2010. január 25., hétfő

Importgének

Ha nagy leszek, lehet, török leszek.

Nemcsak azért, mert így jobb hangulatban gondolok majd Mohácsra, nemcsak azért, mert akkor sikerült volna megvédenem az első világháború elvesztése után is területeimet, és nemcsak azért, mert akkor tiltakozni mernék az izraeli arrogancia ellen.

Hanem azért is, mert akkor most lehet, mehetnék Mongóliába, megélhetési alapon férfinek lenni.
Olvasom ugyanis a hírt, miszerint Ulánbátorból magas rangú kormányküldöttség érkezik Ankarába, azzal a baráti kéréssel, hogy ugyan legyen már olyan bátyjuk Törökország, és adjon nekük húszezer ivarérett török férfiút.
Mongóliából ugyanis nemcsak az SZDSZ és Bokros Lajos hiányzik, de a legutóbbi hírek szerint férfiak dolgában is meglehetősen ingatagon állnak, állítólag minden mongol emberre (bocsánat, férfira!) hat darab fehérnép jut.
Ami férfiszemmel kifejezetten egészséges arány, nemzetpolitikai, demográfiai és feminista szempontból azonban egyenesen katasztrofális.
Mármost jó kérdés, milyen szempontok alapján választják majd ki a török hímeket, gondolom, alapvető, hogy remek potenciállal rendelkezzenek, nemzőképesek legyenek, örökletes betegségek nélkül. Továbbá nem árt, ha bajuszosak, és izmos felsőtesttel rendelkeznek, és ahogy ezeket a türk-mongol népeket ismerem, a körülmetélés lehet, kizáró ok. Bármi előfordulhat.

Tény és való, ha kicsit jobban utána gondolok, azért Magyarországra is elkelne legalább húszezer egységnyi friss, ázsiai, rokon-génkészlet, ha már a huszonhárommillió román nem jött be, és újabban a székelyek is inkább otthon csinálnak csak gyereket.

A probléma amúgy nem elszigetelt, mielőtt elkeserednénk a saját, vagy ne'adjisten a mongolok sorsán, kárörvendjünk inkább azon, hogy Nagy-Britannia sperma-importra szorult. Igen, tény és való: a brit spermabankok olyannyira kiszikkadtak, hogy a jobb sorsra érdemes brit nők már lassan interneten rendelik maguknak a szükséges adagot.
Sőt, a brit kormány komolyan fontolgatja, hogy ezentúl fizetni kellene a spermadonoroknak, mert ingyen már élvezni sem hajlandóak Mr. Bean kortársai.

Ami azt illeti, mi meg, magyarok, akár donorok is lehetnénk, pénzt is kapnánk érte, meg javítanánk is a brit génállományt... azaz utóbbit talán mégsem.
Hiszen lassan húsz éve, hogy nekünk leginkább szocialistákkal és liberálisokkal van tele...

3 megjegyzés:

Do-Mi írta...

Na vegre...
megmosolyogtatott...

Névtelen írta...

Szegény mongol rokonainkra is eléggé rájár a rúd. Na, nem az amire hat az egyhez, nő-férfi arány alapján számos mongol nő epekedik, hanem a Sors Mindenhatóé... Nem elég, hogy hasi-pasiból kevés van, (lehet hátúlról-pasiból van több, hogy nem szaporodnak?!), de most a mínusz negyven fokos hidegben, -- amellett, hogy kétmillió háziállat éhen-pusztult, vagy megfagyott,(köztük is a rengeteg csődőr, bika, kos, kan és kakas), -- a maradék hímtag sem áll rendelkezésre... Annyira alacsony az olajnyomás... ( Ott fenn jó bort meg honnan ?!)
Talán a viccbéli cigányt kellene odaküldeni, akinek egész télen volt mivel ágálni, mert már az elején úgy maradt a sarki hideg miatt... Szavatolt szaporulatot produkálna a csávó, bármilyen színű meteós körülmények ellenére is, az biztos... Csak szét kell nézni a Balkánon. Az eredmény önmagáért beszél...
Az viszont mindenképpen érdekes, hogy az állítólag miattunk felhúzott Nagy Faltól délre igen nagy hatásfokkal szaporodnak a sárgák, attól északra meg elég szelektíven, finnyásan...
Na és mitől is lennének jobbak a megremélt/rendelt török phalloszok ?! Ha Janicsárokra vetik magukat a magashegyi Amazonok, akár még Új-Kurdisztán vállhat külső-Mongoliából (a belsőt Kína már lenyelte nyelvestűl, múltastúl!)
Erre nem gondoltak ?

Csaba

Do-Mi írta...

http://sztandit.blogspot.com/2009/07/oromcsi-ujgurokat-gyilkolo-szemermes.html