A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Svédország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Svédország. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 24., csütörtök

Megkésett útinapló

Na mindjárt szögezzük le: a svédek jó emberek.

Furcsák, az igaz, olyanok, amilyennek elképzeljük őket: lóképű, szőke, nagydarab emberek.

Nyilván, már az, aki született svéd, és nem néger vagy ázsiai, vagy bármi más, mert abból is rengeteg van, különösen Dél-Svédországban. Nevezhetnénk Észak-Dániának is ezt a részt, de most korrektek vagyunk.

Északabbra meg nem merészkedik a magamfajta: így is éppen elég volt a fehér éjszaka. Tényleg világosság van ilyenkor, hímezni lehet éjszaka is, és ez különösen idegesítő olyan helyen, ahol a függöny ismeretlen fogalom, szemérmetesebb embereknél roló van, máshol meg lámpa az ablakban. (Nem vörös).

Apropó: a svéd nők tényleg nagyon szépek. Nem véletlenül világmárkák, mint a Volvó, vagy a Grippenek. Nem is olyan nagydarabok, ahogyan gondolná az ember, de arányosan, babaarcúak, nagy kék szem, szőke haj, izmos combok, kerek popsi: szem-szájnak ingerei ők, de kicsit olyanok, mint az alkohol ugyanott.

Vagyis van, és kívánatos, csak éppen szinte elérhetetlen, ha igen, akkor kurva drága, és amúgy is csak vigyázva és hétvégén. De akkor nagyon.

Tényleg: a svédek viszonya az alkohollal olyan, mint az Ádámé az almával. Tudja, nem lenne szabad, nem nézik jó szemmel, sokba kerül: de azért is megkóstolja, és ha már megkóstolta, akkor felzabálja a fával együtt, ha lúd, legyen kövér. Ennyi absztinens alkoholistát együtt a világon nem lehet látni mint svékus barátainknál.

Végső soron nem lehet ezen csodálkozni egy olyan országban, amelynek őslakosai kissé megundorodtak már a jóléttől – de azért szeretik, nyilván, mert nem hülyék -, és amely három és fél színt ismer.

Svédországban, ami nem zöld, az barna. Ami nem barna, az kék. De ha kék, akkor egészen biztosan van benne egy sárga csík, mert akkor már zászló. A többi a természet, meg a házak.

Üdítő kivétel a svédek közül a magyarok, akik számosan élnek arrafele, és kellemes módon a svédek kedvelnek minket nagyon, velem például többször megtörtént, megkérdezték a kocsmában vagy autóbuszon, vagy hajón: magyarul beszélek-e, s az igenlésre azonnal barátok lettek. Ennek mit sem von le az értékéből, hogy közben kiderült, az illető svéd vagy chilei vagy finn.

Azért rendkívűl sokat számít, ha az embernek van ott a fránya vikingeknél egy Attila vagy András nevű barátja, s erről igen sokat tudnék mesélni, mert ez biztosítja azt, hogy mégiscsak otthon vagy, és nem kell nyers lazacot enni fekete kenyérrel, illetve van, aki elvisz kocsmába, este meg ott a sör és a szilvapálinka, ami nélkül, vallom, nincs civilizált élet.

Aztán meg tényleg van náluk hideg, köd, szemerkél az eső, május közepén 11 fok, és tenger, és szél, és szigetek, és hajók, és a túlsó végén a tengernek Dánia, vagy Németország, vagy Írország, vagy Izland, vagy Amerika, vagy amerre éppen sodor a szél, noha ezt például a Stena Line járata nem bízza már a jószerencsére, inkább duty-freeben árulja a pálinkát. Is.

És helyenként egy-egy olyan figura, amelyik tényleg olyan, mintha a 13-ik harcos című zseniális filmből lépett volna ki, de mindezek mellett, még mindig a svédek közül is a magyarok a legjobb arcok.

Nem tehetünk róla: ilyenek vagyunk. Azért iszom most az svédek egészségére is egy sört, ami végre nem hat euróba kerül.

Skol!

2010. október 1., péntek

Skandináv haza

Svédországi rokonaimnak és barátaimnak

Nem tudom, hányan tudják, hogy Báthory Istvánnak skandináv testőrsége volt… Akkoriban még így műkődött a korabeli NATO.

És hogy Árpád apánk második felesége varég (viking) hercegnő volt…

És hogy St. Gallent nem csak mi magyarok fosztogattuk előszeretettel, de a vikingek is, és egy alkalommal hosszasan és jót ittak együtt őseink ott, ahogyan azt a frank krónikás megörökítette…

És hogy Vinland felfedezője, Veres Erik mellett egy Türker nevű hazánkfia, Veres Erik nevelőapja csinált először bort, innen kapta varég nevét Grönland…

És hogy Árpádházi királyaink csak olyankor házasodtak másfelé, ha éppen nem volt egy kéznél fekvő északi, dán, svéd, vagy hasonló hercegnő…

Régóta otthon vagyunk Svédországban, Dániában, Norvégiában. Őseik az Eddák szerint is Attilával harcolták fel magukat mai lakóhelyükig. Aztán feledésbe merült ez is… azazhogy dehogy merült feledésbe.

Vannak helyek most is Svédországban, ahol otthonabban voltam, mint Csíkszeredában.

Ilyen volt például a Göteborgi autóbuszállomás, ahonnan Ljungby-be utaztam, csak hogy egészen prózai dolgokról essen szó. Kedves emberek voltak ott, a közelben kolbászt vettem, megettem, és a székely angolságomat is megértve vettek szárnyaik alá, amíg le nem tettek Ljungbyben.

Ljungby, ahol a fél családom él. Nagybátyám, unokatestvéreim, olyan csángó-székely génbank, ami a svédekkel keveredve időtálló nemzetséget eredményez.

És Göteborg, ahol Attilával félóra ismeretség után sikerült úgy összeveszni, ahogy csak magunkfajta tud a hazától kétezer kilométerre, s amelyből mégis barátság maradt. Tünde, a hajdani osztálytárs, aki úgy bukkant fel Göteborgban, mintha a gyimesközéploki utcán találkoztunk volna…

Malmö. Jobban fújt a szél, és hidegebb volt, mint Csíkban februárban. Szerencsére ott volt Rex barátom, aki melegítette a lelkem.

És Stockholm, ahol nem jártam, mert lusta voltam elmenni odáig. Uppsala, a régi királyok fészke, ahol megint rokonaim élnek.

És a csend, a nyugalom, az ismeretlenként, „turistaként” megélt csend, a gondosan nyírott élősövények, a függöny nélküli házak, az előzékeny közlekedés… Hogy van egy másik, nem annyira idegbetegen délamerikai vagy keleteurópai világ, mint amit megszoktunk itthon.

Ami néha hiányzik. Hiányzik az Északi-tenger. Hiányzanak a kerek szemek az erős arcokon. Hiányzik a skandináv nyugalom. A hosszú esték. Hogy nincs pálinka a kocsmában. Hiányzik a rokonság. A történelmi, és a valóságos.

A barátok.

Svédország. Mert nekünk, székelyeknek, aki örökbe fogad, van annyira haza, mint amelyik elrabolt.