Nagy Hadron

Be kell vallanom, ebben az egész részecskegyorsítós játékban nekem legjobban a neve tetszik. Hogy aszongya, "Nagy Hadronütköztető". Olyan név ez, amitől minden valamirevaló uralkodó megnyalná a szája szélét, méltó párja Nyakigláb Edwardnak, Földnélküli Jánosnak vagy éppen Örökbefogadott Childebertnek.

Ami azt illeti, stimmel a név a világvége-hangulatot árasztó imídzshez. Ha már valami eltünteti netán egyik percről a másikra a világot, akkor legyen nékije impozáns neve, mert ugye milyen hülyén nézne ki, ha egy bazi nagy fekete lyukat bizonyos KF95472 transzfibrillációsdeformátor vagy mittudoménmilyen kütyű állítana elé.

Egyébként úgy vagyok ezzel a Nagy Hadronütköztetővel, mint a sztoikusok a világgal: nem egészen tudom komolyan venni, de egészen komolyan nem venni sem lehet. Az egész tudományos halandzsa nekem egyrészt magas, másrészt rettenetesen untat (- jut eszembe, csak azért nem buktam meg a középiskolában fizikából, mert akkori tanárom valami rejtélyes módon meg volt győződve róla, fizikazseni vagyok, ezért sose feleltetett. A mai napig azon is elgondolkodom néha, mi a tömeg mértékegysége :-)).

Persze, van abban valami báj, amikor azt mondják, "a protonnyaláb tervezett sebessége a fény sebességének a 99,9999991 százaléka lesz". Na ez igen, ez már döfi. Mért nem 99,999998, példának okáért? Tiszteltetem és csókoltatom azt a szakbarbárt, aki ilyen számokat termel, csak úgy magától.

A legfinomabb azonban ez: "Az első protonnyaláb körbejárta a hadronütköztető gyűrűt – ez azt jelenti, a részecskefizikai kutatások európai szervezete (CERN) közel négymilliárd dolláros berendezésének minden eleme tökéletesen működik. Mindezt két fehér pontocska képernyőn való megjelenése bizonyította a tudósoknak, akik Amerika-szerte pezsgőt bontottak a siker örömére."
Ez, drága felebarátaim, már maga a színtiszta gyönyör. Mennyivel szebb dolog négy- vagy mások szerint nyolcmilliárd dollárt elkölteni két fényes pontocska megjelenésére egy képernyőn (+ a pezsgő ára!!!), mint azt a pénzt Etiópiának adni, vagy akár nekem.

Ráaadásul ezt az egész hülyeséget élőben lehetett nézni, hát gebbedjek meg, ha értem, mit lehet egy majdnem fénysebességgel száguldó protonon nézni, minden jel szerint, ha sikerül is, mindössze két fehér pontocskát, ami nekem semmilyen esetben nem okoz vizuális orgazmust.

Persze, azért nem kétlem, ha bizonyos emberek, befektetők, kormányok és titkos társaságok ebbe az egész projektbe valóban beletettek ennyi pénzt, és képesek voltak harminc kilométernyi alagutat fúrni száz méter mélységben, a technikai herkentyűket nem is említve: ennek valamiképpen meg kell térülnie. Tehát biza, biza, előbb-utóbb tényleg megtalálják amit keresnek, előállítják, utolérik, megcsinálják, erre mérget vehetünk.
Remélem, azért inkább holnapután, mint holnap, tekintettel arra, hogy a tűz és a kőbalta óta nem tudok egyetlen, az ember életét megkönnyítő felfedezésről sem, ami ne tette volna azonnal komplikáltabbá és embertelenebbé az emberi életet. (Talán az egy aszpirin a kivétel.)

Addig is azonban, jó poén ez a Nagy Hadronütköztető, fel lehet hívni a haverokat, arra hivatkozva, hadd igyunk meg még egy-nyolc sört a világvége előtt, és hát azért csajozós dumának sem utolsó, használjuk már ki ezt a kevés időt, bla-bla. (A nők úgyis mindent elhisznek, ami a céljaikhoz közelebb viszi őket).

Galád lelkem mélyén pedig, mint nagy sci-fi-fogyasztó és a Csillagkapu sorozat lelkes híve, alig várom, hogy egyszer csak egy kék alapon vizes körben megjelenjen az álmélkodó tudósok előtt maga T'ealc barátunk. Vagy rosszabb esetben egy goa'uld.