2011. október 14., péntek

Korai, de öröm.

Szavazhatunk. Végre.

Sőt, minden fanyalgás, jópofáskodás dacára: választhatunk is. Mert az, hogy minden szavazat számít, nem csak Romániában, az Egyesült Államokban és Szenegálban igaz: hanem a Kárpát-medencében is.

Az új magyar(országi) választási törvényjavaslat szerint a határon túli (- rossz szó, de erről később-) állampolgárok is szavazhatnak a magyar(országi) választásokon.

Természetesen országos listára, azaz pártokra, és nem egyéni jelöltekre.

Na, ilyenkor jön, és jön, és jön, rendületlenül az ellenkampány. Hogy ez gyakorlatilag fél szavazatot számít. Mihez képest, kérdem én? Részvétel kérdése minden. Hogy nem szavazhatunk egyéni jelöltekre... Nos, majd az is lesz. Most még nem. Mert ez egy újabb falat, és aki ezt nem érti, az gondoljon arra, milyen jó lenne úgy választani, mint annó Iliescu és Vadim közül Romániában...

Márpedig, a jelenlegi kisebbségi magyar politikai helyzetet tekintve a Kárpát-medencében, alighanem hasonló személyi választások elé kerülnénk.

Nem beszélve arról, hogy mégis, hogyan szavazzunk mi, Beregszászról, Dunaszerdahelyről, vagy Kézdivásárhelyről, mondjuk a karcagi képviselőre?!

Ez ilyen egyszerű. De nem, a mindenkori megmondóemberek ezt gyorsan lefordítják: hogy a határon túli magyar szavazata félszavazot ér.

Hát egy lópikulát, hogy legyünk szalonképesek.

Nem: a szavazati jog szavazati jog. És ez él, és 66 év óta újra van. Szavazhatunk, és beleszólásunk van abba, hogy a mindenkori magyar Országgyűlés a MI Országgyűlésünk is legyen.

És hogy határon túli... Pillanatnyilag igen. Talán hosszú távon is. A történelem nem lineáris, nem tudjuk, mi lesz. De legalább ne használjuk ezt a szóösszetételt, ne sulykoljuk az agyunkba, azt, ami természetellenes. Maradjon „egyszerűen” magyarság, bárhol is éljen, aki magyar állampolgársággal bír.

Mert nagy dolog ez, amit megint csak az nem ért, aki nem akarja.

Én részemről örülök a lehetőségnek, élek vele, és igen, hálás vagyok.

Igen, hálás vagyok, ha úgy tetszik, „megvásárolt” vele, az, aki. Nem leszek feltétlen kiszolgálója, híve, de nem felejtem el, ki adta meg nekem a választás lehetőségét. Azt a lehetőséget, amiért éppen az ellendrukkerek ugatnak, amikor nem rólunk van szó: de ilyenkor elborzadnak tőle.

Hát éljünk majd a lehetőséggel. És ne mérlegeljük, hogy leadott szavazatunk mennyit számít majd: hanem szavazzunk, lelkiismeretünk szerint.

Ha nem, akkor majd ismét lehet sírdogálni, jaj, de átvertek minket.

Nem. Mi magunkat verjük át, ha elhisszük, hogy nem számítunk.

Nincsenek megjegyzések: