2008. november 21., péntek

"Nemzeti" blogcsúcs (?!)

Régóta bosszantja a csőröm a majdnem-anyaország "hivatalos" jobboldalának látszatcselekvése, mellébeszélése, pót-politizálása. Nagyon rég, de mivel mégiscsak a "mi kutyánk kölyke" alapon ismerősök, sőt, barátok időnként ezek a szalonhuszárok: hallgattam. Többnyire most is hallgatok, bár nemegyszer fogcsikorgatva, némán küldöm el őket oda, ahová valók lennének.

Ami mellett most mégsem tudok elmenni: ez a Navracsics-féle jobboldali blog. Vagy blogportál, vagy nevezzék, aminek akarják. Már megjelenésében nevetséges: a jelen helynek is gazdát adó blogspotnak koppintása, amelyen Navracsics úr barátai, üzletfelei, alkalmazottai, sajtómunkásai és néhány valóban tisztességes ember, a szebb jövő ígéretében ír teljesen semmitmondó, üresszavú, mellébeszélő eszmefuttatásokat a magyar közéletről. (Amúgy maga a site is a Fidesz egyik szerverén van, nyilván, ez is magánpénzből műkődik, ugye, de üsse kő, kicsire nem adunk. Bár ez lenne a legnagyobb baja.)

Igazából nem is lenne fontossága egy ilyen hamvábaholt látszatcselekvésről írni. Az egész honlapnak, aminek nevét csakazértsem írom le, nevetséges a társadalmi hatása, holott Navracsics gyufába szakadva erőlködve ír néha napi két szösszenetet - ha másról nem, akkor a szerb védőszentről -, amit a közel harminc törzskommentelő lelkesen csócsál, lelkük rajta.

Na de amiért mégiscsak megemlítem azt a jellemző, eszement attitűdöt, amivel nem egy választást veszített el a Fidesz: tegnap megrendezi ez a jobb sorsra (JOBB sorsra) érdemes társaság a "Nemzeti blogcsúcsot". Értjük, persze: minden bizonnyal sorsdöntő kérdés lehet "nemzeti blogcsúcson" megvitatni olyan kérdéseket, mint például: " Mik a lehetőségei a konzervativizmusnak akkor, ha már minden olyan elv, amit kialakulásakor ellenzett, beépült a nyugati politikai rendszerekbe?"

És még idézhetnék, de minek. Szegény, szerencsétlen, valóságtól elszakadt, amúgy jóindulatú emberek. Gondolkodnak, fontoskodnak, elbuknak. Ők a "jobboldali értelmiség".

Azért, mielőtt végképp megsajnálnám őket, olvasom beszámolójukat e jelentős eseményről. Majdnem százan voltak jelen (és ez a három "legnagyobb" jobboldali társasblog közönsége: hát nem vicces? :-)), de végül, az agyonrágott és értelmesen megfontolt "nemzeti" gondok után mégiscsak sikerült megnyugodniuk.
Idézem, a beszámolójukból:

"Egy szó mint száz, a magunk részéről feltétlenül folytatásra érdemesnek tartjuk a kezdeményezést - a következő találkozó témáiról és időpontjáról természetesen időben szólunk majd. Ja, és Ablonczy kolléga is megnyugodhat végre, mert tegnap senki sem tette föl az 1 millió dolláros kérdést, azaz hogy "miért nem csinál végre valamit a Fidesz?". Úgy látszik, van remény."

Remény? Kinek? Miért?
A magam részéről kétségbeesem az ilyeneken.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Attila!
Hihetetlen módon imádom olvasni a bejegyzéseidet! Gratulálok és egyetértek!!!
Az Isten áldjon Téged!

György Attila írta...

Köszönöm, jólesik.

Do-Mi írta...

Kedves névtelen : osztom a rajongását... reggel felé mindég
ide térek be felfrissülni

Do-Mi írta...

Na,megnéztem a
"nemzetiblogcsúcsot"
"összeröhögtemmagam"
ezek a nyálasok
akarnak "vezetni"...
de legalább "idiószinkronban" voltak
...jajj.én mindig csak durváskodok

György Attila írta...

Hát igen, kedves Dom-Mi... amúgy tényleg vannak ott igen rendes emberek is - mértékkel, az igaz... Tudod: aki disznók közé keveredik, megeszi a makkot... :-D De azon én is jót szórakoztam, ahogyan kisütötték, hogy én tkp. szoci provokátor vagyok :-D

Do-Mi írta...

Egyik barátom haragszik rám mert néha "technokratának" nevezem magam.(nem szakbarbár!)Ezzel azt akarom kifejezni neki,hogy én másképp gondolkozok,azaz : Itt egy probléma.Meg kell oldani.Hogy kell ezt? Szétnézek ki a legjobb ebben. Hozzáadom a magam kevesét és megoldjuk a problémát.
Abszolút mindegy,hogy mit.Egy ház felépitését,egy ország rendbetételét,vagy az északerdélyi autópálya megépitését.
Ezzel szemben vannak az "idealisták" (vulgáris értelmezésben!)Nekik mindig "idea" kell.Atlantisták,neoconok,cucilisták meg fityfenék...meg Putyin...meg Kina...meg konzervativ,meg liberális és beszélnek és érvelnek,és teoriákkal támasztanak alá teoriákat...ás okosak és sokat tudnak...csak éppen azt nem tudják,hogy hogyan kell valamit megcsinálni ! (azért még néha a fogalmakat is összezavarják)
Végigolvastam ma a
konzervatorium.blog.hu teljes "szövegfelhozatalát" Na mondom magamban :ezek az örök vesztesek !
Nem lenézem,nem felnézem,én ilyennek látom őket.
Úgy,hogy maradok a Te bloggodnál. Itt legalább "tudjuk mi fáj !"