Tiltakoznak...

"Ha egyszer nagy leszek, ijedt és „magyar értelmiségi”, minden bizonnyal aláírásokat fogok gyűjteni. Emlékművek, nemzeti szimbólumok, de legkiváltképpen magyar írók ellen. Szép foglalkozás ez, hasznos és hibátlan – majd’ azt írtam: kóser – dolog. Ilyenkor érzi csak igazán az ember saját fontosságát, a nyájmeleget, az összetartozást. Amikor közösen kell félni, félteni, és kiátkozni a minél távolabbi pusztába mindenkit, aki nem olyan, mint Mi.

Most éppen ismét az „antiszemita közbeszéd” ellen gyűjtött aláírást vagy száz darab, többé-kevésbé magyar értelmiségi: a történet nem is lenne új, láttunk mi már karón nem egyszer antiszemita veszélyt Magyarországon. A történet olyannyira nem új, hogy éppen ezért sem lehet mellette szó nélkül elmenni.

Most éppen Bayer Zsolt a soros antiszemita (lehet, emlékezetem csal, de úgy időnként mintha már lett volna az), aki köz- és szépíró létére merte venni magának a bátorságot, hogy arról írjon, ami mindenki számára nyilvánvaló: hogy Magyarországon, különösképpen Budapesten hagyománya van a megélhetési zsidóságnak, és a megélhetési antifasizmusnak. Hogy minden oknak okozata van, és antiszemitákról beszélve „ne csodálkozzunk a kokainistán/ gondolkozzunk el az okain is tán…”

Bayer barátunknak persze nem ez a legfőbb bűne. Írásának nyilvánvaló igazságtartalmát leginkább azok ismerik fel, akikről szól. Történetesen a száz aláíró nagy része. Bayer Zsolt legnagyobb bűne – már évek óta – hogy bár felismerte, nem hajlandó elismerni, belenyugodni, hogy Magyarországon csak az lehet „író”, közíró”, „értelmiségi”, akit e látszat-zsidók és látszat-értelmiségiek annak tekintenek. Horribile dictu: ezt ki is mondja. Közíró létére. Megbocsáthatatlan bűn ez."