
Ez tény. Közben messze legnagyobb bajom, hogy éjszaka a szomszédos strandon buli lesz. Ami azt jelenti, hogy nézhetem bár kedvenc horrofilmjeimet, attól még gyomromba rezeg a szomszéd buli mélynyomója.
Közben Waltarit olvasok, ami gyógyír a léleknek: nem véletlen, kevesen ismerik: és egyszer csak…
Egyszer csak elszáll fölöttem hirtelen két román vadászrepülőgép, de olyan alacsonyan, hogy látom a pilóta arcát. Ez nem vicc.
Mármost Székelyföldön román vadászgépek olyankor repkednek, a boldogtalanok, amikor bajban vannak. Pünkösdi búcsúkor. Autonómia-jelzéskor. Vagy éppen Tusványos következik: történetesen közben régió-átszervezés, és terítéken az autonómia, mint most.
Ilyenkor mosolyog a magamfajta a függőágyban: mert elreppen fölöttem ötven méterre két enyhén szólva is leharcolt MIG 23-as.
Azok voltak.
Elröpülnek a boldogtalanok, és elgondolkodom: ezzel ijesztgetnek engem?
Mit tudnak csinálni? Zajt? Azt lényegesen nagyobbat csinál a szomszéd strand.
Lelőnek? Nem hinném. Ennél a sebességnél maximum tüzérségi állásokat bombázhatnának.
Fenyegetnek?
Na, ez az, ahol mosolygok.
Ha ennyire telik a román hadügytől… és csak ennyire telik… örüljünk neki.
Repkednek, a boldogtalanok.
Félnek.