2008. október 23., csütörtök

Nyelv, használat

Alighanem mégiscsak öregszem: néhanapján azon kapom magam, hogy igazat adok Markó Bélának.
Mentségemre legyen szólva, túl gyakran azért ez nem fordul elő.

Most legutóbb mégis újra igen: olvasom, hallom, leginkább persze a "felháborodott" román médiában, hogy Markó Béla javasolja, sőt kéri, hogy a román tannyelvű iskolákba vezessék be kötelező tantárgyként a magyar nyelvet.
Azt mondanom sem kell, hogy erre a román politikum akkorát ugrott, a költő szavával élve, "mint a gímszarvas, kit s*ggbelőtt az ármány" - ennek ellenére, vagy talán ezért is, teljesen helyénvalónak és jogosnak tartom a szövetségi elnök felvetését.
Bizony, a román gyerek éppen annyival lesz több, ha jól beszéli a vele egy országban élő magyarok nyelvét, mint a székely gyerek, ha mégiscsak megtanul románul. Mert mindkettő szükséges, életszerű és valós hasznot jelent, ha már egyszer a sors perverziója egy országban élni kényszerített.
Még van is bennem annyi optimizmus, hogy lássam ennek reális esélyeit: előbb-utóbb majd idegeskedés nélkül felfogja mindenki, hogy jobb a tőszomszéd nyelvét beszélni, mint valamely Fidzsi-szigeteki nyelvjárást.

Addig is, támadt egy másik ötletem. Ezennel szabad prédává teszem, kampányidőszak jön, nyugodtan használja fel bármely politikus.

Javasolja már valaki, kérje és követelje, a román közszolgálati tévéadók, de miért ne, akár a kereskedelmiek is: lássák el opcionális magyar feliratozással műsoraikat. Sőt, ha lúd legyen kövér: akár hanggal is. Ma már a nemzetközi adók többsége megoldotta ezt, digitális sugárzás esetén különösen egyszerű: választható a nézett adás nyelve vagy feliratozása. A legtöbb helyen már akár a teletext oldaláról is kérhető feliratozás, ami különösen a siketnémák számára hasznos. Aki nem akar élni ezzel, annak nem zavarja érzékeny lelkét. Aki magyarul akarja elolvasni vagy hallgatni a hírműsort vagy éppen valamely valóság-bődületet: annak kezében a távirányító, élhessen ezzel a jogával.
Azt hiszem, nem rugaszkodom el túlságosan a valóságtól, ha azt mondom, ennek gazdasági vetülete sem elhanyagolandó: minden bizonnyal nagyobb lenne a nézettsége annak az adónak, amelyet más nyelvűek, jelen esetben magyarok is értenek, anyanyelvükön. Két-három fordító költségvonzata egy országos televíziós stábnál elhanyagolható.
Részemről azt nem ígérem, hogy akár magyar felirattal is megnézem, mondjuk a "Din dragoste"-t: de azért jónéhány adásra vevő lennék.

Szóval, drága politikus barátaim: valaki vegye már a bátorságot ennyi populizmushoz. Tegye programja részevé. Hátha meg is valósulhat végre.
Nem nagy ügy, persze. De mégis...

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

es akkor a brazilok is ezt fogjak kerni ?
Erdekes egy helyzetet eredmenyezne.
Na de ezt a dolgot leszamitva az otlet kivalo. Igy kene legyen normalis.

György Attila írta...

Hát, izé... amennyi brazil itt él Erdélyben... de amúgy engem az se zavarna.

Amúgy például a DigiTv által sugárzott csatornák jó részén lehet választani most is román-szlovák-szerb-magyar hangot vagy feliratot... Persze véletlenül sem a román adóknál.

Klematisz írta...

A magyar nyelvű feliratozással kapcsolatos ötlet kiváló s elképzelhető, hogy megvalósul majd Romániában is, de a magyar nyelv kötelező tantárgyként való bevezetése az iskolákba ... hát, én ezzel kapcsolatosan már nem lennék olyan optimista ... amúgy meg Markó is felvethetne reálisabb problémákat, mert sajnos az van elég ... persze, ez csak az én szerény véleményem.

Do-Mi írta...

...ha már beindúlt a tere-fere...
Kampányötlet : a hivatalnok kell ismerje a lakosság nyelvét,nem a lakosság a hivatalnokét !---
Végülis:ez a Markó gyerek Horhytól tanul ? (na,na Béluci!)ti. akkor volt divatban,hogy a magyar iskolákban románul is tanultak !
Ő ezt csak megforditotta a széljárásnak megfelelően.És beadja nekünk mint új ötlet...nem szép plagizálni...
Vagy még régebbről "ötletmerit" ...az átkos Monarchiából... amikoris a vidékre kihelyezett katonatisztek egy év alatt kötelesek voltak elsajátitani az ott élő lakosság nyelvét ?
Na elég a komolykodásból ...ha már (kedves !) Klematisz is ilyen komolyan vesz egy olyan focimeccset ahol semmi esély sincs "labdábarugni"

Klematisz írta...

(Kedves!) do-mi, csak tudnám, hogy most egyetértettél velem vagy éppen megkritizáltál :)... Amúgy meg teljesen mindegy, mindenkinek megvan a saját véleménye.

Do-Mi írta...

Az Isten szerelmére Klematisz ! Tényleg hiszi,hogy teljesen mindegy...?
Tényleg hiszi,hogy mindenkinek van saját véleménye ?
Tényleg nem értette,hogy a "kedves"-t azért szúrtam közbe,hogy érzékeltessem :nem ellenséges berepülés...
Mindég megrendülök lélekben amikor ilyen rendes emberekkel találkozom.
Megrázó ! Becsület szavamra ! Sőt !
Rajongani kezdek mint Yosarián az Anabaptista papnak aki meglátogatta a korházban...Őt meg a Dumbar-t...

Klematisz írta...

Nem kötekedni akarok, becsszó', de Yossarian és Dunbar...
Eddig sosem vettem rá magam, hogy elolvassam a A 22-es csapdáját, most akkor ezt is pótolom :)
http://papyboy.files.wordpress.com/2006/11/joseph-heller-a-22-es-csapdaja.pdf

Do-Mi írta...

Elnézést ! Védelmemre legyen mondva Tecnokrata vagyok ! Vagy húsz éve olvastam a csapdát ,s csak igy ugrott be...lusta voltam leemelni a polcról...kaptam is a képemre "jólmegérdemelten"...ilyen elit társaságban ezentúl óvatosabb leszek...jobban odafigyelek
néha irogatok "valamiket"...a barátaim stilizálják és helyére teszik a dolgokat Kösz...máskor is nyugodtan...rámfér...
Ragyogó felvételek a Cenkről...

Névtelen írta...

Miazhogy...:-)ez egy jó ötlet még akkor is ha Markó atyától jön,de ha lúd hát legyen hosszabb...:-)ilyen testvéri alapon a pártok is fölvállalhatnának nem csak nyelveket hanem mondjuk egészébe kisebbségbe élök egész csoportját.Kapóra jött nekem ez a téma-már rég azon gondolkodom,hogy mondjuk ha a Szövetségiek csinálnának egy,,jó programot,,ami nem egyszerü dolog de tegyük föl..megszólítanák,mitöbb integrálnak a sötétebb börü testvéreket(szolodalitásra már volt példa-lásd Vásárhelyi zavargások)hát bizony mondom Románia legerösebb párja lenne az Rmdsz.A cigók még ráadásul nem is igényesk,ök a magyar mellet már kiálltak az említett Vásárhelyi bulin--miért nem akarnánk legerösebb párt lenni s mégpedig abszolute többséggel.Szerintem erre több esély volna mint a dákokat többnyelvüsíteni.Valamikor elöbb-utóbb ezen népcsoport megnyeréséért is rinbe fognak szállni mert ez a gáska már rég tud legalább három nyelven beszélni s az írás kérdése is megoldható-egy kereszt,két keresztsok kereszt stb.
Tisztelettel a Csángó*