Vendég, fogadó

Régi jó tapasztalatom, hogy heveny depressziók, családi viharok ellen - vagy csak úgy egyáltalán - legjobb, ha fogjuk magunkat, esetleg a család vagy barátok egy részét (vigyázat, négy embernél több már sok), és beülünk valami csendes kis helyre, ahol ételbe-italba lehet fullasztani a gondokat.

Magánemberként és műkedvelő vendéglátóként is az a tapasztalatom, errefele (és mindenhol) legjobbak a legkevésbé csicsás helyek. Régi mániám (a tankos mellett :-)), hogy igen nagy szükség lenne a Székelyföldön egy olyan étterem-kocsma-kávéházláncolatra, amely sajátos lenne, jóízlésű, otthonos, és csak a miénk, másokat ott egyen meg a konzumfene ahol vannak. Valahogy úgy, ahogyan például az írek kínjukban kitalálták a pubokat, és világmárkát csináltak belőle. (Tényleg, tudták, hogy az ír pubhoz a Guiness mellett hozzátartozik a kötelező macska is, amely a helyiségben lakozik?)
Nos, mindmostanáig két olyan helyet találtam a Székelyföldön, amelyben maradéktalanul otthon éreztem magam, s akár macskaként is lakoztam volna bennük huzamosabb ideig. Az egyik a zetelaki Arany Kócsag, ennek méltatásához kevés az én billentyűzetem. A másik a lövétei Tálas, amelyet úgyszintén ajánlok minden szomjas székely ember figyelmébe.

Az elrettentő helyeket most kihagyom, abból sajnos túl sok van. Legutóbb például egy felcsíki falu igen elegáns és viszonylagos jóízléssel elkövetett, székely specifikumú panziójában közölték velem, az udvaron berendezett teraszon nem szolgálhatnak ki, merthogy "aztat tiltja az Unió". Ott is hagytam őket az uniós tiltásukkal együtt, egyen náluk Günther Verheugen, ha erre jár.

Cserébe viszont mindenképp ódát kell zengenem bizonyos Ibi néniről, aki nem messze, egy másik faluban műkődtet panziót. (Igen, Dánfalván, kitalálták.) Nos, Ibi néni és konyhája az, ami az átlagamerikainak mekdónác, és az eszkimónak a fókazsír. Ezt az intézményt, a szakácsnőtől az ízekig székely embereknek találták ki, talán éppen azért, mert maguk is annyira székelyek, hogy az egész csak úgy lett, és nem ártotta bele magát semmilyen szakértő.

Az uniós eltanácsolás után múltkoriban betértem ide: nos, Ibi néni teljesen magától értetődőnek találta, hogy ha úgy óhajtjuk, akkor saját udvarán terít asztalt (amely egyébként nincs benne a kínálatban, na de mi az, kihozni néhány széket egy asztal köré, és ott teríteni meg?)
És lőn. Óva intem egyébiránt az anyaországi és mindenféle külhoni esetleges látogatókat: amennyiben túlzottan kényesek a higiéniára, és elvárják, hogy steril körülmények között egyenek, úgy széles ívben kerüljék el jelen helyet. Nem mintha bármi baj lenne vele egyébként: de azért erős a gyanúm, egy pesti tisztiorvos ugyancsak csóválná a fejét itt. Hadd csóválja, úgy kell neki.
Namármost étlapot, és hasonló marhaságokat senki ne kérjen Ibi nénitől. Legegyszerűbb, ha az ember kellő tisztelettel megkérdezi, úgy mégis mit lehet enni, és rábízza magát a fogadósi zsenialitásra. Én még sosem csalódtam benne. Az itt tálalt káposztalevest más helyeken gyógyszerként forgalmaznák, de a parasztcsorba vagy pacalleves is mágikus erővel bír. Azt mondanom sem kell, nem vesződnek itt francia vagy angolszász tálalással, kihozzák egy ménkű nagy fazékban a levest, aztán szedjen magának mindenki pukkadásig.
A "másodikkal", ahogy örömmel nevezzük, szintén nem kell sokat bíbelődni. Hús egészen biztosan lesz benne, úgy minimum fél lajbielőnyi, esetleg káposzta mellé, vagy pityóka, vagy paszuly, ahogyan éppen a szeszély hozza. De finom, laktató, és kiadós, a mi ínyünk szerint való.
Majd elfelejtettem mondani, ama bizonyos ír macskát is felfedeztem az udvaron. Nehéz is lenne nem észrevenni egy ötkilós állatot, amely villogó szemekkel figyeli a zabálást, és szerintem egyetlen életcélja eltüntetni a maradékot a tányérokról, nehogy kihívjuk magunk ellen a szakácsné sértődését a kákabélűség miatt.

Az már csak magától értetődik, hogy házikenyér, házi savanyúság (muretura) és szilvapálinka teszi igazán teljessé a menüt, végül pedig, amikor fizetségre kerül a sor, Ibi néni igen rövid elmélkedés, meg a felhők járásának tanulmányozása után rendszerint olyan árat mond, amiért például a Centrál Kávéházban lehet, a wc-re sem engednének be.

Na ezt a fogadót, ezt az Ibi nénit, és ezt a mentalitást kellene klónozni, nem a Dolly-báránykát.

Addig is, aki csak teheti, látogassa meg. Én még a héten újra, annyi bizonyos.

* ( a fotó természetesen a helyszínen készült)