A kardviselésről

Fogj egyszer kardot a kezedbe.
Nem kell áhítatosan fognod. Nem kell nagy dolgokra gondolnod, nem szabad lebecsülnöd, és nem szabad játékszerként bánnod vele.
És nem kell, hogy megmondják neked, mit kell érezned, mikor kezedben tartod.
A kard lehet meghosszabításod, természetes tartozékod, akár nyelvünkben a kar-nak. Lehet kiegészítőd, lehet eszköz a kezedben, és lehet parancsolód is.
Azt semmiképp sem szabad elfelejteni: a kard gyilkolásra készült. Vért ontani, és a lehető legnagyobb kárt tenni embertársunkban. Karddal nem vágnak sem kenyeret, sem szalonnát, sem disznót. Emberre tervezték, ember ellen, és ezért közelebb áll hozzánk, mint bármely más ember által készített tárgy.
A karddal támadás közeltusát feltételez: testi érintkezést, így tiszteletet a másik iránt. Nem véd, hanem támad: ez bátorságot jegyez. És nem utolsósorban: súlyos, vagy éppen halálos sebeket ejt, ezért megfontoltságot és határozottságot követel.
Nem kell minden pillanatban ezekre gondolnod, mikor kezedben tartod – de nem szabad egészen elfelejteni sem.
És mindenek mellett gondolj néha arra is, hogy ennek a sorsformáló eszköznek önnön szépsége van, amelyen megpihen a tekintet. Fénye tisztaságot tükröz, ívelt görbéje akár a nők gerince: egy jó kard mindig műalkotás, és még az alig-kardok is alkotások, akár a rossz vers.
Igaza volt azoknak a bölcsnek a történelem folyamán, akik azt állították, a kardnak lelke van. És itt nem kell elvont és földöntúli dolgokra gondolni. Hiszen, amennyiben a lélek szépség, szándék és törekvés összege, úgy tagadhatatlanul magában hordozza ezt minden kard. A vasérctől hosszú út vezet a bányán, a kohón, az üllőn, a tűzön és vízen át, a kovácsmester avatott kezén keresztül a végső, kész alkotásig. Kard nem készül egy délután, és két egyforma kard sincs. Formáját a szépség eszménye adja, alkotásában céltudatos szándék rejlik, és nehéz, törekvő folyamatnak az eredménye.
Ezért is lehet, hogy a kardnak, a kardoknak személyiségük van. A pallostól a fringiáig, a gladiumtól a másfélkezes kardig mind-mind sajátos egyéniségek sora. Egy szablya és egy katana között is van legalább akkora külömbség, mint egy magyar és egy japán ember között. Más kardja van a lovasembernek, és más a gyalognak, más a könnyű- és más a nehézfegyverzetűnek, más karddal harcol az északi, és megint mással a déli ember.
És ha azt hallod néha: a kardok nem időszerűek, mosolyogj ezen. A kard, mint eszköz és műalkotás: mindig időszerű. A kard használata, a karddal ölés az, ami nem mindig időszerű.
Azt is mondhatják: mostanság keveseknek adatik meg, hogy kardja lehessen. Úri passzió, amely nem jut el a közemberekig. Ezen is mosolyogni lehet: mert kardja mindig és mindenkor csak a nemeseknek volt. A harcosoknak, és azoknak, akik bátorsággal vagy szellemi erővel nemessé tették magukat.
Kardot szerezni ugyanis nem nehéz. Kardot lehet zsákmányolni, lehet ajándékba kapni, lehet készíttetni, és igen: vásárolni is lehet. Teljesen mindegy, hogyan jutsz hozzá: a kardot ugyanis nem megszerezni, hanem viselni nehéz. Akár derekadon hordod, akár a szobád falán: méltósággal és fontosságának tudatában kell viselni. Úgy, ahogyan ünneplő ruhát, vagy ünneplő gondolatot visel az ember. Hiszen önmagadat tiszteled benne: saját ízlésed, hited, harcod és meggyőződésed. És az emberiséget is tiszteled benne: a találékonyságot, a vérszomjat, és a művészi hajlamot.
Ha mindezek mellett még olyan őseid is vannak, akik karddal foglaltak és tartottak meg hazát: úgy mondani sem kell erről semmit neked.
Fogj hát egyszer kardot a kezedbe. Akkor majd kiderül, az vagy-e, akinek hiszed magad.