2008. december 3., szerda

Hungária színeváltozása

Úgy tartják néhol – a székelyeknél is –: a fiúgyerekből akkor lesz „ember”, amikor a szülő meghal.

Van ebben némi fájdalmas igazság, átvitt értelemben is. Amennyiben a felnőtté váláshoz hozzátartozik az illúziókról való lemondás, a magány tudatosítása, úgy ma már az is világosan látszik, hogy ama december 5. bizony felnőtté „ütötte” az erdélyi magyarságot is.

Nem mintha olyan nagyon hiányzott volna ez a trauma: mert az volt, kétségtelen. De valahogy, addig a népszavazásig, minden erdélyi és székely emberben ott volt valahol a „kis testvér” tudata, felnézett az Anyaországra, és jól vagy rosszul leplezett kisebbségi érzéssel tisztelte a magyarországiakat, várta el tőlük a jó szót, a védelmet.

Na, ennek egy csapásra vége lett. Az mai napig is megmagyarázhatatlan, miért történt ez így, mit és miért féltettek tőlünk ennyire, „határon túliaktól” (- Istenem, már maga a szó is aberráció -), hogy a morzsák hívása erősebbnek bizonyult a vér szavánál. De megtörtént, és ezzel kénytelen volt rájönni az elcsatolt területek magyarsága: bizony, magára maradt, egyedül kénytelen megvívni ezen túl a mindennapok harcát.

Mi több, az is valószínű, hogy bizonyos értelemben, nemzeti értelemben például, éppen nekük, a kirekesztetteknek kell majd példát mutatni, megmenteni a kis anyaországban rekedteket.

Trianon óta valahogy minden nemzedék, - és valahogy minden nemzedék elárult volt – átörökítette a következőnek az erős, gondot viselő Magyarország illúzióját. Ez most megtörött ezen a népszavazáson: hogy mennyire baj, majd az idő választ ad rá. De tény, hogy éppen ez a kommunizmuson, forradalmon, Moszkva-téri emberpiacokon edződött nemzedék volt az, amelyben felébredt a dac és a sértettség, a fájdalom után csak felszegte a fejét, és azt mondta: - Hát jó. Akkor majd mi.

Felnőtté válott. A testvériség, a test-vér kapcsolat természetesen megmaradt: de többé nem „kisebbik testvér”, morális értelemben különösen nem az.

Amúgy a kezdeti trauma elfásult. Egy idő után a legmélyebb fájdalom is kiégeti önmagát. Ma már az sem ritka, hogy ha Csíkszeredában december 5.-e kerül szóba, arra gondol az ember: aznap játszik a Sportklub a Miskolccal a jégkorongbajnokságban.

És ez kétségkívül egészségesebb dolog, mint a sérelmet ápolgatni.

Bármennyire is ott legyen az a sérelem a behegedő felszín alatt.

Mert ott van.

Hiszen, egy másik hasonlattal élve: nem véletlen, hogy Hungáriát női alakban ábrázolják. Csak az őrületig szeretett nő megvetése és cserbenhagyása tud ennyire fájni.

Attól még szeretjük.

12 megjegyzés:

Patrubány Csilla írta...

Ez nagyon hiányzott már. Valahogy nem képesek revideálni a nosztalgikus és atyáskodó viszonyulásukat. És amikor az ember azt mondja, hogy nem szorul támogatásra, akkor rögtön hozzávágják, hogy nyakas székely, már megint lázong. Pedig puliszka, havas táj, nehezen bevehető kanyarokon kívül, van itt még más is, és nem föltétlenül kisebb.

Murányi Sándor Olivér írta...

Így van, Hadúr szeretjük Hungáriát. De innen, a Hegyről számunkra ők a határontúliak - sajnos. Mint, ahogy 18. december 1-én megkérdezték falustársai a Gyulaférvárról hazatérő máréfalvi székelyt:- Mit intéztél? - Győztünk, fiaim, Romániát hozzánk csatolták! - kacsintott vigasztalóan a székely, jelezve, hogy nem szarunk be. Amiért Anyánk szembeb....a velünk a konyhaajtót, azért mi még fiai maradunk, mert öregkorára ápolásra szorul... Murányi

Klematisz írta...

Én nem szerettem soha a "rajongásig" Magyarországot (ez nem jelenti persze azt, hogy nem szeretem), sosem éreztem úgy, hogy anyaország, haza, hon stb. lenne, mert nemzeti identitásomat, azt hogy magyarnak és nem más anyanyelvűnek vallom magam nem egy terület, egy földdarab határozta meg, hanem a szüleim, a családban beszélt nyelv, azoknak a meséknek, verseknek a nyelve, amit gyermekkoromban olvastam... Úgyhogy engem nem ért sokkolóként december 5. Ne kövezzetek meg érte :)

György Attila írta...

Mindkettőtöknek nagyon igaza van, természetesen hozzám Murányi mimniszter uramé a közelebbi... de a Tied is elfogadom, Klematisz, nincs akkora különbség... mindössze nézőpont kérdése.

Egyébként meg: mi lenne a haza, a nemzet, ha nem a nyelv, a mesék? Nem "ők" a magyarok, kedves Klematisz, és nem "ők" Magyarország. Mi vagyunk az. Lásd Murányi példabeszédét...

Szeretettel :-)

KurtaBetyár írta...

Tanulságos írásodra mi is felhívtuk olvasóink (vajon van nekünk olyan?) figyelmét.

György Attila írta...

Köszönöm... nos, belőlem máris visszajáró olvasótok lett, épp ismerkedem az oldallal.

KurtaBetyár írta...

Még erősen beinduló- és kialakuló-félben vagyunk, de igyekszünk. Mindenesetre köszönjük az érdeklődésed, és annál jobban örülünk, minél gyakrabban látogatsz meg minket.

wing írta...

Fáj a szívem, legszívesebben sírni tudnék, ha eszembe jut, a mai napig. pedig magyarországi vagyok. Akkoriban nem hittem el, hogy valaki tényleg szavazhat erre nemmel. De sokat változott utána a világképem, a hozzáállásom a magyarsághoz...

Névtelen írta...

Ezervalahány év óta létezik a magyar, nép és hon . De hol van a magyar NEMZET ?! Eddig a kohézióig még nem , (s talán már nem is ...) juthatott el a magyarság, ahogy a néhai elég Nagy Magyarország testén magukra eszméltek és fölszaporodtak a kis nemzetek, melyek most élvezettel fojtogatnak, s lenyelnek keresztben mindenestől.
A románok pl. a "lelküket adták", amint dec.1-én hallottam a nagy Egyesüléshez. Szerintem még a f...ukat is, mint a rokon albánok odaát... S ez a nagy Közösülés cáfolhatatlan eredményre vezetett... Ők "vannak" és "lesznek", mert nemzetben gondolkodnak és élnek, ráadásul minden területtel egyesülni akarnak, amit csak elleptek ...
MI meg magyarokul annyifelé vagyunk, ahányan csak létezünk...
Még sosem tapasztalhattuk meg az érzés lényegét: "Együtt". Mert valójában sosem voltunk egyszerre minden magyar tényleg együtt, egy Nemzetben. Valahogy nem sikerült csak használni a szót, hivatkozni erre, de megélni már nem voltunk képesek. Az óhajból, csak sóhaj maradt. Akarat és cselekvés alig... Ebben való maradéktalan Hit szinte semmi... (Csíksomlyó is csak "pótlék", arra ami a valóságban már soha meg nem nyílvánulhat: az összmagyarság, mint Egység). Ha valahol, hát itt van elásva a nemlétező Magyar Nemzet sírköve.
Ha csak két magyar maradna a földön, akkor is az egyik a másiknak betartana, s a harmadik járna jól! (Ezt jól tudom: tizenkét magyarral és egy románnal dolgozom...)

Ennyit 2004. december 5.-éről

Csaba , de nem király

" Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz ( dél, nyugat, észak, kelet, Erdély ) világában egyensúlyt teremteni. És ez az egyensúly az, ami a történeti emlékezetünk szerint még senkiben sem valósult meg ". Hamvas Béla: Öt Géniusz

György Attila írta...

Kedves Csaba,

a klasszikus esete annak, amikor a hozzászólás jobb, mint a bejegyzés maga :-) Tényleg elgondolkodtató eszmefuttatás, még ha nem is értek teljesen egyet vele: szerintem a nemzetté érés megtörtént, kicsit túlságosan is rég, ma már inkább a dekadencia állapota miatt érvényes amit leírtál... De hát végső soron mindegy, az eredményt tekintve.

Örülök bejegyzésednek, köszönettel üdvözöllek:

Attila

Névtelen írta...

Azért mégsem kell teljesen elkeseredni "drága véreim"!
A dalai Láma szerint: a magyarok előtt szép fényes jövő áll, s egy buddhista mondást idézve így bíztat: "kilenc kudarc, tulajdonképpen kilenc próbálkozást jelent!" Igen, valamit tenni is kell.
Talán még mi is megérhetjük és megláthatjuk, ahogy az idő mind jobban megérik rá és elkezd nekünk teremni ezen a Máriás helyen...
TIBET és SZÉKELYFÖLD. Két külön hagyomány és mégis sokban hasonló világ : csupa "bölcs sztoikusság", elfojtott "remélt szabadság". Fohász és csodavárás ...
Én, mégis úgy érzem: itt előbb-utóbb, de valaminek LENNIE KELL !
Ha Isten is úgy akarja, ha mégis megtörténne a nagy nemzeti öszzefogás,-- s a fejekben a ködoszlás,-- akkor talán Erdélyben kirajzolódhatnak a SZÉKELYFÖLD VALÓSÁGOS AUTONÓM TARTOMÁNY körvonalai.
Lesz - a jóérzés határain inneni-- belső Hazánk.
Annak bizonyságául, hogy mégsem vált meddővé a hozzánk hűtlen Hungária Asszonyanyánk...

Köszönöm Attila ! Üdvözlettel, minden jót és áldott ünnepeket kíván :
Csaba

Do-Mi írta...

1.. az 56-os forradalom idején városainkban (mert akkor még a mi városaink voltak) ,akár ..-en,akár ..-on. ha végigmentem az utcán, minden harmadik,negyedik házból kihallatszott felerősitve a magyar radio adása. Ősszel. Nyitott ablakokból. Kevés kivételtöl eltekintve együtt nevettünk…együtt sirtunk..majd csak rettegtünk...
2.Más is igazolja az én meglátásomat .Még a nyitott ablakok is egyeznek ! Hadd hallják mások is,hogy feltámadtunk!. (sugalja !-szerintem ) Ime : . Egyik interjúalanyom, Mózes Árpád evangélikus püspök így emlékezik vissza: Kolozsvárott nyitva voltak az ablakok, mindenhonnan a Kossuth rádió szólt, mindenki boldog volt és reménykedő. Erdélyben diákszövetségek alakultak, Székelyföldön reggeltől estig imádkoztak a magyar testvérekért. ( “Gyanutlanok forradalma” Páskándiné Sebők Anna)
3.Pesten 30.000 fekete ruhába öltözött asszony vonult fel négyes sorokban dec.4-én (56-ban)...
és tankokkal mentek "nagyasszonyainkra"...
4.Honnan annyi pesszimizmus egy nép fiaiban,akik ilyeneket tudnak "csinálni" ?...kedves Kurta Betyár.
5.A történelmet meg kell tanulni !