A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyimes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyimes. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 28., hétfő

Mugio terribilis ghymesensis (Transzilvállatok 6.0)


Erről kivételesen: tényleg ne tudd meg, mi az.

A rekegő a rekkencs rokona, de amíg a rekkencs – láss majd egy további fejezetet – elsősorban anyaországi, tápos, avagy egyáltalán: nemszeklerikus látogatókat hivatott riogatni, addig a rekegő valóban vérfagyasztó, reális teremtmény, amely a saját fajtáját sem kíméli.

Sőt.

Éppen ezért a rekegő csakis és kizárólag a Gyimesekben él, ott, ahol a magyar székely, de székelynek csángó, csángónak pedig magyar, s ebbe már sok társadalomkutató belébolondult.

Senki nem tudja, a rekegő miféle szerzet, de egyvalamit tudni lehet róla: ha egyszer belérekeg a füledbe, akkor neked annyi, azt többet a büdös életbe’ nem mondod el, s hogy mégiscsak fennmaradt a neve, ez megint egy csángó rejtély, nem az egyetlen.

Bizonyos Pulika Mihályné csak azért nem nem kapta meg a biológia Nobel-díjat, mert amikor elmondta, hogy a Rekegő tulajdonképpen a tisztátalan lelkek szószólója, senki nem vette komolyan. Pedig igaz volt.

Aztán utána mind jöhettek a néprajzosok a hülyeségeikkel.

A gyimesi csángók azért tudják: a Rekegő tényleg nem vicc. A rekegő rendszerint részeg, vagy szerelmes emberek után mászkál éjjelenként, és ez azért majdnem mindegy, mert egy Gyimesek méretű településen az ember csak részegen képes szerető után járni éjjelente tizenkét kilométert.

A rekegő ellen egy megoldás van, de az is kettő. Az egyik az, hogy rá se’ baszarintsál, hadd ordítson a füledbe, ilyent már a helyi kocsmába is hallottál. A másik egyik, hogy átalmész egy folyóvízen, s ez megint nem kunszt ott, ahol félkilométerenként nyolc patak folyik.

Mert hogy Eliphas Levy óta, aki ugyan francia is volt, zsidó is volt, de mégis rendes ember, tudnivaló: a gonosz lélek meghátrál a folyóvíz elől.

De vissza a hazai tájakra. Érdekes tudnivaló, hogy a székelyek szerint három „dolog” rekeg: a részeg ember, a sírós gyermek, valamint a bihal. (Hogy más is értse: a bivaly.)

Utóbbi eleve pogány, nem-katolikus vidéken élő állatfajta, nem csuda, ha az első kettővel egy kalap alá veszik.

Még azt is mondják, ha felkészületlen ember fülébe talál rekegni a Rekegő, akkor annak annyi, azon nyomban elhalálozik, s lelke utána úgyszintén rekegőként jár a Pogányhavas és Áldomáspataka között: ami azért figyelemreméltó megfigyelés egy lélekvándorlásban nem hívő néptől.

Viccet félretéve: a Rekegő egészen egzakt, pontos létező ezen világban, ahol még neokonzervatívok is létezhetnek. Éppen ezért, most megmondom, pontosan, mi az.

Illetve dehogyis, nem vagyok hülye.

Rekegtem már eleget, rekegjen már más is.

2010. október 18., hétfő

Hódolat Zerkula bátyánknak

Egyik legszebb nótája Zerkulának. Amúgy meg tökéletes hangulatleírás(om). Dedikálhatnám sokfelé, így hamarjában.

2010. június 6., vasárnap

Huszárok az ezeréves határon






Mátyás-huszárok a gyimesi ezeréves határon. Trianon-megemlékezés, Nemzeti Összetartozás Napja.

2010. április 25., vasárnap

Kucsmagomba

Ma szűkebb hazámban, a Gyimesekben jártam. A népdallal ellentétben nem bolondgombát vacsoráltam, hanem a törzsi névnap tiszteletére kucsmagombát szedtem, amit köztudomásúan Szent György-nap környékén lehet találni az érdemdús embereknek.
Találtam is, tizenhetet, amire módfelett büszke vagyok, mert a kucsmagomba az nálunkfele, ami a franciáknál és más, puhányabb népeknél a szarvasgomba, mindössze finomabb, szebb, és a mienk. Nevezik még szentgyörgy-gombának, valamint bizalmasabban faszkógombának is, utóbbi megnevezéshez mindenféle magyarázat fölösleges.

Továbbá még találtam derék szüleim névtelen macskáján 15(!!!) darab kullancsot, amit nem is enyhe megpróbáltatások árán eltávolítottam, és ezt csak azért említem meg, hogy ahol ilyen bőséges kullancstermés van, ott minden erdőjáró ember fokozottabban vigyázzon. Nem mintha különösebben vigyázni lehetne egy ilyen, csak politikusi mércével mérhetően ocsmány állat ellen.

Aztán megtudtam azt is, hogy apai nagyanyám testvére, bizonyos Baliga Tamás igen erélyes kakastollas csendőr volt, akit a világ szörnyűre fordulása után megkeresett egy régi "ügyfele" és súlyos szavak kíséretében hánytorgatta fel mundérbeli viselkedését. Excsendőr felmenőm nyomban kiutalványozott néki újabb két magyar királyi pofont, amire az illető, miután feltápászkodott a földről, csak annyit mondott: "- az áldóját, Tamás... Lehet, hogy az idők megváltoztak, de a kezed járása nem..."

Ezt azért jó szem előtt tartani.