Pár héttel ezelőtt még arról beszéltünk, meg kellene már inni együtt egy kupa bort."Jönnék én Székelyföldre, jönnék én... ámde most távol vagyok a Kárpát-medencétől... Majd egyszer... Ölellek: Eduardo".
Ez volt utolsó üzenete. Pár perce olvasom a hírt, Eduardo Rózsa Flores hősi halált halt hazája védelmében. Egyik hazája védelmében. Hiszen Ő az az ember volt, akinek a sor különleges kegyéből több haza is jutott: Magyarország... Horvátország... Bolívia... Palesztina...
Ember volt, és harcos, a szó legnemesebb értelmében. A hír tragikus, pillanatnyilag még a bolíviai tévé képernyőjén látható, vérbefagyott test kísért, nehéz szavakat találni. Valahogy a döbbeneten és a gyászon mégiscsak átüt a vigasz: úgy halt meg, ahogyan igazi férfihez illik. Kevés, túl kevés ilyen van manapság.
Eduardó Rózsa Flores ilyen ember volt. Hős, szabadságharcos. És testvérem. Mert:
"Ki szabadságért küzdve,
érte elesik,
történjen bárhol is,
testvér mind velem. Vér szerint.
A kiontott vér szerint."
Isten nyugtasson, Eduardó.
