2014. február 4., kedd

Kakukkfű



Éhes volt, ezért valamit sütni kellett. Főzni nem tudott, férfiember lévén.

Éppen „víg özvegy” volt, kisebb hidegháború után a szerelem távozott egy hétre a közös lakásból. 
Szeretni is kell, enni is kell: tehát...

A füstölt oldalas finom -  morfondírozott... - megsütve sem rossz, sőt.

 Krúdyt olvasott azelőtt, ezért különös vonzalmat érzett most ezt az ártatlan állatot enni.

És mellé tojás. Ez egyértelmű. Aztán feltárta a hűtőszekrény mélyét, ebben a sokat átkozott, globalista világban, ahol elég benézni a hűtőszekrénybe, és földrészekre találhat az ember: igen, tojás is volt.

- Zöldség is kellene - gondolta, noha ősi csángó-székely emberként mérhetetlenül megvetett mindent, ami zöld, és a földben nő, és nem savanyított...

Néhány rátermett fehérhagyma mosolygott szembe vele. Elvette az egyiket. Felvágta, keresztbe vágta őket, amit minden nyugati hagyomány tilt, aztán a közepét kiszedve, a széles, tág hagymakarikákat a serpenyőbe helyezte.

-Egye fene –mondta – talán olaj is kellene alá. Olívaolajat vett elő, ami a szerelemnek köszönhetően volt a házban, és bőven öntött a serpenyőre.

Aztán a tojásokat a hagymakarikákba öntötte.

Gyönyörű tükörtojások sültek az olívában a hagymakarikák öveztében, füstölt oldalasok pirultak, és valahol, egészen közelről felnyávogott egy macska, aki azonnal kapott egy oldalbarúgást.

- Kevés parmezán kell még hozzá – gondolta. És tett. Nem keveset, sokat. Só, bors, paprika.
És kész volt a tökéletesség. Megterített, ecetes uborkát, paradicsompapkrikát tett mellé, és egy korsóba sört töltött. Isteni volt minden. 

Csak egyvalami hiányzott. 
Amikor erre rájött, kis üvegben kakukkfüvet vett elé, és bőven megszórta vele az ételt. Soha nem szerette a kakukkfüvet, ki nem állhatta az ízét.

De szerette a szerelmét, és most Ő hiányzott.

Nincsenek megjegyzések: