2017. május 17., szerda

We, king.





Svédország, szerelem.

És ismét útra kelt a hajós. Nagy tengerjáró hírében állt, noha ideje korát megélt ember volt, s előszeretettel üldögélt otthon, meleg sört kortyolgatva, s kalandjait mesélve a hozzá hasonló marcona embereknek.

Ezúttal ismét Északra ment, felkeresni a régi rokonokat, megnézni, mi maradt belőlük, s mire számíthatni a jövőben. Meg egyáltalán: hívta Észak, ahol valamikor szép napokat töltött.

A vörös téglás házak földje, ahol az emberek még mindig építkeznek, noha már nem tudják miért. Ahol kereskednek, holott több a pénzük, mint amit el tudnak költeni. Ahová befogadják a népek országútjain és tengerein érkező népeket: pedig valamikor ők kalandozták körbe a világot.

Talán ezért olyan befogadóak.

Házaikon nincs díszítés, szívükben sincs. Egyenes emberek: ha nevetni kell, nevetnek, ha dolgozni kell, dolgoznak, ha ki kell halni, kihalnak. És szívósak, kemények, mint a róluk elnevezett acél. 

Valamikor, nagyon régen a hajós népével együtt kalandozták körbe az ismert világot. Ma már csak néha összevillan a szemük: a kalandozás tüze kihunyt bennük.

Inni még tudnak. Nagyon. 

Asszonyaik szépek, a férfiak erősek: de valahogy kihunyt a szikra, s most hajdani szolganépek jönnek, és ezek a harcosok házat, hazát, megélhetést adnak nekük. És csendesen elmélázva nézik a hosszú skandináv éjszakában az elmúlást. Lehet, tudnak valamit. Lehet, elfelejtették, amit tudtak.

Karcsú, szép asszony néz egy toronyból, bronzba öntve, s várja a tengerről hazaérkező férfiakat. Soha nem érkeznek már haza. A tereken királyok állnak, büszkén, lovon, vagy gyalogoson, és északi méltósággal: éppen hódítanának vagy várost alapítanak. És a talapzaton idegen sarjak söröznek, harsányan, otthonosan.

A vikingek hallgatnak.

Pedig ott vannak, ott a szemekben, a kézfogásokban. A „Skol” köszöntésben. Az összeszorított fogakban. A farkasnevetésben, és a lenyelt szavakban. Ott vannak a lakótelepi vadnyúlban, a parkokban, az alkoholos önfeladásban. Egyszer talán feltámad Walhalla.

És körben a történelem. A terhes múlt, a dicsőség, majd a meghunyászkodás: háromszáz éve nem dúlt háború ezen a földön, és ez meglátszik rajta. Néha fel kellene a tarlót égetni.

Kimegy a hajós a helyiekkel, hunok és vikingek emléke lángol fel ilyenkor, még ha hűtőtáska is van a nyereg helyett: és megáll a legendák helyszínén, Kattegat és Skagerrak, innen indult minden valamirevaló viking portyázni, Írországot sarcolni, Normandiát alapítani, Amerikát felfedezni. Fúj a szél, és hideg van. Kő, víz, és hideg. És akkor a hajós a barátjával belemegy, és megmártózik a vízben, mert valakinek már ideje ezt is megtenni, akkor is, ha majdnem jeges a víz.

És utána kolbászt esznek, mint annak idején Rőde Ormék, és boldogak, majd két nap múlva fáj a derekuk. 

De akkor is megérte, mert adózni kell annak, amik voltunk, és aminek hinni szeretnénk magunkat.

Majd haza. Otthonról, haza. Közben némi köményes pálinka, ami erős kapocs a két nép között, néhány közös szó, és néhány férfias kézfogás.

És a vörös téglás házak.

Svédország, szeretlek.

1 megjegyzés:

valiniciamaaske írta...

JAMUDAI'S BEGINNING CASINO ONLINE - Missouri
JAMUDAI'S BEGINNING CASINO ONLINE 군산 출장샵 · GOLF AT GAMING ROULETTE AND 출장마사지 GAMING ROULETTE AND GAMING ROULETTE AND GAMING ROULETTE AND GAMING ROULETTE AND GAMING 토토 사이트 추천 ROULETTE 문경 출장샵 AND 여수 출장안마 GAMING ROULETTE AND