2008. október 9., csütörtök

Eltévedtek

Régi vágyam egyszer Perzsiába utazni. Egyszer talán sikerül is, ha éppen utazásra, és egyáltalán emberi létezésre alkalmasabb idők járnak majd.

Na de ha én Iránba utaznék, egészen biztosan nem álcáznám magam Afganisztánba tartó katonának. Továbbá nem várnám meg, amíg perzsa vadászgépek kényszerítenek a földre. Mi több, azt se hazudnám előzőleg, hogy csupa békés, ájtatos civil manó utazik a gépen.
Ez, persze én vagyok, esetleg az itteni olvasó.

Szekeres Imre, minden idők, hm, legfurább - hogy mást ne mondjak - hadügyminisztere ezt természetesen másként gondolta, ahogyan másként gondolták azok is, akik az irániak által földrekényszerített magyar gépen ültek, és bizony-bizony, állig katonák voltak, legalábbis négyen közülük, az egyszer fix.
A történet finom, már-már sajátosan magyar kormányzati bájához tartozik, hogy először tagadták, aztán hazudtak, most meg hallgatnak, mint ama bizonyos csuka.
Valóban jó kérdés egyébként, mi a kínkeserves keresztmamájuknak a térde kalácsát keresnek magyar katonák az iráni légtérben? Ahogyan ugyancsak jó kérdés lenne, mit is kerestünk mi a harmincéves háborúk csatatereitől kezdődően Isonzón át a Don-kanyarig, mindenféle lehetetlen helyen, ahol még véletlenül se lett volna keresnivalónk.
Ennél már csak az jobb kérdés, miért nem voltak, vagy nincsenek magyar katonák ott, ahol aztán végképp lenne keresnivalónk a magunk revizionista galádságában.

Azt mindenesetre elismerem, nem kis önbizalomra vall berepkedni egy igencsak komolyan vehető katonai hatalom légterébe, olyan feltételek között, amikor itthon még a Gellérthegyet sem biztos, hogy meg tudná(n)k védeni.

A történet legfinomabb része, hogy a hivatalos indoklás szerint a "civil gépen" utazó katonák voltaképpen eltévedtek, merthogy ők tulajdonképpen "annak a katonai küldöttségnek a tagjai, akik október 1-jén átvették a kabuli nemzetközi repülőtér irányítási feladatait."

Na puff neki. Hát a Jóisten irgalmazzon mostantól a kabuli reptérnek, ha ilyen jóltájékozott irányítói lesznek.

Méghogy eltévedtek... Hát valóban el, nem kicsit. De nem ez a négy szerencsétlen magyar katona: hanem az egész magyar hadügyminisztérium, "felelős kormányzat" és külpolitika.

(Az illusztráció Léstyán Csaba munkája, köszönettel)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.