad száz aranya ?

György Attila írta...

Részemről a szerencse :-). Hát, jobb pillanatokban akad még száz arany... Az igaz, hogy ezek a "jobb pillanatok" egyre kevésbé jellemzőek :-)