"Huligánok… zavargók… provokátorok… csőcselék… Ha választani kell, barátaim, társaim és véreim: ez az én népem. Az én népem az, amely nem hagyja magát megalázni, szembehazudni, kifosztani. Az én népem fegyvert, követ, kardot, molotov-koktélt ragad – mikor, ami akad. Negyvennyolcban, ötvenhatban, kétezerhatban. Abban a pillanatban, ahogy magyar zászlót lenget, és szembeszáll a gyűlölt, és hitelét vesztett hatalommal, az elnyomással: nem huligán, nincs kedvenc focicsapata, és nem zavarog: teszi a dolgát. Akkor is, ha lecsukják, ha fejbe lövik, ha kiközösítik: mert más választása nincsen.
„Ki szabadságát védve, érte elesik/
történjen bárhol,/
testvér mind velem./
Vér szerint,/
a kiontott vér szerint.”
Ezt írta ’56-ban egy bolgár költő. Változott valami azóta?!
Egy skót szabadságharcos másként fogalmazott: „Mindannyian meghalunk. De nem mindannyian élünk igazán”.
Gondoljunk erre, feleim. Mielőtt azt mondanánk a pesti utcákat ismét vérükkel vörösre festő srácokra, hogy huligánok, és zavargók."
E régebbi íráshoz ma már csak egy dolgot fűznék hozzá. A sikeres harchoz, a kitartás mellé némi humorérzék is kell. A gúny az egyik leghalálosabb fegyver. Ennek, hál'Istennek nem vagyunk híjával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése