2011. március 6., vasárnap

Könyvajánló: Hozott szalonnával

Azért, ha egyszer kíváncsiak lennénk a hétköznapi, apróbetűs nyomorúságainkra, elegendő csak felütni egyszer mondjuk a Heti Hirdetőt vagy bármely más honi apróhirdetés-újságot.


Az élet csak ott zajlik igazán, s legalább annyit elmond egy közösség és egy kor képéről az apróhirdetések világa, mint a politikai elemzők és szociológusok méregdrága tanulmányai. Van azért annak is relevanciája, amikor valaki három család méhet cserélne tűzifára, vagy éppen alig használt bicikliülést kínál eladásra.

Az emberiség általános kultúrtörténete kétségkívül összefoglalható lenne apróhirdetésekben is, és egy idegen civilizáció bizarr, de hiteles képet kapna világunkról.

Ugyanolyan hiteleset, amilyent a Hozott szalonnával... című könyv nyújt számunkra a XX. század Magyarországáról. Gáti István válogatása a magyar országos sajtóban megjelent apróhirdetésekből nem csak hiteles - és mi tagadás: szórakoztató - korkép, de egyfajta kórkép is. A minden időkbeli emberi természeté.

A világ olyan nagyot azért nem változott és nem változik, ez lenne az „aprók" könyvének első tanulsága. A társadalom kilencvenöt százalékát mindenkor a pénzkereset motiválja, foglalkoztatja, élteti, még a műfajok sem különböznek olyan nagyon. Eladni, megvásárolni, társulni, beházasodni, csőbe húzni, szolgáltatni: ha kétszázezer éve lettek volna napilapok, minden bizonnyal már akkor is megbízható kőbaltaügynökök és mamutcomb-nagyforgalmazók kínálták volna szolgáltatásaikat.

Az ember azért érző lény, ezért a fennmaradó, mintegy öt százalékát az apróhirdetésekben a szerelmi vagy legalábbis társas élet foglalkoztatja. Mindössze a megfogalmazás változik az idők folyamán, mert amíg valamikor „tisztességes úr (vagy) úri hölgy ismeretségét" keresték tisztelettel, addig manapság már nyugodtan ki lehet írni, hogy ötven euró per óra az együttlét.

Nyilván, azért a századelőn sem volt ritka az olyan feddhetetlen úriember, aki szívesen elvett volna feleségül olyan dámát, aki hatezer pengőt adott volna kölcsön.

És vannak üdítő, egészséges jelenségek közben, mint amikor az orosz fronton harcoló magyar tüzérüteg keres jó állapotban levő tangóharmonikát magának, vagy megtudhatjuk, hogy X. Y. nem egy öntudatos munkás, mivel még mindig nem fizetett elő a Népszavára.

A pénz és szerelem utáni szaladgálás természetesen erős kölcsönhatásban állt a mindenkori politikával. Naiv az, aki azt gondolja, másként van ez. A huszadik századi apróhirdetések majdnem felében, mondjuk, úgy ’45-ig, cseppet sem elhanyagolható kitét, hogy mindaz, aki elad, vásárol, házasodik vagy üzletet indítana, keresztény vagy izraelita, mindkettőnek jól behatárolt célközönsége van, és bármilyen döbbenetes, világosan elkülönül benne két, nem egymás mellett, hanem a másik mellett élő közösség.

De mindez annyira nem is volt fontos. Inkább csak szikár tény, amit mindenféle ideológiai körítés nélkül rögzít ez az apróhirdetés-gyűjtemény. Tanulságos olvasmány, az bizonyos.

Társadalomkutatóknak, humán szakos egyetemistáknak magam részéről szinte kötelező olvasmánnyá tenném ezt a könyvet. Sok illúzióval lenne kevesebb, de az emberi sokszínűséget bizonyosan jobban megértenék.

A könyv a Fekete Sas gondozásában jelent meg Budapesten 2006-ban. Megvásárolható az újságárusoknál és a könyvterjesztőknél.

Vagy kölcsönkérhető jelen sorok írójától. Ugyanitt három pár futósíléc eladó.

3 megjegyzés:

Judit Lingon írta...

A síléceket jobb, ha megtartod. jön még kutyára dér, és akkor kemény valuta lesz a síléc. Nálunk (Svédországban)az utóbbi két évben masszív hótakaró borította/borítja az országot. Hallottam a rádióban, hogy a kis északi családi vállalkozás, akik sílécek készítéséből próbált eltengődni a századforsuló hómentes telein, kénytelen volt munkába állítani a kilencven éves dédit, annyira beindult a biznisz. :-) Üdv északról!

Farkas Attila írta...

Gratulálok a Jozsef Attila dijhoz. Nem vagyok elfogult, de kb.minden második blogbejegyzés megérne 1-1 hasonló dijat.

György Attila írta...

Köszönöm! :-)