„Ha a médiatörvény célja valóban az, hogy az uszító és sértő hangokat visszafogja a sajtóban, akkor feltételezhető, hogy Bayer Zsolt lesz az egyik első újságíró, akit a médiahatóság elmarasztal. Ha nem, akkor bebizonyosodik, hogy a törvény célja valami egészen más.” E szép veretes mondatot, mindazzal együtt, amit sugallni próbál, bizonyos Kalmár Szilárd mondta, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke. Kalmár… na igen, mégsem tudom kihagyni, hogy ebben az esetben is, nomen est omen. De nyilván hívhatnák őt Tamás Gáspár Miklósnak, vagy Dalos Györgynek, vagy Konrád Györgynek is. “Egy vérből valók”, akárcsak a Dzsungel Könyvében a vadásznép. És nem, most sem a faji származásra gondolok, még mielőtt helyet foglalnék Bayer Zsolt mellett a vádlottak padján. Nem, ez az “egy vér” a minden áron való zsákmányejtés, és a zsákmány gátlástalan megőrzésének hitvallása.
A többi szép mese, ideológiai körítés. A baj nyilvánvalóan nem az, hogy valaki megsértette őket származásukban, hitükben. A “baj” az, hogy ebben az esetben Bayer Zsolt – de hívhatnák őt is bárhogyan – megint csak ki találta mondani a kellemetlen igazat az igencsak szalonképtelen ideológiai felmenőikről. “A baj” az, hogy a sajtószabadság új lángra kapott szövetnékeinek enyhén szólva is kínos, ha felemlegetik, micsoda fertőben fogamzott meg mai napig tartó lendületük és hajdani országlásuk.
Hajdani országlásuk... ez igen, ez tetszik. Jó lenne ezt tényleg így tudni be. Jó lenne végre derűsen nevetni ezeken a görcsös erőlködéseken, vádaskodásokon, izzadtságszagú rettegéseken. Aki félni akar, az féljen. Alkotmányos joga van hozzá. Szabad ember attól fél, akkor és úgy, amikor akar. A lényeg az, hogy nem muszáj neki. Csak ha ő úgy szereti.
Persze ez a félelem nem az orgoványi erdőben történő nyakig beásástól van. Attól valóban nem kell tartaniuk, legyen ez egy leendő közvéleménykutatás témája, hogy kár-e érte, vagy sem. Még csak a számonkéréstől sem félnek, sajnos, pedig attól lehetne, és még csak nem is kellene a tanácsköztársaságig visszamenni, ha a nemzet ellen elkövetett bűneiket keressük.
Nem, ez a „rettegés” a zsákmányát féltő állat rettegése. Hogy jajistenem, beszűkül a mozgástér. Hogy jajistenem, többé nem ők lesznek a megmondóemberek.
A helyet már-már kafkaian gyönyörű. Ezek az emberek, a sajtószabadságért aggódás közben leginkább éppen ettől a sajtószabadságtól félnek. Attól, hogy végre valaki más, és nem ők döntik el, mi a sajtó, és mi a szabadság.
Valami szinte gyerekes bája van ennek, ahogyan ettől való félelmükben teszik utolsó próbálkozásaikat. Bayer Zsolton számonkérni azt, hogy meg merészelte említeni a magyar kommunisták nyilvánvaló bűneit, enyhén szólva is pikáns. Bayer Zsoltot, a “fideszes ősellenséget” följelenteni a “fideszes” médiahatóságnál, ez Piszkos Fredhez méltó logika.
De úgy tűnik, nemcsak a logika közös, hanem a piszok is. Ezt, sajnos, médiahatóság ide-vagy oda, sajtóhadjárat amoda, nehéz kimagyarázni. Ami bűzlik, az bűzlik. És kész.
(megjelent: Magyar Hírlap)
