2013. április 23., kedd

Catulus kaetzegiensis (Transzilvállatok 23.0)



Netuddmeg...

Székelyül kecegányfióka.

Egyike a székely-, és csángóföldi klimaterikus állatoknak, ezért egyáltalán meg nem lepő módon többnyire Bodzafordulón, Gyergyóalfaluba, illetve a Gyimesekben fordul elő tömegesen.

A kecegányfióka ugyanis általában mínusz huszonegynéhány fok körüli hőmérsékleten szokta tiszteletét tenni, ezért csak az év nyolc-vagy kilenc hónapjában aktív, a fennmaradó időben egyedül a bubo bubo cupropenis tudná megmondani, mit csinál.

Meglehetősen űzött vadnak számít, helyi kútfők és öregebbecske székelyek szerint ugyanis a fázó, vacogó ember „kergeti a kecegányfiókákat”. Egyes vélemények szerint ez mindössze csak annyit jelent, hogy kecegnek az illető fogai, illetve az is lehet, a kabát, azaz kacagány hiánya vagy szűkös volta a ludas: mi azonban őszinte meggyőződéssel valljuk, a kecegányfiókák léteznek.

Felnőtt kecegányról még nem érkezett hitelt érdemlő beszámoló, meglehet, az ivarérettség beállta után valóban kacagánnyá változnak, valahogy úgy, mint a bábból a pillangó, illetve a székely mintaférjből a részeges disznyó.

Vannak, akik tudni vélik, a kecegányfiókának piros szeme van, ezért például kitűnően el tudná rejtőzni ő is a meggyfán, persze, ha télidőben lenne meggy a fán. De nincs, olyankor a meggy az ötliteres borkányban van a kamrában, s rajta a jóféle szesz, ami a kecegányfiókák kergetése után igen jó hatással van a székelyekre, sőt kellő fogyasztása esetén már nem is igen kergeti azokat.

Minek utána annyira rejtélyes állat, hogy még a google sem ismeri, nem is nagyon van róla más mondanivaló. Ha nagyon realisták akarnánk lenni, valószínűsítenénk, hogy a kecegányfióka a farkasfélék családjába tartozik, tekintettel arra, hogy eleink a kacagányt előszeretettel készítették farkasbőrből. Mi azonban nem vagyunk realisták, és ha azok lennénk, akkor is tudnánk, hogy a ’zembernek ezeken a vidékeken jobb dolga is van, mint farkasordító hidegben farkasokat kergetni, szóval ez a magyarázat nem állja a helyét.

Sőt, a magyarázat alatt keceg a léc. 

Úgy hogy egy hiteles expedíció felállásáig, és a kecegányfióka személyes megkergettetéséig másfajta kijelentésektől tartózkodunk. Aki többet akar tudni, keresse meg a Székely Enciklopédia nemzetes szülőatyját, Sántha Attilát, akinek minden bizonnyal lenne erre valamilyen magyarázata.
Mert neki mindenre van, ami eccer székely, s ami nem, arra több is.

Nincsenek megjegyzések: